Szlovák ügyvédi irodák segítenek behajtani a bírságot a Magyarországon autópálya-matrica nélkül közlekedő sofőröktől. Teszik mindezt annak ellenére, hogy az Európai Unió jogszabályai nem engedik, hogy a hatóságok külföldre postázzanak ilyen bírságot. A szabály értelmében a szlovák sofőrt csak akkor tudják megbüntetni, ha a rendőr megállítja az autó
Több millió szórólapot küldött ki lakosainak a svéd kormány, amelyben egy esetleges katonai vagy természeti válsághelyzetre figyelmeztetnek. Többek között lazacgolyók, teamécsesek és nedves törlőkendők felhalmozását ajánlja a svéd vezetés, arra az esetre, ha kitörne egy háború.
Közös nyílt levélben szólította fel a brit kormányt hétfőn száznál is több brit mezőgazdasági szövetség annak biztosítására, hogy az ágazat a brit EU-tagság megszűnése után is akadálytalanul alkalmazhasson EU-állampolgárokat.
Speciális páncélüveggel védik a jövőben Ilja Repin hétvégén megrongált világhírű festményét a moszkvai Tretyjakov Képtárban. A Rettegett Iván és fia 1581. november 16-án című alkotásban súlyos károk keletkeztek, a helyreállítás költségeit egy bank vállalta magára.
28 kisrepülőt kényszerítettek földre a légierő Gripenjei délután Balatonkeresztúron. A merev és forgószárnyú ultrakönnyű repülők Franciaországból tartottak Románia felé, de a légiirányítás nem tudta velük rádión felvenni a kapcsolatot, ezért riasztották a vadászgépeket. Úgy tudni, hogy a felszállást a NATO olasz bázisáról rendelték el.
SUV-offenzívát indít a Volkswagen, ehhez pedig új üzemekre van szükség, rögtön hármat is felhúznak Kínában, hogy kielégítsék a helyi igényeket. Az üzemeket Csingtaoban, Tiencsinben és Foshanban húzzák fel a következő hónapokban. A...
Bereczki Csaba Soul Exodus című dokumentumfilmje a szakmai zsűri különdíját szerezte meg, Török Ferenc 1945 című játékfilmje pedig közönségdíjat nyert a 14. Zsidó Motívumok Nemzetközi Filmfesztiválon - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel hétfőn.
Majdnem tucatnyi szigetet zártak le a nagyközönség elől hétfőtől patkányinvázió miatt Ausztrália északi partjainál - közölte a természetvédelmi hatóság.
Donald Trump amerikai elnök kormánya, a hagyományos washingtoni külpolitikával szakítva, magas rangú találkozókkal, valamint a bírálat visszafogásával próbál lekenyerezni és érdekeinek megfelelő irányba terelgetni tekintélyelvű rezsimeket, köztük Orbán Viktor magyar miniszterelnök kormányát - írta véleményrovatában a The Washington Post (WP) című, centrista amerikai napilap
A számos szakember által csalásnak minősített elnökválasztás megismétlésére szólították fel Venezuelát, valamint célzott szankciókat helyeztek kilátásba hétfői találkozójukon az európai uniós tagállamok külügyminiszterei.
Mészáros Márta filmrendező életműdíjat vett át hétfő este Kolozsváron a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), mielőtt levetítették az Aurora Borealis - Északi fény című filmjét.
A hétfői a többórás napsütés mellett délutántól gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, amelyből szórványosan alakulhat ki zápor, zivatar, amelyet helyenként felhőszakadás is kísérhet.
Pályafelújítás miatt korlátozzák majd a nyári iskolai szünetben a 4-es és 6-os villamos forgalmát a Nagykörúton: az Oktogon és a Harminckettesek tere között végeznek majd pályarekonstrukciót a nyáron, emiatt a villamosok a Széll Kálmán tértől az Oktogonig, a dél-budai végállomásoktól pedig a Harminckettesek teréig járnak majd – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel
A spanyol parlament pénteken szavaz a Mariano Rajoy konzervatív miniszterelnök elleni bizalmatlansági indítványról, amelyet az ellenzéki Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) nyújtott be a múlt hét végén