Az államtitkár elmondta, az új technológiák bevezetése növelné a cégek termelékenységét, amellett, hogy ugyanakkora vagy kisebb létszámmal is képesek lennének ellátni munkájukat.
Az Olaszországban a napokban kibontakozott politikai válság továbbra is erőteljes gyengülési nyomás alatt tartja az euró árfolyamát: a dollárral szembeni jegyzések az 1,16-os szint alá buktak, ami tavaly november óta nem látott mélypont...
A Holt-Marosból Szegednél 4 mázsa haltetemet szedtek ki. Az eddigi vizsgálatok szerint úgy tűnik, hogy a halak megfulladtak, mert nem volt elegendő oxigén a vízben.
Szél Bernadett a kampány során nem a kormányzóképességét bizonyította, hanem azt, hogy nincs érzéke a politikához, valamint azt, hogy terhelés alatt hisztérikus és kiszámíthatatlan lesz, továbbá hajlamos hazudozni, nagyot mondani.
Szerdán Washingtonban tanácskozik Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel – közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kommunikációért és parlamenti koordinációért felelős helyettes államtitkára az MTI-vel
Magasságkorlátozó kapuba rohant egy emeletes autóbusz Budapesten, a ferihegyi repülőtérre vezető úton hétfő este, többen megsérültek - közölte az MTI-vel Kisdi Máté, a Fővárosi katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője
Drámai, mi zajlik épp az olasz kötvénypiacokon: a hozamok az elmúlt két napban többéves csúcsra ugrottak, legutóbb az eurózónás adósságválság idején láthattunk ilyen durva mozgásokat az euróövezeti kötvénypiacokon. A mozgások...
Az inflációs folyamatok alapvető változásaival foglalkozó cikksorozatunk harmadik része a digitalizáció, és a digitális technológiák elterjedésének inflációra gyakorolt hatását, annak főbb csatornáit mutatja be. A technológiai haladással...
A magyarok 19 százaléka nem tudta időben kifizetni jelzáloghitelét vagy a rezsiét, az EU-ban az átlag csupán 10,4 százalék - írja a 24.hu. Az Európai Bizottság statisztikai főigazgatóságának (Eurostat) frissen publikált adatai...
Carlo Cottarellit, a Nemzetközi Valutaalap közgazdászát bízta meg szakértői kormány felállításával az olasz államfő, egy nappal azután, hogy az euroszkeptikus pártok kormányalakítását meghiúsította.
A magyarok nagy többségnek (80%) a fintech, mint fogalom még mindig ismeretlen, viszont sokan hallottak az olyan megoldásokról, mint a mobilos fizetés (57%), videós azonosítás (41%) vagy virtuális pénzzel, pl. bitcoinnal történő fizetés (39%). A legújabb pénzügyi informatikai technológiákra a többség nyitott (57%), de még kevesen használják azokat
Kilencvenhárom éves korában hétfőn elhunyt Serge Dassault francia milliárdos, volt jobboldali szenátor, a Dassault fegyvergyár és a Le Figaro című francia konzervatív napilap tulajdonosa, aki ellen az utóbbi években több eljárás is indult gyanús pénzügyi tranzakciók miatt
A populista pártok a piacok számára egyre kétségbeejtőbb hangokat pengetnek. A szeptemberre várható új választásokig pedig ez vélhetőleg fokozódni fog.
Többnyire napos időre számíthatunk, majd a kora délutáni óráktól elsősorban a Dunántúlon és az ország középső harmadában erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, és ezeken a területeken elszórtan alakulhatnak ki záporok, zivatarok, néhol felhőszakadás
Ma nyújtják be a törvénycsomag tervezetét az Országgyűlés elé. A Fidesz nagy vitákra számít, mivel az ellenzék „Soros oldalán áll”, jelentette ki a nagyobbik kormánypárt frakció-szóvivője.
A február-áprilisi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 445 ezer volt, 67 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,5 százalékponttal 68,8 százalékra emelkedett - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Lukoil, a második legnagyobb orosz olaj- és gázkitermelő cég profitja 109,1 milliárd rubel (1 rubel=4,37 forint) lett az idei első negyedévben, 75 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál - adta híról az MTI a TASZSZ-ra hivatkozva.
Egy diák meghalt és 41 megsebesült a nicaraguai fővárosban, Managuában, amikor fegyveresek támadtak a műszaki egyetemen az épületet a kormányellenes tüntetések részeként elfoglaló egyetemistákra - közölte hétfő késő este az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet
Nem határoz a Fővárosi Törvényszék a közgyűlés döntéseinek bejegyzéséről, ameddig a Magyar Sí Szövetség által benyújtott törvényességi felügyeleti kérelmeket jogerősen nem bírálja el.
Az olasz államkötvény-kitettség miatt több európai bank is veszteségeket szenvedhet el, a befektetők viszont most már az olasz kitettségtől függetlenül adják az európai pénzügyi szektor vállalatainak részvényeit. Ütik a régiós...
Pápua Új-Guineán egy hónapra elérhetetlenné teszik a Facebookot a hatóságok, hogy tanulmányozzák a közösségi oldal hatását, és hogy eltávolítsák a hamis felhasználókat - jelentette be az óceániai állam kommunikációs minisztere kedden.