Lábon lőtte támadóját egy rendőr vasárnap Tiszajenőn, a 37 éves szeghalmi férfit este megműtötték, ellene hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt indult nyomozás a Szolnoki Járási és Nyomozó Ügyészségen – tájékoztatta közleményben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.
Kedden hajnalban teszi közzé első negyedéves gyorsjelentését a Richter, az elemzői várakozások a gyógyszergyártó adózott eredményében megosztottak a leginkább, az első negyedéves számok mellett a befektetők a gyorsjelentést követő...
Az oroszok nagy része szerint a negyedik elnöki ciklusát hétfőn megkezdő Vlagyimir Putyin eddigi kormányzása során Oroszország nagyhatalmi státusának visszaszerzése terén érte el a legnagyobb sikert, a leggyengébben pedig a szociális problémák megoldásában teljesített - derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpontnak az RBK című gazdasági napilapban hétfőn közzétett felméréséből
„Elfüstölt” egy számítógép hétfő délelőtt a debreceni Pallagi úton üzemelő gyógyszergyár egyik épületében, a tűzjelző riasztására az épületben dolgozó nyolcvan embert kimenekítették
Izgatott az olajpiac Irán miatt, meg is lett a négy éves csúcs az árban. Az OTP 11 ezer forint alatt van, a trend szempontjából döntő, hogy vissza tud-e kapaszkodni fölé. Néhány kisebb részvényt felfüggesztettek a BÉT-en. Emelkedik a Mol és a Telekom, Ázsiában a kínai részvényeket vették.
Áder János köztársasági elnök hétfőn a Sándor-palotában felkérte az új kormány megalakítására Orbán Viktor kormányfőt, az országgyűlési választáson győztes Fidesz-KDNP-pártszövetség miniszterelnök-jelöltjét, aki a felkérést elfogadta.
Újabb fertőzött vaddisznót találtak Heves megyében, április 21. óta összesen öt tetemnél mutattak ki afrikai sertéspestist (ASP) - mondta el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) országos főállatorvosa az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
Négy vendéglátóhelyen indul el a HEINEKEN Hungária „műanyagpohár mentes május” mozgalma, amelynek keretében szakítanak a megszokott műanyag söröspoharakkal és lebomló, növényi alapú poharakban kínálják majd söreiket.
Lábon lőtte támadóját egy rendőr vasárnap Tiszajenőn, a 37 éves szeghalmi férfit este megműtötték, ellene hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt indult nyomozás a Szolnoki Járási és Nyomozó Ügyészségen - tájékoztatta közleményben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t
Az mára biztossá vált, hogy az elektromos autózás jelenti a jövőt, és bár valószínűleg a kőkemény sportautókat gyártó márkák lehetnek majd azok, amelyeknél a legtovább megmaradnak a belső égésű erőforrások, a sorsukat valószínűleg ők sem kerülhetik majd el. Tudja ezt a McLaren is, és még a Pekingi Autószalonon külföldi kollégák kérdésére a gyáriak marketingvezetője el is árulta, hogy már tesztelik…
A Balkan Projekt gazdagon hangszerelt album, cimbalom, gitár, hegedű, nagybőgő, dob, derbuka, harmonika, trombita, szaxofon meg persze ének szól rajta.
Újabb fertőzött vaddisznót találtak Heves megyében, április 21. óta összesen öt tetemnél mutattak ki afrikai sertéspestist (ASP) – mondta el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) országos főállatorvosa az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
Elég gyakran hallunk olyan esetekről, amikor a szülők nem figyelnek oda gyermekeikre és egy strandon ennek igazán szörnyű következményei lehetnek. A szülőket gyakran leköti valami más miközben a gyerekek a medencében pancsolnak, a telefont vagy a tabletet nézik vagy elolvassák az üzeneteiket. Ennek sajnos végzetes következményei lehetnek.
Jelentkezzen most, és ismerje meg a GDPR, az új adatvédelmi rendelet legfontosabb előírásait! Az Adózóna képzések rendezvénye segít a még hiányzó feladatok felismerésében, végrehajtásában. A felkészülés utolsó perceit velünk hatékonyan töltheti el. A résztvevők megkapják az „Adatvédelem a gyakorlatban” című, most megjelent HVG-kiadványt.
Újabb fertőzött vaddisznót találtak Heves megyében, április 21. óta összesen öt tetemnél mutattak ki afrikai sertéspestist (ASP) - mondta el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) országos főállatorvosa az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
A 65 éves Putyin, aki negyedik elnöki ciklusát kezdi Oroszország élén, a hivatalos adatok szerint a szavazatok 76,7 százalékával nyerte meg a március 18-i elnökválasztást.
Leonard Bernstein John F. Kennedy emlékének ajánlotta 1963-ban bemutatott III. szimfóniáját, amelynek különleges bemutatójára készül a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Hamar Zsolt karmester vezényletével június 21-én este, 8 órakor a Dohány utcai zsinagógában.
Évről évre nő az öngondoskodás iránti igény a mezőgazdaságban, a szélsőséges időjárás okozta károk ellen a legtöbb termelő köt valamilyen agrárbiztosítást.
Idén 45 fogvatartott készült fel az érettségi vizsgákra a büntetés-végrehajtási intézetekben, és további 149 fogvatartott szerzi meg az OKJ szakvizsga bizonyítványát – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) hétfőn az MTI-vel.