Ismert, hogy áprilisban indoklás nélkül visszamondták az Alföldi Róbert főszereplésével játszott darabot Pécsett, így az előadás elmaradt, magyarázat azóta sem született. Most mégis megszólalt Vincze Balázs színigazgató.
Javította a magyar gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzését a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) a Gazdasági kilátások címmel fél évente megjelenő prognózisának legfrissebb, szerdán megjelent kiadványában.
A Parkinson-kór tüneteit enyhítő elektródákat ültettek be egy beteg agyába a ROSA nevű csúcskategóriás idegsebészeti robot segítségével az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben. Korábban Magyarországon, de az egész kelet-közép-európai régióban sem került sor ehhez hasonló beavatkozásra, amely a Nemzeti Agykutatási Program újabb jelentős eredmé
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet a novemberi tanulmányban jelzett 3,6 százalékról 4,4 százalékra emelte az idei magyar GDP-növekedési előrejelzését.
Az olajárak jövőbeni alakulását illetően rendkívül fontos ülésre készül a világ legjelentősebb olajtermelő országait tömörítő OPEC. A korábbi tervekkel szemben ugyanis már június 22-i, Bécsben tartandó találkozóján dönthet a kitermelés növeléséről a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete. Az OPEC-től, illetve orosz forrásból származó hírek szerint a
Július 1-jétől a háziorvosok által kitöltött törzskartonokat vezető informatikai rendszer kapcsolódik az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez, azaz a betegek adatai is felkerülnek a „felhőbe”, akiknek érdemes átgondolniuk, milyen személyes információkat osztanak meg orvosukkal.
Javította a magyar gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzését a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) a Gazdasági kilátások címmel fél évente megjelenő prognózisának legfrissebb, szerdán megjelent kiadványában
Javította a magyar gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzését a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) a Gazdasági kilátások címmel fél évente megjelenő prognózisának legfrissebb, szerdán megjelent kiadványában.
A fennállásának 125. évfordulóját ünneplő Pátria Nyomda vezérigazgatói feladatait június 1-től Simon László veszi át Orgován Katalintól, aki külföldön folytatja tovább karrierjét.
Kíváncsi vagy, milyen a kilátás az Ericsson új irodájának tetejéről? Megnéznéd, hogy milyen körülmények között dolgoznak majd a munkatársak? Lapozd végig képgalériánkat, amit a tegnapi sajtóbejáráson az új épületről készítettünk....
Javította a magyar gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzését a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) a Gazdasági kilátások címmel fél évente megjelenő prognózisának legfrissebb, szerdán megjelent kiadványában....
A kaliforniai Walden Monterey kis tengerparti közössége nagyjából hatszáz holdnyi földterület, nyolcórányi autózásra a Szilícium-völgytől. A közösség alapítója, Nick Jekogian a fejébe vette, hogy a helyszín kiváló hétvégi nyaralóhely lenne a környékbeli techmoguloknak, ezért arra biztatja az érdeklődőket, hogy látogassanak el a parkba, és nézzék me
Az olasz szakértői kormány megalakításának "felfüggesztését" jelentette be Carlo Cottarelli kijelölt miniszterelnök szerdán, hangsúlyozva, hogy új lehetőség merült fel politikai kormány felállítására.
Székelyföld területi autonómiája statútumtervezetének a negyedik parlamenti beterjesztésére készül a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) azt követően, hogy kedden a román szenátus harmadjára is elutasította az SZNT által kidolgozott törvénytervezetet
Élete folyamán mindenki tapasztal enyhébb vagy erősebb, rövid vagy tartós felhasi, illetve gyomorpanaszt. Ennek oka leggyakrabban átmeneti gyomorhurut, melyet okozhat stressz kiváltotta savtúltengés, vírusos vagy bakteriális fertőzés, csípős, illetve fűszeres ételek, alkohol túlzott fogyasztása.
Stratégiai együttműködési megállapodást köt az ExxonMobillal a kormány pénteken, ami jelentős szerepet játszhat Magyarország jövőbeli energiadiverzifikációjában - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután...
A jogszabály keretet fog adni a magyar tenyésztés-szervezés értékeinek megvédéséhez, valamint megteremti a lehetőségét annak, hogy e szervezetek a határokon túlra is kiterjesszék tevékenységüket.
– A tervek szerint szeptemberben kezdődhet meg a belvárosi Vörösmarty tér és környékének felújítása, amely várhatóan több ütemben eltart majd jövő év augusztusának végéig.
Stratégiai együttműködési megállapodást köt az ExxonMobillal a kormány pénteken, ami jelentős szerepet játszhat Magyarország jövőbeli energiadiverzifikációjában - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután...
Magyarország szén-dioxid kibocsátása elsősorban a magánháztartások tevékenységéhez, valamint a hazai termelési aktivitáshoz kapcsolódott – áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Karbonlábnyom Magyarországon című kiadványában.
A tervek szerint a Vörösmarty tér mellett felújítják a Deák Ferenc utca Bécsi utca és a Vigadó épülete közötti szakaszát, a Vigadó utcát, valamint a Harmincad utcát.
Németh Szilárd ellenzői folyton azt hangoztatják, hogy a sportnak nem szabadna keverednie a politikával. Nos, nem ártana figyelmeztetni őket, hogy épp ők követik el ezt a merényletet.
A Ferencvárosi Közösségi Alapítvány több tízmillió forintot gyűjtött össze helyi projektekre: csontvelő transzplantált gyerekeknek épülő apartmanra és rászoruló családok nyaraltatására is adtak támogatást.
Nem valószínű, hogy az Egyesült Államok megadja végül az Európai Uniónak az állandó mentességet az importált acélra és alumíniumra kivetett védővámok hatálya alól a június 1-jén lejáró határidő után - jelentette ki szerdán...
Új választásokra készülnek, más hírek szerint ismét nekifutnának a kormányalakításnak a márciusi választásokon győztes erők. Percről percre változik a felállás.
Évtizedes megállapodást kötött a Trans-Sped Csoport, mely értelmében 2029 januárjáig tovább fogják bérelni a régió központi telephelyét a Tatai Ipari Parkban.