A Főtaxi csoport május 28-án jelentette be, hogy megvásárolta a piac egyik jelentős szereplőjének, a Budapest Taxinak a taxi üzletágát. A tranzakció tovább erősíti a Főtaxi piacvezető pozícióját, a két társaság együttesen mintegy 2000 autóval fogja kiszolgálni utasait a továbbiakban.
Az illatszerboltban és a bútorboltban lehet a legtöbbet keresni. A legrosszabbul a zöldséges és a kis könyvesbolt fizet. Nagyon nem mindegy, hogy kisboltban, vagy nagyboltban dolgozik az eladó, hiszen 90-100 ezres különbség is akad. A kisebb...
A kontinentális Európának politikailag fel kell nőnie. Ehhez feltétlenül saját külpolitikára van szükség, amely az USA külpolitikai diktátuma alól kiszállást és emancipálódást követel.
Megnyílt az ország első egyszülős központja hétfőn Budapest VIII. kerületében, az Üllői út és a Mária utca sarkán. Az állami segítséggel létrehozott civil intézményben a kávézó és a játszóház mellett segítő szakemberek várják az egyedülálló szülőket, akik akár mobilirodaként is használhatják a közösségi teret.
Nem bizonyítható a háztartási papírárukat gyártó és forgalmazó cégek közötti kartellgyanú, ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megszüntette a velük szemben indított eljárást.
Az európai börzék nyitása előtt még optimizmus uralkodott a piacokon a tegnap esti hír után, miszerint Sergio Mattarella államfő elutasította a nyíltan euróellenes Paolo Savona pénzügyminiszter-jelölt kinevezési tervét, így az Öt Csillag...
A Főtaxi-csoport megvásárolta a Budapest Taxi taxi üzletágát, így a csoportban üzemeltetett taxik száma 1500-ról 2000-re nő - jelentette be hétfőn a Főtaxi
Noha a hétvégi előrejelzések alapján végre csökkenésnek indultak volna az üzemanyagárak, végül nemhogy lejjebb mentek az árak, hanem a gázolajért ismét többet kell majd fizetnünk szerdától. A szakértők szerint mindezt annak köszönhetjük, hogy a múlt héten a körülmények alakulása jóval nagyobb emelkedést vonhatott volna maga után, és emiatt ezen a héten hiába csökkenhettek volna az árak, ismét…
Szigorúbb uniós szintű szabályok elfogadására tett javaslatot a műanyaghulladék mennyiségének visszaszorítására hétfőn az Európai Bizottság: betiltanák azon egyszer használatos műanyag termékek árusítását, amelyek könnyen és olcsón helyettesíthetők.
A lengyel kormány dönteni akar arról, hogy elkezdjék-e az ország első atomerőművének építését. Hosszú vita végére tehetnek pontot, miközben az biztos, hogy fejlesztik a szélenergia termelését.
A Mol bruttó 2 forinttal emeli a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán, a 95-ös benzin ára nem változik - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
A kontinensünkön mindenhol előforduló, és hazánkban is igen elterjedt vaddisznó károsíthatja a terményt, ezáltal az agrárium egészét, betegségek hordozója, akadályozza a közúti közlekedést, emellett kihat a házi- és vadon élő állatok és még az emberek egészségére is. A vaddisznók elszaporodása miatt növekvő veszteségekre számíthatunk itthon és a té
Egyre erősebb ellenállás bontakozik ki a Krk szigetén létrehozandó, eredetileg már 2018-re, a legutóbbi tervek szerint 2020-ra megépülő úszó LNG-terminál ellen Horvátországban. Az EU által is támogatott projektet helyi és környezetvédő...
Francia állampolgárságot kap és önkéntes tűzoltó lesz az a mali férfi, Mamoudou Gassama, aki két nappal ezelőtt megmentett egy balkonról lógó gyereket Párizsban - jelentette be hétfőn Emmanuel Macron köztársasági elnök.
Eddig több mint kétezren vesztették el szlovák állampolgárságukat azóta, hogy 2010-ben életbe lépett a kettős állampolgárságot tiltó törvény északi szomszédunknál.
Már júniusban tőzsdére mehet Wáberer György logisztikai parkja, a BILK, amely elsősorban osztalék-sztori lehet, a vállalat ugyanis a tőzsdére lépést követően szabályozott ingatlanbefektetési társaságként (SZIT) működne, vagyis eredményének...
A Mol bruttó 2 forinttal emeli a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán, a 95-ös benzin ára nem változik - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
Az utasbiztosítások több mint 40 százalékát a három nyári hónapban kötik az ügyfelek, Az utazási főszezon kezdete előtt a Netrisk.hu hétfő délelőtt díjátadó eseményen tette közzé, hogy az előző évben mely biztosítók termékei kapták a legkedvezőbb értékelést az ügyfelektől.
A magyar ellenzék nem profi, elkopott már az a vezetői réteg, akik profik voltak - jelentette ki Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezérigazgatója az Echo TV Bayer show című műsorában
Furcsa, de közel sem példa nélküli, hogy egy SUV-ból vagy kabriót készítenek, és itt most nem a klasszikus, ponyvás tetővel rendelkező kőkemény terepesekről beszélünk, mint mondjuk a Jeep Wrangler. Az újkori, divatos crossoverek között talán a Nissan Murano CrossCabriolet volt az első, de Range Rover Evoque Cabrióról sem szabad megfeledkeznünk. Az emelt hasmagasságú modellek terjedésével pedig…
Mindössze két európai futballista szerzett eddig gólt két világbajnoki döntőben is: egy német és egy francia. Zinedine Zidane neve talán mindenkinek azonnal beugrik. De a másik? Nem a csatárok között kell keresgélni! A megfejtés vb-rangsorunk 18. helyezettjének a neve: Paul Breitner.
A menopauza miatt erős, hirtelen hőhullámaim vannak, ami a munkámban is zavar. Mit tehetek ellene? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Amerikai szankciókat kockáztatnak azok az európai cégek, amelyek részt vesznek a Washington szerint Ukrajna és az EU stratégiai érdekeit sértő Északi Áramlat 2 gázvezeték-projektben - figyelmeztetett egy pénteki konferencián a Bruxinfo összefoglalója szerint az az Egyesült Államok brüsszeli ideiglenes ügyvivője. Az Európai Bizottság közben háromold