A bukaresti képviselőház után a kétkamarás román parlament szenátusa is elutasította kedden azt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott és Kulcsár-Terza József háromszéki képviselő által beterjesztett törvényjavaslatot, amely területi autonómiát irányozna elő a Székelyföldnek
Magyarország számára a korábbinál lényegesen, mintegy negyedével kevesebb, 17,9 milliárd euró (5,7 ezer milliárd forint) kohéziós támogatást irányoz elő az Európai Bizottság (EB) a 2021-2027-es időszakra vonatkozó uniós költségvetésről szóló javaslatában - jelentették be Brüsszelben.
A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) 2017. évi adózás előtti eredménye 144,6 millió forint lett, 5,7 százalékkal több az előző évinél - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Új információt tettek közzé az Opus rendkívüli közgyűlésének menetrendjével kapcsolatban. Azt már korábban bejelentették, hogy június 29-én tart rendkívüli közgyűlést az Opus, és azt is tudtuk, hogy az igazgatóság egy új tagjáról...
A geotermikus energiaforrásokkal kapcsolatos aktualitások kerültek napirendre a Magyar Tudományos Akadémia konferenciáján, melynek során kiderült: hazánk rendkívül jó adottságokkal rendelkezik e téren, s még ha ez nem is általános jelenség, egyre több helyen használják a technológiát, s nem kizárt, hogy azok rövid időn belül olcsóbbá is válhatnak.
Apró elektronikus chipekkel és milliónyi génmódosított élő sejttel teli lenyelhető kapszulát fejlesztettek ki amerikai kutatók, remélve, hogy az eszköz egy nap alkalmas lesz arra, hogy az emberek gyomrából jelezze a különböző betegségek...
A bukaresti képviselőház után a kétkamarás román parlament szenátusa is elutasította kedden azt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott és Kulcsár-Terza József háromszéki képviselő által beterjesztett törvényjavaslatot, amely területi autonómiát irányozna elő a Székelyföldnek.
Oroszországot és Fehéroroszországot aggasztja a NATO baltikumi és lengyelországi aktivitása - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter keddi minszki sajtótájékoztatóján
Olaszország szerte felháborodást váltott ki, hogy az olasz köztársasági elnök gyakorlatilag megakadályozta, hogy a március eleji választások populista, euroszkeptikus győztesei kormányt alakíthassanak. Az átmeneti, szakértői kormány megalakítására felkért Carlo Cottarelli sem a politikusok, sem a nép részéről nem sok támogatásra számíthat.
Köztudott, hogy SUV őrület van, ezzel tisztában vannak a Volvonál is. Arra azonban nem számítottak, hogy ekkora lesz a kereslet az új XC40 iránt. Az igények kielégítése céljából bővítik a gyártói kapacitást.
A tengerentúli részvénypiacokra is átragadt a rossz hangulat a keddi kereskedésben. 6 óra környékén már 1,5% körüli mínuszokat láthattunk a főbb indexekben.Akkora a félelem az olaszok miatt, amire 25 éve nem volt példa 2018.05.29 19:33A...
Eredménytelenül zárult az olasz államfő és a kormányalakítással megbízott Carlo Cottarelli keddi találkozója, amelyen a szakértői kormány miniszteri névsoráról egyeztettek.
A kormány benyújtotta a Stop-Soros törvénycsomagot, és a kapcsolódó alaptörvény-módosítást, ezek parlamenti vitája a jövő héten el is kezdődhet. Eszerint tilos lesz a betelepítés és korlátozzák a gyülekezési jogot.
A NATO-főtitkár avatkozzon be a magyar-ukrán vitába – sürgette a lengyel külügyminiszter. Ahogy fogalmazott, családi vitáról van szó, és egy harmadik félnek kellene segítenie.
Július 1-jétől eljárást lehet indítani titokban bárkivel szemben, aki bűncselekmény gyanúsítottjaként szóba jöhet. Ehhez elég lehet egy első körben megalapozatlannak minősített feljelentés, illetve a hatóságok birtokába jutott, jogsértésre utaló bizonytalan információ is – írja blogján Magyar György ügyvéd.
Tízhavi mélypontra esett az euró dollárhoz viszonyított árfolyama kedden, miután az olasz állampapírok piacán átsöprő masszív eladási hullám arra késztette a befektetőket, hogy szabaduljanak a közös európai fizetőeszköztől is.
Az Európai Bizottság statisztikai főigazgatóságának (Eurostat) friss adatai szerint a másik EU-s tagállamba élő magyarok több mint harmadának, az itthon élők közül viszont csak kicsit több mint minden ötödiknek van felsőfokú végzettsége....
Kapuskollégája, Ron-Robert Zieler szerint Manuel Neuer meccshiánnyal is világklasszis színvonalon őrzi majd a címvédő német labdarúgó-válogatott kapuját az oroszországi világbajnokságon.
Az intézményépítő Domokos Gézára, a Kriterion könyvkiadó igazgatójára, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) első elnökére emlékeztek Sepsiszentgyörgyön és Zágonban születése 90
Az alapvető jogok biztosa szerint többszörösen is mulasztott egy budapesti iskola, amikor nem ismerte fel két tanuló súlyos konfliktushelyzetét, illetve nem előzte meg annak kialakulását, a helyzet rendezésére pedig nem a megfelelő pedagógiai és jogi megoldást választotta
Katalin hercegné most egyedül, Vilmos herceg nélkül szervezett családi programot a gyerekekkel. Tegnap a norfolki lovasbemutatón jelent meg Sarolta hercegnő és György herceg édesanyjukkal. Erről az Instagramon jelentek meg képek.
Eredménytelenül zárult Sergio Mattarella olasz államfő és a kormányalakítással megbízott Carlo Cottarelli keddi római találkozója, amelyen a szakértői kormány miniszteri névsoráról egyeztettek
Fucsovics eddig egyszer játszott a dél-afrikai születésű 23 éves Edmunddal, akitől tavaly Winston-Salemben, kemény pályán a nyolcaddöntőben 6:2, 6:1-re kikapott.
Dénes Ferenc sportközgazdász szerint a magánéleti válsága nem gyengíti Hosszú Katinka márkáját, sőt erősíti, ahogy kezeli a szakítását a férjével, edzőjével, Shane Tusuppal. A szakértő erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.