A romániai dornavátrai (Vatra Dornei) hegyimentők megtalálták, és lehozták a Kelemen-havasokból egy lavina által csaknem fél éve elsodort társuk holttestét - közölte csütörtökön a Mediafax hírügynökség.
A kormány tevékenységének fókuszában áll a magyar kis- és középvállalkozói (kkv) szektor erősítése - hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) közgyűlésén.
Új típusú szabad teret hoz létre egy ideiglenes kilátó révén a 16. Velencei Építészeti Biennále magyar pavilonjának kiállítása, amely Szabadság híd - Új horizontok a városban címmel lesz látható szombattól
A Honda Civic Type R jelenleg a Nürburgring Nordschelife leggyorsabb elsőkerékhajtású autója, és hamarosan a leggyorsabb pickup címet is kiérdemelheti. Bizony, jól olvasták: a japánok angol gyárának egyik specialistája ugyanis csapatával elkészített egy platós verziót az autóból, ami nem csak villámgyors, de meglepően jól is mutat.
Folytatódott a kétszámjegyű növekedés tavaly a Wizz Airnél. Mind az utasforgalom, mind a bevétel, mind a profit 20 százalék feletti ütemben nőtt a március végén lezárt pénzügyi évben és a vezetőség várakozásai szerint idén is...
A jövőben nem Shane Tusup vezeti Hosszú Katinka felkészülését. A háromszoros olimpiai bajnok úszó a Facebookon közölte, hogy mivel férjével nem sikerült rendezni magánéleti problémáikat, mással folytatja a felkészülését
Márciusban 8,7 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, a kiemelkedő bővülésben a húsvéthatás játszotta a főszerepet. Az idén 5-6 százalékos növekedésre lehet képes a kiskereskedelem.
Márciusban több mint hat év után először fordult elő, hogy nem nőtt, hanem csökkent a lakossági állampapírok állománya, ezt követően pedig az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) rögtön úgy döntött, hogy a jövőben csak negyedévente...
Az Egri Törvényszék felújított épületében mutatták be a bírósági szervezetben augusztus végéig országszerte kiépülő távmeghallgatási rendszer működését
A rágóta ismert benzinkút-hálózatok mellett egyre több új helyen nyílik lehetőségünk tankolni – több hipermarket is kínál már lehetőséget vásárlóinak, hogy saját tömtőállomásain tankolhassanak, általában nagyon is jó áron. Mostantól az ALDI három magyarországi üzletének parkolójában is automata üzemanyagtöltő állomások állnak majd a vásárlók rendelkezésére.
Nagy vitát váltott ki a közösségi médiában az, hogy a magyar rendőrség új, de rejtett módon kezdett el traffipaxot használni. Ön egyetért az észrevehetetlen, titkos sebességméréssel?
2016 és 2017 között 25 százalékkal nőtt az Egyesült Királyságban élő románok száma, de még így is csak feleannyian vannak az országban, mint a lengyelek.
Egy hely a Földön, ahol a hőmérséklet –40 Celsius fokig képes lehűlni és nagyjából 16 ezer rénszarvas él, együtt az emberekkel. Lebilincselő galéria következik egy tőlünk teljesen idegen világról.
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet gyengülésének ellenére továbbra is nagy az iszlamista terrortámadások veszélye Németországban - mondta a német szövetségi bűnügyi hivatal vezetője egy csütörtöki lapinterjúban.
Tizennyolc év fegyházbüntetésre ítélt egy férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és testi sértés vétsége miatt csütörtökön első fokon a Miskolci Törvényszék - tájékoztatta a bíróság az MTI-t.
Oroszország nem változtat az adórendszerén az elkövetkező hat évben - jelentette ki Anton Sziluanov, Oroszország első miniszterelnök-helyettese, pénzügyminiszter kedden, a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon. Az államnak...
Pénteken is marad a nedves, labilis levegő felettünk, így záporok, zivatarok kialakulására a folytatásban is lehet számítani. Néhol felhőszakadás is valószínű.
A kormány tervei szerint csak figyelmeztethetné a hatóság a kis- és közepes vállalkozásokat, ha megsértik az Európai Unió most hatályba lépő általános adatvédelmi rendeletét (GDPR) - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Hatályon kívül helyezte a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság csütörtökön azt a műemlékvédelmi határozatot, amely védetté nyilvánította Munkácsy Mihály Golgota című festményét.
Beregszász díszpolgára címmel tüntette ki Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház vezérigazgatóját, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház alapító igazgatóját és rendezőjét csütörtökön a város polgármesteri hivatala Beregszász művelődési életének fejlesztése és hírnevének öregbítése terén kifejtett negyedszázados munkásságáért
Ingolstadt állítja elő a legnagyobb egy dolgozóra jutó termelési értéket Németországban a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének tanulmánya szerint.
Hatályon kívül helyezte a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság csütörtökön azt a műemlékvédelmi határozatot, amely védetté nyilvánította Munkácsy Mihály Golgota című festményét.
Több mint 27 millió dolgozónak van határozott idejű szerződése az EU-ban. Bár Magyarország bőven az EU-s átlag alatt marad ilyen téren, még így is majd 400 ezer ember számít - a friss adatok alapján - ideiglenes alkalmazottnak. Az ilyen...