Ma is látványosan folytatódik a két hete elindult masszív dollárerősödési trend, amiben szerepe van a Fed-elnök ma reggeli piaci üzeneteinek is. A piac idénre még 2-3 további kamatemelést áraz, így a zöldhasú erősödése aláássa...
Sorra gratulálnak a világ vezetői Putyin orosz elnöknek a beiktatása alkalmából. A nyugati politikusok azonban késlekednek. A felmérések szerint az oroszok elégedettek az elnökkel. Szerintük Oroszország nagyhatalmi pozíciójának visszaszerzése terén érte el a legnagyobb sikereket Putyin. Sokan azonban elégedetlenek a szociális problémák kezelésével.
Sok elemző szerint a négy éves csúcsra ugró olajár tovább mehet fel, ennek lökést adhat, hogy Donald Trump amerikai elnök kedden jelenti be döntését az iráni nukleáris megállapodás jövőjéről.
Több mint félszáz ukrán iskolás gyermeket és két tanárt kellett kórházba szállítani kedden a Kijevtől délkeletre fekvő Cserkaszi megyeszékhely egyik általános iskolájából, miután tizenheten eddig ismeretlen okból eszméletüket vesztették az iskola udvarán tartott reggeli sorakozó közben.
Biztonságosabbá vált Németország 2017-ben - hangsúlyozta Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter kedden Berlinben a tárca bűnügyi statisztikai jelentésének bemutatóján.
Az Appeninn keddi tájékoztatása alapján a társaság április 20-i közgyűlésén az új igazgatótanácsi tagok kinevezéséről döntött a közgyűlés. Az Appeninn kedden arról tájékoztatta a befektetőket, hogy a társaság április 20-án...
Nyolc embert állítottak elő gyerekpornó terjesztése miatt, más országok mellett Magyarországon is - közölte az Európai Unió tagállamainak rendőri együttműködését koordináló szervezete, az Europol kedden.
Egy kaliforniai bíró hétfőn véglegesítette korábbi döntését, amely szerint a szövetségi államban működő kávéforgalmazóknak fel kell hívniuk a fogyasztók figyelmét a kávé rákkeltő kockázatára a pörkölési folyamatban keletkező mérgező anyagok miatt.
Különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére, mulasztással elkövetett emberölés, testi sértés bűntettében, valamint sikkasztás és hamis magánokirat felhasználásának vétségében mondta ki bűnösnek kedden a Debreceni Törvényszék azt a férfit, aki nem gondoskodott megfelelően édesanyjáról.
Egy firss EU-s jelentés szerint a magyarok 2 óra 48 percet töltenek átlagosan valamilyen elektronika kütyü képernyőjének a bámulásával. Ezzel a mért 15 EU-s ország közül az ötödik helyen állunk. Más mérések szerint azonban Magyarországon...
A szép, kislányos külső komor természetet takar. „Gyerekkorom óta kevés az önbizalmam – mondja Michelle Pfeiffer. – Pesszimista vagyok, türelmetlen és sértődékeny. Állandóan attól félek, hogy nem tudok megfelelni az elvárásoknak.” A filmjei azonban mást mutatnak. 60 éves Hollywood szépasszonya.
Az európai uniós állategészségügyi protokollnak megfelelően korlátozás nélkül szállítható az afrikai sertéspestissel (ASP) nem érintett magyarországi területekről az élő sertés, sertéshús, sertéshúsból készült termékek az EU területére – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI megkeresésére.
Nem sikerült központi intézkedésekkel fékezni az iráni valuta zuhanását: hiába tiltották be a szabadpiacot, ott folyik az adásvétel, és minden eddiginél többet, 65 ezer riált kell adni egy dollárért. A bizalom elveszett, nagy a félelem, hogy mi lesz, ha Amerika kilép az országgal kötött szerződésből.
2020-tól minden Kaliforniában épülő legalább háromemeletes új háznak rendelkeznie kell majd napelemekkel, ha jövő héten az állam energetikai bizottsága megszavazza az erre vonatkozó rendelettervezetet - írja az Independent.
Az Európai Uniós (EU) állategészségügyi protokollnak megfelelően korlátozás nélkül szállítható az afrikai sertéspestissel (ASP) nem érintett magyarországi területekről az élő sertés, sertéshús, sertéshúsból készült termékek...
Kötelezővé tennék áramtermelő napelemek felszerelését az új építésű házakra Kalifornia államban. A terv szerint a legtöbb, az Arany államban épülő új ingatlanra 2020-tól kötelező lesz fotovoltaikus napelemet telepíteni. Az előírások...
Több mint félszáz ukrán iskolás gyermeket és két tanárt kellett kórházba szállítani kedden a Kijevtől délkeletre fekvő Cserkaszi megyeszékhely egyik általános iskolájából, miután tizenheten eddig ismeretlen okból eszméletüket vesztették az iskola udvarán tartott reggeli sorakozó közben.