2018. május 3. csütörtök

máj. 3
7:12
Különös körgyűrű épül Budapesten (Portfolio)
Már dolgozik a Főtáv a budapesti távhőkörgyűrű közel kétmilliárd forintba kerülő északi szakaszán, és még ebben az évben sort kerít a déli szakasz egy részének építésére is - ismerteti a csütörtöki Világgazdaság. A napilap...
máj. 3
7:15
Titkosszolgálattól érkezik a honvédség új vezetője (Blikk)
– A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat vezetője, Kovács József altábornagy kerülhet a Magyar Honvédség élére a Magyar Idők információi szerint. A jelenlegi vezérkari főnököt, Benkő Tibort ugyanis honvédségi miniszternek nevezik ki, az ő helyére kell az új ember.
máj. 3
7:15
NBA: triplarekord a Jazzben, oda a Houston pályaelőnye (She)
A Utah Jazz 116–108-ra győzött a Houston Rockets vendégeként az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának szerdai játéknapján, és magához ragadta a pályaelőnyt az alapszakasz legjobbja ellen vívott nyugati főcsoport-elődöntőben.
máj. 3
7:18
Nyilvánosságra hoztak egy testkamerás felvételt a Las Vegas-i tömeggyilkosság estéjéről (444.hu)
A videón a rendőrök behatolnak a 32. emeleti lakosztályba. Innen tüzelve ölt meg 58 embert Stephen Paddock.
máj. 3
7:18
Altábornagy lehet a honvédség vezetője (HírTV)
A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat vezetője, Kovács József altábornagy kerülhet a Magyar Honvédség élére.
máj. 3
7:24
A Századvégtől érkezik Gulyás Gergely új helyettese (444.hu)
Orbán BalázsA Migrációkutató Intézet főigazgatója, a századvéges Orbán Balázs lesz Gulyás Gergely helyettese a Miniszterelnökségen, írja az atv.hu. Így nemcsak Lázár János, hanem az eddigi helyettes, Csepreghy Nándor államtitkár is távozik a Miniszterelnökségről.
máj. 3
7:24
Már hétfőn lezárják a Kossuth teret (HírTV)
A Parlament alakuló ülése előtt egy nappal teljesen lezárják a Kossuth teret és az alsó rakpartot.
máj. 3
7:24
Súlyos betegsége miatt visszavonul Kulka János (Femcafe)
A színész nem folytatja tovább a színházi munkát.
máj. 3
7:24
A nap első felében lehetőleg ne álmodozz munka helyett- Egymondatos horoszkóp - Május 3. (Glamour)
Mi vár rád ma?
máj. 3
7:27
A Skandináv lottó nyerőszámai és nyereményei – 2018.05.02 (GazdaságPortál)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a május 2-án megtartott 18. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki: Első számsorsolás: 5 (öt) 6 (hat) 25 (huszonöt) 27 (huszonhét) 29 (huszonkilenc) 32 (harminckettő) 34 (harmincnégy) Második számsorsolás: 4 (négy) 5 (öt) 10 (tíz) 14 (tizennégy) 23 (huszonhárom) 26 (huszonhat) 28 (
máj. 3
7:30
Könnyeivel küszködve mesélt édesanyja elvesztéséről Józan László (Blikk)
Bár lassan egy éve annak, hogy Józan László édesanyja elhunyt, a színész csak mostanra tudott elég erőt gyűjteni ahhoz, hogy beszélni tudjon imádott édesanyja elvesztéséről, legnehezebb óráiról és gyászáról.
máj. 3
7:30
Szigorodott az abortusz az USA egyik tagállamában (888.hu)
Az Egyesült Államok legszigorúbb abortusztörvényét fogadták el szerdán Iowa államban, amely az első észlelhető magzati szívdobbanástól kezdve megtiltja a terhességmegszakítást.
máj. 3
7:32
Pásztor Anna: „Csak akkor vagyok hajlandó orvoshoz menni, ha haldoklom” (Blikk)
Pásztor Anna immunrendszere elég erős, ám néha neki is orvoshoz kell fordulnia. A legutóbbi vizsgálatok viszont eredménytelennek bizonyultak.
máj. 3
7:33
Már Dél-Koreában sem mennek a drága okostelefonok (PCWorld)
Dél-Koreában rekordmélységekbe zuhantak az Apple iPhone X és a Samsung Galaxy S9 széria eladásai.
máj. 3
7:33
A Nintendo Labo nem csak a gamerekre lesz hatással (GameStar)
A Nintendo legújabb kreatív ötlete a mozgássérülteknek is jó móka lehet.
máj. 3
7:34
Nagy a boldogság! Kiderült Kollányi Zsuzsi kisbabájának neme! (Blikk)
Ősz végén születik meg Kollányi Zsuzsi kisbabája, ám az énekesnő már azt is tudja, kisfia vagy kislánya lesz-e.
máj. 3
7:35
Ebben lesz más az Aquaman, mint Az Igazság Ligája (GameStar)
Jason Momoa beszélt a DC-moziuniverzum közelgő felvonásáról.
máj. 3
7:36
OPSON VII. nemzetközi akció: tonnaszám találtak gyanús élelmiszert (ProfitLine)
Ismét sikeres volt az együttműködés a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT), a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) között. Mindhárom szervezet részt vett ugyanis az INTERPOL és az EUROPOL szervezte élelmiszerhamisítás elleni nemzetközi műveletben.
máj. 3
7:36
Komoly következményei lehetnek az iráni atomalku felmondásának (hirado.hu)
Tíz nap múlva kell döntenie Donald Trumpnak arról, hogy felmondja-e vagy újratárgyalja az Iránnal kötött 2015-ös atomalkut.
máj. 3
7:36
Ötször akkora bombát fejleszthetett Irán, mint amit Hirosimára ledobtak (ATV)
Legalábbis ez derül ki azokból a dokumentumokból, amelyek az izraeli hírszerzés birtokába kerültek. Irán olyan, nagy hatótávolságú, ballisztikus rakétákat is kifejlesztett, amelyekkel a bombák akár Moszkváig is eljuttathatók.
máj. 3
7:39
Megalakulhat a Fidesz frakciója (Infostart)
Csütörtökön a Fidesz parlamenti frakciója is megalakulhat. A sajtóhírek szerint Kocsis Máté józsefvárosi polgármester vezetheti a képviselőcsoportot.
máj. 3
7:39
Negyedével bővült a kártyaelfogadó hálózat (vg.hu)
Nagyot lökött a hazai bankkártya-elfogadáson a Nemzetgazdasági Minisztérium POS-támogatási programja. Bár az indulás évében nem sikerült az eredetileg tervezett számú készüléket üzembe helyezni, elérhetőnek tűnik a tárca azon terve, hogy a jövő év közepére az online pénztárgépek 80 százaléka mellett kártyaelfogadó terminál működjön.
máj. 3
7:42
Görcsöl a nyaka? Íme, a lehetséges okok (WebBeteg)
Amikor görcsöl a nyakunk, úgy érezhetjük, meg sem tudjuk mozdítani, sokan úgy írják le az érzést, mintha valamit helyre kellene pattintaniuk a nyakukban. Dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a Budai Fájdalomközpont sebésze, fájdalomspecialista, akupunktőr a probléma lehetséges forrásait írta körül.
máj. 3
7:42
Nem nyúlt a kamatokhoz a Fed (TőzsdeFórum)
Nem változtatott az irányadó dollárkamaton kedd-szerdai kamatdöntő ülésén az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed).
máj. 3
7:42
Az első magzati szívdobbanástól tilos az abortusz Iowában (ATV)
Az Egyesült Államok legszigorúbb abortusztörvényét fogadták el szerdán Iowa államban, amely az első észlelhető magzati szívdobbanástól kezdve megtiltja a terhességmegszakítást.
máj. 3
7:42
Megnyílik a világ a hazai kis és közepes cégek előtt (AQUA)
A globális online piacterek és hirdetési lehetőségek a legkisebb cégek előtt is megnyithatják a kaput a nemzetközi üzleti jelenlét számára.
máj. 3
7:42
Minden idők legcukibb és leglassabb hazafutását produkálta egy három éves a baseball meccsen (Noizz)
Szuper epic, szuper drámai és szuper lassú, mint a filmekben.
máj. 3
7:45
A törököknek sikerült, ami a magyar ellenzéknek nem (HírTV)
Törökországban megvalósult a választás előtti ellenzéki összefogás az illiberális rezsim lebontására.
máj. 3
7:48
Ilyen költségvetést javasol az Európai Bizottság (TőzsdeFórum)
Az Európai Bizottság gyakorlatias és eredményközpontú, több forrást biztosító, hosszú távú költségvetést javasol a 2021-2027-es időszakra.
máj. 3
7:51
NB I: első Vidi–FTC rangadójára készül a játékvezető – bíróküldés (She)
Íme, a labdarúgó NB I 29. fordulójának játékvezetői küldése!
máj. 3
7:53
NHL: nem könnyű lenullázni a Vegast, de most megtörtént (She)
A Tampa Bay Lightning 4–1-re győzött a Boston Bruins vendégeként, ezzel visszaszerezte a pályaelőnyt a Keleti főcsoport elődöntőjében, míg a San Jose Sharks 4–0-s hazai győzelmével összesítésben egyenlített a Vegas Golden Knights ellen nyugaton az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) szerdai játéknapján.
máj. 3
7:54
Itt a rendőrségi felvétel arról, ahogy bemennek a Las Vegas-i lövöldöző szobájába (ATV)
Nyilvánosságra hozta szerdán a Las Vegas-i rendőrség két rendőri testkamera felvételét az Egyesült Államok történetének legtöbb halálos áldozatot követelő lövöldözésének estéjéről, amikor Stephen Paddock 58 embert megölt, és százakat sebesített meg Las Vegasban tavaly októberben.
máj. 3
7:57
Győzött az igazság? Lehúzza a rolót a botrányos társaság (Privátbankár)
Beszünteti tevékenységét és csődeljárást kezdeményez a Cambridge Analytica.
máj. 3
8:03
Kiderült, mivel keresi a kenyerét Demcsák Zsuzsa! (Blikk)
Demcsák Zsuzsáról szeptember vége óta alig hallani valamit, ám most kiderült, mivel keresi a kenyerét.
máj. 3
8:03
A Nokia visszaadja okoskütyüs üzletágát annak, akitől vette (PCWorld)
Az újra feltámadó Nokia 2016-ban megvette a Withings nevű startup egészségügyi és fitneszkütyü-üzletágát. Most pedig eladja az egészet a Withings egyik korábbi alapítójának. Taps.
máj. 3
8:03
Katasztrófával fenyegetnek a brexit-tárgyalások (Infostart)
Ismét fenyeget a veszély, hogy az Egyesült Királyság megállapodás nélkül léphet ki az Európai Unióból 2019 márciusában, ami katasztrofális hatással lenne a brit vállalatokra és súlyos következményekkel járna a két ír állam éles szétválása miatt is – írja a Napi.hu.
máj. 3
8:03
Airbnb, rövid távú lakáskiadás szabályok, újdonságok 2018-ban (Liner)
Milyen változások lesznek 2018-ban a rövid távú lakáskiadásban? Idén már 40 000 felett van az Airbnb szálláshelyek száma, ami már megközelítette a szállodai számokat. Meghatározó szerepe van tehát a rövid távú lakáskiadásnak a turizmusban, emiatt a jogalkotók és különböző szervezetek célkeresztjébe is került. 2018-ban már biztos, hogy nem bizonytal
máj. 3
8:03
Mit tegyünk, ha trollok az ügyfeleink? (Márkamonitor)
Az ügyfélpanaszok kezelése még az általános kommunikációnál is hányatottabb sorsú a legtöbb vállalatnál, pedig a sikeres működés egyik alapköve lehet a megújult környezetben. Egy hiánypótló könyv most hazai viszonyok között is jól alkalmazható tanácsokat ad.
máj. 3
8:05
Falusi Mariann és édesanyja közösen győzték le a rákot (Blikk)
Falusi Mariann minden szabad percét kihasználja, hogy szeretett édesanyjával legyen, amikor pedig erre nincs lehetősége, rengeteget beszélgetnek telefonon keresztül is. Mariann édesanyja, Irénke néni gyakran elmegy a koncertekre is, hiszen a korához képest rendkívül jól tartja magát, noha nemrégiben töltötte be 80. életévét.
máj. 3
8:06
Az Év Boltja: újabb három díjat nyert idén a Lidl (ProfitLine)
Újabb három díjjal lett gazdagabb a Lidl Magyarország: Az Év Boltja versenyen a budapesti, Váci úti műemlék épületben megvalósított Lidl-áruház lett a 2018-as közönségszavazás győztese. Ez az áruház a diszkont kategóriában is elnyerte Az Év Boltja elismerést, ráadásként pedig az áruházlánc fővárosi, Victor Hugo utcai üzlete friss áru különdíjban ré
máj. 3
8:06
Álorvos lopta el Hajnalkától a beteg fia műtétjére szánt 9 millió forintot (ATV)
Bakonyi Hajnalka Kisbaboton él, kisfia, Rikárdó pedig nyitott gerinccel, donga lábakkal, kétoldalú csípőficammal és széklet-vizelet inkontinenciával született.
máj. 3
8:06
Kiderült, miből él Demcsák Zsuzsa (Ripost)
Miután szeptember végén távozott az ATV-ből, teljesen eltűnt a nyilvánosság elől. Csak ritkán hallhatunk róla, egyáltalán nem lehetett tudni, mivel foglalkozik azóta, hogy nincs képernyőn. A műsorvezető a Ripostnak elárulta: milyen civil foglalkozásból él.
máj. 3
8:06
Drónokkal keresték a rejtélyesen eltűnt magyar férfit (Ripost)
Az eltűnt mosonmagyaróvári férfi, Mácsik Zoltán felkutatására a családja élőláncot szervezett április 29-én, sajnos eredménytelenül.
máj. 3
8:06
Milner remek humorral reagált röhejes öngóljára (m4sport.hu)
A döntőbe jutással gyorsan túltette magát a bakin.
máj. 3
8:06
Kiss Ramóna teljesen átváltozott, így még nem láthattad (Femcafe)
A műsorvezetőnek különleges átváltozásban volt része.
máj. 3
8:07
Búcsúzik a színészettől Kulka János? (Blikk)
A közönséget és a színházi társadalmat is elszomorítja Kulka János döntése, miszerint a jövőben már nem áll színpadra.
máj. 3
8:08
Real Madrid–Liverpool: a döntők királya és lúzere egymás ellen (m4sport.hu)
A spanyolok rettentő rég vesztettek európai kupafinálét, Klopp két nyomasztó sorozatot törhet meg egyszerre.
máj. 3
8:09
Ghost of a Tale teszt - egér, egér, ki a házból! (GameStar)
Nem mindennap találkozunk olyan lopakodós kalandjátékkal, aminek egy egér a főszereplője, de a Ghost of a Tale nem csak emiatt különleges.
máj. 3
8:09
Levirágzott a gyümölcsfád? Mutatjuk SOS, mit kell tenni (Ripost)
Az üde virágszirmok lehullottak. Már csak az illatos virág-szőnyeg idézi a menyasszonyi díszbe öltözött fák emlékét. Most jött el az ideje, hogy megvédd a gyümölcsfádat a kártevőktől és a különféle betegségektől. Amikor elvonultak szövetségeseid, a méhek, sürgősen kezdd el a permetezést.
máj. 3
8:09
Magyaroknak kedves város érhető el Budapestről (Márkamonitor)
Budapest-Krakkó járatot indított a LOT!

Keresés