Bizalmatlansági indítványt nyújtott be Mariano Rajoy spanyol miniszterelnökkel szemben a parlamentnek a Spanyol Szocialista Munkáspárt. Az Állampolgárok liberális középpárt előrehozott parlamenti választásokat követel a kormányfőtől, akinek viszont nem áll szándékában ezt megtenni.
Az Egyesült Államoknak a Hezbollah libanoni síita szélsőséges szervezet ellen hozott szankciói nem ártanak a mozgalomnak, "a harc részét képezik" - jelentette ki televízióban sugárzott beszédében Haszan Naszrallah, a szervezet vezetője pénteken.
Irán bizakodással tekint az ország atomprogramjáról szóló többhatalmi megállapodás jövőjére a szerződést aláíró országok képviselőivel folyatott pénteki bécsi tanácskozás után - fogalmazott Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter-helyettes.
Michel Temer brazil elnök engedélyezte a hadsereg bevetését az úttorlaszok felszámolására, ha a dízeláremelés miatt öt napja sztrájkoló kamionsofőrök nem vetnek véget akciójuknak - közölte pénteken egy nevének elhallgatását kérő kormányilletékes
Börtönbüntetésre ítélt a Debreceni Törvényszék pénteken, nem jogerősen három embert, akik az Európai Unió területén beszerzett cukrot általános forgalmi adó (áfa) nélkül hozták forgalomba Magyarországon – közölte a törvényszék szóvivője az MTI-vel.
Keszthelyen annyi esett, hogy az utcák szabályosan folyókká alakultak. Mindeközben több településen még a tegnapi viharkárok elhárításával sem végeztek
A Soros-hálózat minden eddiginél durvább külső nyomásgyakorlást indított az Európai Néppártban a Fidesz ellen – jelentette ki Hidvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója pénteki budapesti sajtótájékoztatóján
Az idén négy százalékot közelítő gazdasági növekedéssel, három százalék alatti inflációval és laza monetáris politikával számolnak a CIB Bank elemzői – mondta Trippon Mariann, a pénzintézet vezető elemzője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. A bank előrejelzése szerint a pénzromlás üteme idén éves átlagban 2,3 százalék lesz, ami 2018 végére fel
A régióban az utóbbi tíz év a pénzügyi krízis és az abból való sikeres kilábalás időszaka volt – mondta Mészáros József, a Magyar Államkincstár (MÁK) elnöke pénteken Budapesten, az intézmény által a Pénzügyi szabályozás a válság utáni Európai Unióban címmel rendezett nemzetközi közpénzügyi konferencián.
A Nemzeti Sport információi szerint a Százhalombattán edzősködő Bodrogi Viktor lehet a Shane Tusuppal szakító, pénteken már Kaliforniában versenyző Hosszú Katinka új edzője.
Egyesült Államok – Egyre morcosabbak az amerikai belbiztonsági minisztériumban, amiért egyre több magyar megy az USA-ba turistaként, ám a hazafelé tartó gépre már „elfelejt” felszállni.
Az amerikai vezető részvényindexek közül az S&P 500 és a Dow Jones Index kisebb esést szenvedett el a hét utolsó kereskedési napján, a Nasdaq viszont emelkedett. Az energiaszektor esett, mivel Oroszország és az OPEC a kitermelés bővítését...
Mától alkalmazandó az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete (General Data Protection Regulation, GDPR), ezzel egységessé válik az adatvédelmi szabályozás az EU-ban.
Fucsovics Márton bejutott a fináléba az 501 ezer euró (159 millió forint) összdíjazású genfi férfi salakpályás tenisztornán, miután a pénteki elődöntőben szetthátrányból fordítva legyőzte a hatodik helyen kiemelt amerikai Steve Johnsont
Három versenyző: Fekete Tamás (zongora), Hart Gábor (gitár) és Ninh Duc Hoang Long (magánének) jutott a döntőbe a Nagyok korcsoportjából a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató pénteki adásában
A brit statisztikai hivatal szerint továbbra is a lengyelek a legnépesebb nem brit népcsoport a szigetországban, a maguk egymillió főjével. Őket követik a románok, ami azt is jelenti, hogy a történelemben most először fordul elő, hogy Nagy-Britanniában több román lakik, mint ír.
Az olasz partok felé tartó 296 migránst mentett ki három csónakból a portugál haditengerészet az Európai Unió part- és határvédelmi ügynökségével együttműködve a Földközi-tengeren: a mentést a Francisco de Almeida nevű fregattja végezte – jelentette pénteken a portugál haditengerészet
A Magyar Idők szerkesztőségének két tagja indult útnak, hogy 11 nap alatt Budapestről a Vatikánba kerekezzen. Egy sérülés miatt már csak Levente küzd az elemekkel.
A parlament két azonos létszámú frakciójának, az LMP-nek és a Demokratikus Koalíciónak (DK) kell megállapodnia arról, hogy melyikük kapjon elsőként szót a plenáris ülésen
A több-kevesebb napsütés mellett pénteken és szombaton is erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés. Pénteken többfelé, éjszaka elszórtan, majd szombaton ismét több helyen, kisebb eséllyel a Dunántúl nyugati részén számíthatunk záporra, zivatarra, néhol felhőszakadásra.
A globális felmelegedés szigorú korlátozása élénkítené a világgazdaságot azáltal, hogy elejét venné annak, hogy a hőhullámok, szárazságok és áradások több tízmilliárd dollárnyi kárt okozzanak ebben a században – mutatták ki amerikai kutatók, felbecsülve a párizsi klímaegyezmény gazdasági hatásait.
A Veszprém Megyei Kormányhivatal sikeresen pályázott a „Középületek energiahatékonysági fejlesztése” című felhívásra, melynek köszönhetően megyeszerte megújultak a feladatellátást szolgáló középületek.