2018. május 29. kedd

máj. 29
20:09
Így válasszunk gyerekülést – segítünk eligazodni az autós ülések tengerében (Auto Pult)
Kicsit szégyelljük magunkat, de az Autó Pult több, mint 8 évre visszatekintő múltja során eddig alig volt szó az autós gyermekülésekről, márpedig egy minden kisgyermekes család számára fontos témakörről van szó. Mentségünkre legyen szólva, hogy a téma a szerkesztőségben egészen a tavalyi évig egyikünknél sem volt aktuális, 2017-ben azonban Szabó kollégáéknál és nálunk is megszületett az első…
máj. 29
20:12
Győzelemmel tért vissza Serena Williams (Blikk)
404 nap után játszott újra Grand Slam-mérkőzést Serena Williams, aki kétszettes győzelemmel tért vissza.
máj. 29
20:12
Tovább szakad a Jobbik: kizárta a párt Dúró Dórát (Blikk)
– A Jobbik kedden úgy döntött, hogy kizárja Dúró Dorát a párt frakciójából.
máj. 29
20:12
Pánikbeteg lehetek? (WebBeteg)
Lehet, hogy már Önnek is volt pánikrohama, csak nem tud róla. Sokan ugyanis úgy gondolják, hogy szívinfarktust kaptak és mentőt hívnak. Mások inkább megpróbálják elfelejteni a történteket, és ezért nem jönnek rá, hogy valójában pánikrohamuk volt. Tesztelje tudását!
máj. 29
20:12
Dúró Dóra kizárása: ma dönt a mandátumról a Jobbik elnöksége (ATV)
Az elnökség felszólíthatja a képviselőt a mandátum visszaadására, ami ugyan jogilag nem kötelező rá nézve, de házon belül van a Jobbikban erre vonatkozó iránymutatás.
máj. 29
20:12
Közösséget teremt vagy kiszolgáltatottá tesz? (Márkamonitor)
A digitális jelenlétről szóló párbeszédre hív a Telekom
máj. 29
20:14
Börtön fenyegeti a bevándorlást szervezőket (Blikk)
Benyújtotta a kormány a Stop Soros törvénycsomagot, amely a korábbi javaslathoz képest is szigorúbb rendelkezéseket tartalmaz egyes civil szervezetekre és munkatársaikra nézve.
máj. 29
20:18
Súlyos mélyponton a forint (444.hu)
320,5 fölött az euró árfolyama, az olasz belpolitikai válság miatt gyengültek tovább a régiós valuták.
máj. 29
20:24
Csúnyán öntik az amerikai részvényeket (Portfolio)
A tengerentúli részvénypiacokra is átragadt a rossz hangulat a keddi kereskedésben. 6 óra környékén már 1,5% körüli mínuszokat láthattunk a főbb indexekben.Nem javult a hangulat 2018.05.29 20:15Megfertőzték az európai, illetve olasz...
máj. 29
20:24
Továbbra is nyárias idő (Háziállat)
Lényeges időjárás-változás továbbra sem várható. A felettünk lévő meleg levegőben nyárias magasságokig emelkedik délutánra a hőmérséklet, többfelé 30 fok közelében alakul. Szerdán - az elmúlt napokéhoz képest - kevesebb helyen valószínű zápor, zivatar, inkább csak néhol a nyugati határ mentén lehet csapadék.
máj. 29
20:24
Bemutatkozott az Opel Corsa GSi (Autónavigátor)
1,4-es 150 lóerős turbósmotorral érkezett meg a Corsa GSi. Az újdonság értékesítése a nyár folyamán indul. Lássuk mivel kapunk többet az eddig is létező 1.4 turbóshoz képest.
máj. 29
20:24
Elképesztő átalakulás, rá sem ismersz Tóth Gabira (Ripost)
A gyönyörű énekesnő igazi kaméleon, ezer arca van.
máj. 29
20:24
Szexi fotón villantotta meg büszkeségét a magyar úszónő (Ripost)
Felfedte a tetoválását Molnár Flóra. Amerikában tanuló sportolónőnk már a tokiói olimpiára készül.
máj. 29
20:24
Kitiltják a sörbiciklit, a rollert és a riksát a belvárosból? (Ripost)
A nagy népszerűségnek örvendő közlekedő eszközök kitiltását azzal indokolják, hogy rutintalan emberek járnak velük
máj. 29
20:24
Helsinki Bizottság: Rég nem tapasztalt félelmet hozna vissza a kormány (HírTV)
A szervezet szerint a Stop Sorossal nem a civilszervezeteket, hanem az egyéneket támadnák.
máj. 29
20:26
Szorul a hurok a Teréz körúti robbantó körül, új bizonyíték került elő (Ripost)
Kiderült, hogyan bukott le a Teréz körúti robbantó: hiába álcázta magát egy nagykarimájú horgászsapkával...
máj. 29
20:27
Piknik kosár buggyantott tojással (Mindmegette)
máj. 29
20:27
Palóc határkeresztet állítottak a szlovák-magyar határon (hirado.hu)
A kereszttel a térség magyarságának az összetartozás erejét üzenik.
máj. 29
20:29
Cider-teszt: egy klasszikus volt a kóstolók kedvence, egyet kivontak a forgalomból (Mindmegette)
máj. 29
20:29
Nem jelentős a kivándorlás Magyarországon (hirado.hu)
A 28 tagállamból Magyarország a 13. helyet foglalja el.
máj. 29
20:30
Csúnyán öntik az amerikai részvényeket (Portfolio)
A tengerentúli részvénypiacokra is átragadt a rossz hangulat a keddi kereskedésben. Meghatározóak voltak az olasz fejlemények.Itt a vége 2018.05.29 22:04Nem napi mélypontjukon zártak az amerikai tőzsdék - ennyi a jó hír a keddi kereskedési...
máj. 29
20:30
Fucsovics Márton győzelemmel indított a Roland Garroson (Könyves Magazin)
A magyar teniszező életében először játszik a versenysorozat főtábláján.
máj. 29
20:33
Ezt tervezi a kormány a viharos időkben (Infostart)
A befektetőknek még várniuk kell az új Orbán-kormány jelentős fiskális gazdaságélénkítő lépéseire, mivel a közelmúltbeli piaci zavarok arra késztetik, hogy inkább a költségvetési hiány és az államadósság csökkentését helyezze előtérbe - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a Bloomberg hírügynökségnek adott nyilatkozatában.
máj. 29
20:36
Meghalt a fiatal magyar fotóriporter (Blikk)
Fájóan fiatalon, életének 34. évében elhunyt Kecskeméti Zoltán fotóriporter.
máj. 29
20:36
Továbbra is gyengélkedik a forint (ProfitLine)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon kedden.
máj. 29
20:36
Egyszülős családok: százezrek érintettek, eddig szinte láthatatlanok voltak (ATV)
Megnyílt az ország első egyszülős központja Budapesten a 8. kerületben, az Üllői út - Mária utca sarkán. Ez egy állami segítséggel létrejövő civil intézmény, kávézóval, játszóházzal, amelyet vidékiek és fővárosiak is igénybe vehetnek.
máj. 29
20:36
Merkel: Az adat a 21. század nyersanyaga (hirado.hu)
A német kancellár szerint a politikusok feladata, hogy a jövőt illetően odafigyeljenek a tudósokra.
máj. 29
20:36
Negyedével csökkenhet Magyarország uniós támogatása 2020-tól (444.hu)
Az Európai Bizottság közzétette az irányszámokat.
máj. 29
20:36
Varga Mihály: a kormány a költségvetési hiány és az államadósság csökkentésére fókuszál (AQUA)
A kormány nem tervez eurókötvény-kibocsátást, és továbbra is azon dolgozik, hogy csökkentse a külföldi devizában denominált államadósság arányát - közölte.
máj. 29
20:36
Újabb öt LUKOIL-töltőállomáson nyíltak DESPAR-üzletek (Márkamonitor)
Szívesebben tankolunk az élelmiszerboltokkal bővített benzinkutakon
máj. 29
20:39
Mázlis "migráns" (Alternatív Energia)
máj. 29
20:39
Ronaldo nélkül mutatta be a Real Madrid az új mezeit - képek (Sport365)
Ugye a BL-döntő után azt mondta, távozik.
máj. 29
20:39
Felidegelnék a robotokat (vg.hu)
Első ízben fejlesztettek ki "idegszálat" robotok számára német és svájci kutatók.
máj. 29
20:42
Nyáron jöhet az újabb választás (HírTV)
A szakértői kormányt valószínűleg elutasítja a parlament.
máj. 29
20:42
"Forró háború folyik továbbra is": Ukrajnában járt az ATV (ATV)
Nem fagyott be a kelet-ukrajnai konfliktus, forró háború folyik továbbra is – ezt mondta kameránk előtt Kijevben az uniós integrációért felelős ukrán miniszterelnök-helyettes. Az ukrán biztonsági erők szerint a lázadók az orosz hadsereg alá vannak rendelve, és az ország területének hét százalékát tartják jelenleg is megszállva.
máj. 29
20:42
A román szenátus elutasította a székelyföldi autonómiastatútumot (USAracing)
A román elnöki hivatal szerint az etnikai alapú autonómia nem kívánatos, mert ahelyett hogy a közösségek fejlődését szolgálná, fennáll a veszélye, hogy akadályozza azt.
máj. 29
20:42
Mózes László (Háromszék): Árulók, patkányok és a jéghegy (Tiszta Jövő)
Miniszterelnöksége alatt maga Ponta is bebizonyította, ő sem jobb a Deákné vásznánál. És eközben a hajó, szinte függetlenül attól, hogy ki kormányozza, a jéghegy felé halad.
máj. 29
20:45
Kelet-európai nővéreket várnak Szlovákiában (Infostart)
Kelet-európai országokból érkező egészségügyi dolgozókkal orvosolná a nővérhiányt Szlovákiában Peter Pellegrini kormányfő. A miniszterelnök szerint szakmailag jól felkészült migrációra kell készülni az országban. A külföldről érkezőknek a szlovák nyelvvizsgát is le kellene tenniük.
máj. 29
20:45
Medve járta végig Füzesabony utcáit (hirado.hu)
Nem kis riadalmat keltett, még egy házba is bement.
máj. 29
20:47
Down-szindrómás artista is fellép a cirkuszok éjszakáján (hirado.hu)
Hazánk első Down-szindrómás artistája lehet a 19 éves Bőczi Tímea.
máj. 29
20:54
Merkel kimondta: az adat az új nyersanyag és ára van (Portfolio)
Az adat vált a 21. század nyersanyagává, ami nagy kihívás a szociális piacgazdaság fenntartásában és a társadalmi igazságosság biztosításában Angela Merkel német kancellár szerint. A politikus a G20 csoport argentin soros elnökségének...
máj. 29
20:54
Gombadömping van az erdőkben, de figyelni kell, hová nyúlunk (hirado.hu)
A csapadékos időjárás és a meleg miatt több gomba nőtt, mint az elmúlt években.
máj. 29
20:54
A hiány és az államadósság csökkentésére fókuszál a kormány (hirado.hu)
Varga Mihály a Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozott.
máj. 29
20:54
Zsivány kettes (autopro)
Amióta a Disney bekebelezte a Lucasfilmet, csak úgy ontja magából a Star Wars-filmeket: fénysebességgel záporoznak ránk a folytatások, előzménytörténetek és a mellékszálakat kibontó spin-offok.
máj. 29
20:54
Mancinit hazai edző váltja a Zenit kispadján (m4sport.hu)
Nem teljes ismeretlen számára a szentpétervári kispad.
máj. 29
20:54
ENSZ: A magyar kormány vonja vissza a Stop Sorost (HírTV)
A szervezet szerint a jogszabály korlátozná a civileket a menekültek támogatásában.
máj. 29
20:56
Lengyel edző veszi át az angyalföldi röplabdázókat (m4sport.hu)
A 32 éves szakember két bajnoki címet és két kupát nyert a lengyel BL-csapattal.
máj. 29
20:57
Isten a pszichológusnál - Gryllus Dorkával készül a Gólem Színház új premiere (Infostart)
Jaj, Istenem! címmel mutatja be Anat Gov kortárs izraeli szerző drámáját a héten a Hatszín Teátrum. A darab egy groteszk felvetésen alapul: mi történik, ha Isten úgy érzi, jól jönne neki egy pszichoterápia? Az előadást a Zsidó Művészeti napok keretében állítja színpadra Borgula András. Az egyik főszereplő Gryllus Dorka.
máj. 29
21:00
Továbbra sem alakulhat meg az olasz kormány (Képmás)
Nem hozott eredményt Sergio Mattarella olasz államfő és a kormányalakítással megbízott Carlo Cottarelli keddi római találkozója, ahol a szakértői kormány miniszteri névsoráról egyeztettek.
máj. 29
21:06
Jön a céges e-aláírások kora? (ProfitLine)
A szakemberek szerint részint az új uniós rendeletek – GDPR, eIDAS, PSD2 –, részint a technológia fejlődése és a szolgáltatás egyre egyszerűbb, kényelmesebb használata hozhatják el az e-aláírások terén az igazi áttörést. Az új és egyre szigorúbb jogszabályoknak lényegesen nehezebb megfelelni a papíralapon kezelt dokumentumokkal, így várhatóan egyre

Keresés