A héten eltávolították az alumínium burkolatot Magyarország évtizedekig legnagyobb áruházáról. Jövőre kezdődik a Blaha Lujza tér rekonstrukciója, s azzal egy időben a Corvin áruház is kívül-belül megújul majd. A Ripost rengeteg érdekességet szedett össze a közel 100 éves épületről.
Nagyon gyümölcsöző megbeszélések folynak Észak-Koreával a csúcstalálkozó megtartásáról - közölte pénteken este Twitter-bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök.
10-ből 7 kkv tervez béren kívüli juttatást adni dolgozóinak, ami az egy évvel korábbi mélyponthoz képest hatalmas ugrás. 10-ből 7 kkv tervez béren kívüli juttatást adni dolgozóinak, ami az egy évvel korábbi mélyponthoz képest...
Vidéken tovább élénkült a lakáspiac, idén a magánszemélyek éves összevetésben 5 százalékkal több lakóingatlant hirdettek meg eladásra a megyei jogú városokban. Budapesten ugyanakkor 8 százalékkal kevesebb lakóingatlan-hirdetést adtak fel a tulajdonosok, ám a kínálat mégsem szűkült. Ennek oka, hogy a vevők leginkább a friss kínálatból szemezgetnek,
Ma elszórtan számíthatunk zivatarokra, amelyek legkisebb eséllyel a Nyugat-, Északnyugat-Dunántúlon fordulhatnak elő. Az éjszaka első felében még északkeleten egy-egy zivatar előfordulhat.
Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja részesedést szerzett az Azonnali.hu nevű hírportálnál - jelentették be képregényes formában. A közéleti tematikájú lapot eddig néhány újságíró működtette, de úgy hallottuk, Ungár bővíteni szeretné a csapatot, elsősorban a megszűnt Magyar Nemzet munkatársaival.
Svéd fiatalok százezreit tartják terrorban a muszlim vallási rendőrök A migránsok lakta elővárosokban, az úgynevezett no-go zónákban „dolgozó” muszlim „erkölcsi rendőrség” tagjainak a tevékenységét bűncselekménnyé szeretné nyilvánítani egy törvénymódosítás Svédországban
Románia - Altatólövedék segítségével kábították el, majd szállították rezervátumba azt a medvét, amelyik a Szent Anna-tó környékén már több emberre is rátámadt.
Túl sok részletet sajnos még nem árultak el az egyedi Ferrariról, amelyet hamarosan átvehet a boldog tulajdonosa, így csak az előzetesen megmutatott képekre hagyatkozhatunk.
Az 1938-as világbajnokság első számú csillaga volt a Squadra Azzurra csatára, aki az olaszok három mérkőzésén is szerzett gólt. Az Infostart vb-rangsorában a 20. helyezett: Silvio Piola.
2. fokozatú, vagyis narancs riasztást adtak ki a következő órákra Békés megye több térségére. Intenzív záporból, zivatarból rövid idő alatt 50 mm-t meghaladó csapadék hullhat a békéscsabai, gyulai, mezőkovácsházai, orosházai járások területén. Az aktuális veszélyjelzések folyamatosan nyomon követhetők az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján,
Újabb támadást indított az iraki hadsereg és a vele szövetséges erők az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet egyik zárványának felszámolására szombaton az ország északi részén - közölte egy meg nem nevezett helyi biztonsági tisztségviselő.
Akár 11-szeres különbség is van egy átlagos budapesti, V. kerületi és egy salgótarjáni használt lakóingatlan ára között, utóbbi ugyanis 4,5 millió forintért kelt el az elmúlt másfél év átlagát tekintve . Hasonlóan nagy a szórás, ha azt vizsgáljuk, hogy mekkora részét fedezi a kiválasztott lakás vagy lakóház árának a családi otthonteremtési kedvezmé
Bár még csak három éve annak, hogy kitört Európában a migrációs válság, több országban már elviselhetetlen konfliktusokhoz vezet az együttélés. Nincs ez másképp Németországban sem, ahol naponta esnek egymásnak a német fiatalok és a migránsok.
Május elején történt, hogy Arda Turan rekordméretű eltiltást kapott a török labdarúgó-bajnokságban: a Barcelonától kölcsönbe a Bsasksehirhez érkező középpályás a Sivasspor elleni bajnokin lökte meg az asszisztenst egy szerinte elmaradt ítélet után. A piros azonnal villant, majd utólag jött az eltiltás is.
A Fidesz-KDNP frakciószövetség szerint a Soros-hálózat a magyar igazságszolgáltatást is befolyásolja azzal, hogy "migránspárti" érzékenyítő tanfolyamatokat tart bírósági dolgozóknak