Nagyon kevés időnk jut nyaralni, éppen ezért kell igazán megadni a módját! Muszáj egy olyan helyet találni, ahol gondtalanul pihenhetünk, semmivel se kell foglalkoznunk, csak magunkkal. Nagyon jó hírünk van, ugyanis olyan ajánlatot találtunk, ahol tényleg csak lazítanunk kell, semmi mást. Ráadásul, ha most OTP SZÉP kártyával fizetünk, extra 3 000 F
Miután megalakult az új kormány, holnap, azaz csütörtökön délelőtt 11 óra és 12:30 között megtartja az első Kormányinfóját az új kabinet, pontosabban annak nevében Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, illetve Kovács...
Egyetértett Vlagyimir Putyin orosz elnök és Angela Merkel német kancellár kettejük pénteki, Szocsiban megtartott megbeszélésén, hogy az ukrajnai gáztranzit az Északi Áramlat-2 vezetéknek a Balti-tengeren keresztül történő megépülése után is fennmarad majd. Németország kancellárja az első uniós vezető, aki felkereste Putyint, mióta újraválasztották
A TOP-os projektek első ütemének munkálatai már tavasszal megkezdődtek, a burkolat-felújításokra, körforgalmak kiépítésére, az autóbuszöblök és az útpadkák átépítésére, illetve a forgalomtechnikai elemek cseréjére több mint 2,9 milliárd forintot fordítanak.
Bár Olaszországban az államfő még nem bólintott rá a Liga és az 5 Csillag közös miniszterelnök jelöltjének kinevezésére, a két párt közös programja jelentős kockázatokat hozott a felszínre.
Több napos, rendszerszintű leállásra készül az MKB. Az ok egy nagyszabású átállás, mely előre láthatólag június 30. és július 4-e közötti időszakban fog megtörténni. Ebben az időszakban a bank szolgáltatásai meglehetősen korlátozottan...
Magyarország nagyra becsüli az Egyesült Államok segítségét abban, hogy megoldódjon a kisebbségek jogait sértő jogszabályok elfogadása miatt Ukrajnával kialakult konfliktus - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten újságíróknak, miután Wess Mitchell amerikai külügyi államtitkárral tárgyalt.
A város főpolgármestere rendre nem kooperál a hatóságokkal a táborok felszámolásában, a francia belügynek elege lett: felszámolják a táborokat, kitoloncolják az illegális menedékkérőket.
A változókor a nők életének természetes fázisa, a női szervezet hormonális átállásának időszaka. Ne tekintsük tehát betegségnek! A hormonális változás számos testi és lelki változással jár együtt.
Csökkent tavaly a Zwack bevétele, a nettó értékesítési árbevétel több mint 2 százalékkal maradt el az előző évitől. A visszaesés elsősorban a Kalinka-eladások visszaesésének tudható be - derül ki a társaság éves beszámolójából....
Washington nem fogja eltűrni, hogy Oroszország beavatkozzék az ősszel tartandó félidős választásokba - hangoztatta Mike Pompeo külügyminiszter a képviselőház külügyi bizottságában szerdán.
A kormány folyamatosan dolgozik a további intézkedéséken és újabb lépések megtételén a kötelezettségszegési eljárás lezárása, illetve az eljárás bírósági szakaszának elkerülése érdekében - reagált az Agrárminisztérium arra, hogy az Európai Bizottság (EB) hat uniós tagállam, köztük Magyarország esetében is a bírósághoz fordul a légszennyezettségi ha
Egy egyszerű rutinműtét utáni komplikáció miatt vesztette életét 77 éves korában Barbara Wragg, aki 2000-ben férjével, Ray-jel együtt 7,6 millió fontot, mai árfolyamon átszámítva körülbelül 2,8 milliárd forintot nyert. Az összegből 5,5 fontot (körülbelül 2 milliárd forintot) fordítottak jótékony célokra.
A múlt hét végén a Szegeddel a rivális Veszprém otthonában bajnoki címet nyerő kézis egyhetes pihenőjét tölti, majd hétfőtől már a válogatottal készül a június 9-én és 13-án, Szlovénia ellen vívandó világbajnoki pótselejtezős párharcra.
Az európai általános adatvédelmi rendelet körül kialakult bizonytalanságot és ezzel remélhetőleg a kilátásba helyezett bírságok kockázatát is csökkentheti a Hétpecsét Egyesület által közzétett GDPR-antológia.
A közép-angliai Birmingham koronabírósága szerdán négy és fél év szabadságvesztésre ítélt egy nőt, aki saját lányát kényszerítette házasságra egy 16 évvel idősebb pakisztáni férfival.
Az Arab Liga szerdán felfüggesztette az együttműködést Guatemalával, mert a közép-amerikai ország az Egyesült Államok példáját követve Jeruzsálembe helyezte át izraeli nagykövetségét.
A kirendeltség korábbi vezetője ellen ügyészségi eljárás indult azzal a gyanúval, hogy legkevesebb 1200 menedékkérőt jogtalanul menedékjogi státuszhoz juttatott.
Magyarország nagyra becsüli az Egyesült Államok segítségét abban, hogy megoldódjon a kisebbségek jogait sértő jogszabályok elfogadása miatt Ukrajnával kialakult konfliktus - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán en újságíróknak, miután Wess Mitchell amerikai külügyi államtitkárral tárgyalt.