A Magyar Pékszövetség évek óta szorgalmazza a sütőipari termékek, mint az egyik legalapvetőbb élelmiszerek áfájának csökkentését. Az elmúlt napokban megjelent sajtóhírek szerint Fazekas Sándor leköszönő földművelésügyi miniszter és Éder Tamás, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének (ÉFOSZ) elnöke is egyetértett abban, hogy az áfacsökkenté
Sárosi György dr. különleges bravúrral dicsekedhetett a világbajnokságok és a magyar futball történetében. Minden vb-mérkőzésén gólt szerzett, sőt egyszer kettőt is, öt meccsel és hat góllal zárta a harmincas évek két európai világbajnokságát. Az infostart.hu vb-rangsorának 39. helyezettje.
A nyugati kapitalizmus egyik tabutémáját, a kereskedelmi bankok pénzteremtési jogát feszegeti az a népszavazás, amelyet június 10-én tartanak Svájcban. A Vollgeld nevű kezdeményezés a "szuverén pénz" bevezetésével elvenné a pénzteremtés...
Az Európai Befektetési Alap (EIF) és az UniCredit bakcsoport megállapodást írt alá az InnovFin elnevezésű, kkv-k támogatására létrehozott uniós garanciakeret bővítéséről, amely félmilliárd euró értékű finanszírozási hozzáférést biztosít innovatív kis- és közepes vállalkozásoknak, valamint kisméretű, közepes tőkeerejű vállalkozásoknak nyolc közép-ke
Iskolai alapítvány működésével kapcsolatban érkezett szerkesztőségünkhöz egy levél, amelyben olvasónk azt sérelmezi, hogy az alapítvány nyilvántartást vezet azokról a szülőkről (és a gyermekeikről is), akik támogatást fizettek, és azokról is, akik nem fizettek. Amikor sérelmezte a listázást, azt a választ kapta, hogy „a dokumentálás az adózás miatt szükséges, reklamálni az adóhatóságoknál…
Európai fővárosban csak az unión kívüli belgrádiak fizetnek kevesebbet, 3,21 eurócentet, miközben Budapesten a földgáz kilowattóránkénti átlagára 3,3 euró a lakossági fogyasztók számára.
Lakberendezési magazinokat lapozgatva sokan azt érezzük, hogy a bemutatott lakások szinte már túl tökéletesek és a végletekig precízen megkomponáltak. Mindennek megvan a helye, az otthonok nem túl zsúfoltak, de nem is tűnnek túl üresnek...
Mintegy másfél milliárd forint ráfordítással, 4,6 megawattos kapacitással az Észak-Dunántúl legnagyobb, napenergiát hasznosító naperőműve épül az ajkai erőmű egyes számú, szürkeiszap kazettáján a rekultiváció után, közölte Horváth Balázs és Nemes Tibor, a projektet megvalósító és üzemeltető energiatermelő cég képviseletében.
A mérsékelten pozitív befektetői hangulat közepette kiemelkedik ma a Mol, a magyar blue chipek között felülteljesítőként 1,5 százalékos pluszban is járt a részvény. A céggel kapcsolatban hír nem látott ma napvilágot, ami a szektorra...
Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő új demográfiai csomaggal készül a kormány elé állni, hogy megoldja Horvátország súlyos népesedési válságát. A pontos intézkedésterv hivatalosan még nem ismert, a Vecernji list lapnak kiszivárogtatott...
Németországban az elmúlt hónapokban tovább csökkent az állástalanok száma, és így jelenleg a munkanélküliség aránya 5,5 százalék. Közben folyamatosan nő azok száma, akik egynél több munkahelyen kénytelenek dolgozni, hogy eltartsák magukat. Közel 4 millióra tehető azoknak a száma, akiknek bruttó fizetése nem éri el a létminimumot alig meghaladó 2 ez
Hazugsághadjáratot folytat Magyarország ellen az ukrán állami propaganda - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
munkavállalói élmény áll az Aon Legjobb Munkahely Program 2018-as kutatásának középpontjában. Magyarország legrégebbi, 18. éve induló dolgozói elkötelezettség mérésben ugyanis mindig van egy külön téma, ami kiegészíti a kérdőívet. A témaválasztás nem véletlen: a HR vezetők legnagyobb gondja ugyanis a tehetségek megszerezése, megtartása, és motiválá
A magyar lakossági fogyasztók jutnak hozzá legolcsóbban a földgázhoz a vizsgált európai uniós fővárosok közül – a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal nemzetközi ár-összehasonlító kimutatása szerint
Az Opel Mokka X a németek crossover kínálatának legöregebb tagja, és egyben az egyetlen, ami még a márka korábbi tulajdonosa, a GM padlólemezére épül. A 2012-ben bemutatkozó, majd 2016-ban alaposan felfrissült modellnek ugyan két éve még biztosan van a palettán, de a villámosok már a jövőt tervezgetik, ami a PSA közreműködésével természetesen más lesz, mint amit korábban elterveztek a németek.
Elkezdődött a készülődés a Kossuth téren minden fronton a holnapi napra, mikor a Parlament alakuló ülésére időzítve lesznek tüntetések. A Kossuth teret egyre biztosabb, hogy kordonokkal fogják körbezárni, a környező utcákban a rendőrök már le is pakolták az ehhez szükséges fém kordon elemeket. Térfigyelő kamerákat is szerelnek fel pluszban a meglév
Négy vendéglátóhelyen indul el a HEINEKEN Hungária „műanyagpohár mentes május” mozgalma, amelynek keretében szakítanak a megszokott műanyag söröspoharakkal és lebomló, növényi alapú poharakban kínálják majd söreiket.
Közvetve javítja a magyar gázellátás biztonságát is, és mérsékli az orosz függőséget az a szlovák-lengyel gázvezeték, amelynek lefektetéséről megállapodtak a felek. Lassan kiépül az EU észak-déli gázfolyosója.
Gyengült hétfőn a nap első felében a forint az euróval szemben, de ezzel párhuzamosan a régiós devizák is botladoznak. A dollár közben egyre nagyobb lendületet kap, lassan 1,19-nél jár az euróval szemben. Megállíthatatlan a dollár 2018.05.07...