Valósággal falják az áramot Szaúd-Arábia légkondícionáló berendezései; az ország áramfogyasztásának több mint kétharmadát, mintegy 70 százalékát ugyanis a helyi klímaberendezések teljesítik. Az ország által elfogyasztott villamos energia fennmaradó részét zömmel a tengervíz sótalanítás (20%) területén használják fel, míg a maradék 10 százalék megy
Az európai energiakereskedelem egyik vezető vállalata, a MET Csoport örömmel jelenti be, hogy lezárta 50 millió euró értékű, induló biztosíték nélküli középtávú rulírozó hitelkeretét.
A Solvo, a HR Pharma Kft. és Szegedi Tudományegyetem alkotta konzorcium őssejt alapú hepatociták előállításának kutatását végzi, gyógyszerfejlesztési célokra.
Sergio Mattarella olasz államfő szerdán megbízta Giuseppe Contét, az euroszkeptikus Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a jobboldali Liga miniszterelnök-jelöltjét az új olasz kormány megalakításával.
A Győri Audi ETO KC megvédte címét a női kézilabda NB I-ben, miután a Ferencváros csapatával azonos pontszámmal, de eggyel jobb gólkülönbséggel (plusz 292, illetve 291) zárta a szerdán véget ért idényt.
Keményen kritizálta magyarországi látogatása során Steve Bannon a Wall Street-i bankárokat, hedge fundokat és a Fed laza monetáris politikáját. Donald Trump elnök fő kampánytanácsadója, illetve volt stratégiai főtanácsadója szerint...
Nagy lavina söpört végig szerda délután a Mount Everest déli oldalán, ugyanazon a szakaszon, ahol 2014-ben egy hasonló omlás megölt 16 nepáli serpát - közölték helyi illetékesek.
10-ből 7 kkv tervez béren kívüli juttatást adni dolgozóinak, ami az egy évvel korábbi mélyponthoz képest hatalmas ugrás – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Jelenleg a munkába járás költségtérítése a legnépszerűbb, amit a 100 ezer forintig adómentesen adható készpénz és a 13. havi fizetés követ. A több éven át első helyen
Karbantartás miatt a fogaskerekű és a 21-es, valamint 21A busz helyett pótlóbusz közlekedik péntek estétől a vasárnapi üzemzárásig - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Erős csökkenéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek szerdán, mivel az olasz kormányalakítás és a kereskedelmi tárgyalások bizonytalanságai visszafogták a befektetők kockázatvállalási hajlandóságát.
Keményen kritizálta magyarországi látogatása során Steve Bannon a Wall Street-i bankárokat, hedge fundokat és a Fed laza monetáris politikáját. Donald Trump elnök fő kampánytanácsadója, illetve volt stratégiai főtanácsadója szerint...
Reménytelen a helyzet a felsőoktatásban – ezzel keresték meg az ELTE BTK oktatói a Pedagógusok Demoktratikus Szakszervezetét. Szűcs Tamás, a PDSZ elnöke az InfoRádiónak azt mondta: a kancellári rendszer komoly feszültséget teremtett az elmúlt időszakban ezen a területen.
Börtönben marad Bene László, aki részt vett a Skála pénzszállítójának 1992-es kirablásában és három embert meggyilkolt - döntött a Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa.
A Szolnok 8-7-re legyőzte a vendég Ferencvárost a férfi vízilabda ob I három győzelemig tartó fináléjának negyedik mérkőzésén, így kiegyenlítette a párharcot.
A legutóbbi választások az Egyesült Államokban és Magyarországon is az ellenzék leváltásához vezetett, ez ad létjogosultságot a közös gondolkodásnak – ezekkel a szavakkal nyitotta meg Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt az előadást, amelynek főszónoka Steve Bannon volt. Donald Trump korábbi stratégiai főtanácsadója, az amerikai
Ismét meglepte rajongóit a zeneiparban is hiperaktív debreceni üzletember. A Joseph Felföldi néven egyre nagyobb ismertségre szert tevő zeneszerző és előadóművész a korábbi, nagy sikerű, immáron 1,5 milliós megtekintés felett járó Momma, illetve a több mint 800 000-es megtekintést elérő Brexit Ballet után ezúttal teljesen új műfajban próbálta ki ma
Tovább tart a lendület a CIG Pannóniánál: az első három havi adózott eredmény 615 millió forint, a teljes átfogó jövedelem 530 millió forint nyereség, az egy részvényre eső első negyedéves nyereség pedig 8,8 forint – derül ki a biztosító nemzetközi számviteli szabályok szerint készített, legfrissebb gyorsjelentéséből.
A magyar jogszabályok még mindig nem állnak készen az új, egységes európai uniós adatvédelmi rendelet alkalmazására - közölte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke az Inforádióban. Az Európai Unió általános...
A globális felmelegedés szigorú korlátozása élénkítené a világgazdaságot azáltal, hogy elejét venné annak, hogy a hőhullámok, szárazságok és áradások több tízmilliárd dollárnyi kárt okozzanak ebben a században - mutatták ki...
Az izraeli légierő szerdán csapást mért a Hamász iszlamista szervezet gázai övezeti létesítményeire, köztük egy kikötőre és egy alagútra, állítása szerint válaszul arra, hogy az előző nap a Hamász néhány harcosa, átjutva a határon, felgyújtott egy izraeli lőállást.
Nem jutalmat, hanem teljesítményhez kötött céljuttatást fizetett a Nemzetgazdasági Minisztérium a dolgozóinak, közölte egy sajtóhír kapcsán az ismét Pénzügyminisztérium néven működő tárca sajtóosztálya.
A Citroën meglehetősen érdekes döntést hozott tavaly októberben: azt követően, hogy a franciák lerántották a leplet a minden porcikájában extravagáns és különleges, ám ebből kifolyólag nem annyira ‘univerzális’ C4 Cactus frissített változatáról, befejezték a ‘sima’ C4 gyártását, vagyis a C4 Cactusnak a klasszikus kompakt kategóriában is helyt kell állnia néhány évig, vagyis ameddig meg nem érkezik…
Szerdán és csütörtökön is erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, emellett azért több-kevesebb napsütés is várható. Szerdán összességében többfelé - legnagyobb számban a Dunántúlon, legkisebb számban a Tiszántúlon -, csütörtökön ugyanakkor már sokfelé kell záporokra, zivatarokra számítani elsősorban a délutáni, esti órákban.
Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt szerdán Lendvai Ildikó és Herényi Károly, ahol természetesen szóba került az MSZP-Párbeszéd és a Liberálisok közötti konfliktus. Herényi szerint ilyen emberekre nem lehet az ország vezetését bízni, Lendvai szerint amit az ellenzék mutat a választás után rosszabb, mint amit a választás előtt mutato
Nagy lavina söpört végig szerda délután a Mount Everest déli oldalán, ugyanazon a szakaszon, ahol 2014-ben egy hasonló omlás megölt 16 nepáli serpát - közölték helyi illetékesek.
Az euróövezetben enyhén romlott, az Európai Unióban viszont kissé javult a fogyasztói bizalom májusban - derült ki az Európai Bizottság szerdán közzétett előzetes gyorsbecsléséből.
A japán élvonalban szereplő Vissel Kobe labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Andrés Iniesta, az FC Barcelonától távozó világ- és Európa-bajnok középpályás.
Rövidesen, azaz a júniusi újabb ülésen már újra kamatot emelhet a Fed, és átmenetileg tolerálja, hogy az infláció a 2%-os cél fölé emelkedjen - ez az a két főbb üzenet, amelyet a május elején tartott kamatdöntő ülés után ma adott...
Börtönben marad Bene László, aki részt vett a Skála pénzszállítójának 1992-es kirablásában és három embert meggyilkolt – döntött a Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa.
Németországban vizsgálat indult a menekültügyi hivatal elnöke ellen, annak megállapítására, hogy sorozatos szabálytalanságok elkövetésével nagyszámú menedékkéröt segített hozzá tartózkodási engedély megszerzéséhez. Az ügyet a hivatal brémai kirendeltségén történt visszaélések felderítése váltotta ki. A múlt hónap végén Berlinben, a belügyminisztéri