Sikertelenül zárult az aradi Alsótemetőben az a keresési akció, amelyben a Szoboszlay-per 1958-ban kivégzett tíz áldozatának jeltelen közös sírját próbálták megtalálni - közölte az MTI-vel az ásatást vezető Gheorghe Petrov, a kommunizmus bűneit vizsgáló és az emigráció emlékét ápoló román intézet (IICCMER) szakértője
Jelentősen, mintegy 24 százalékkal nőtt áprilisban a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kezelt áru mennyisége az előző év azonos időszakához viszonyítva, az utasforgalom ismét kétszámjegyű bővülést produkált.
Pert indított Olaszország ellen migránsok egy csoportja, mert süllyedő gumicsónakjukból kimentésükkor nem Európában tették partra őket, hanem visszavitték az embereket a kiindulási pontjukra
A Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. igazgatósága a társaság alaptőkéjének megemeléséről döntött, a zárt körben forgalomba hozott részvényeket a Konzum PE Magántőkealap jegyezheti le - tette közzé a Konzum szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
A Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. igazgatósága a társaság alaptőkéjének megemeléséről döntött, a zárt körben forgalomba hozott részvényeket a Konzum PE Magántőkealap jegyezheti le - tette közzé a Konzum szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Az MSZP-Párbeszéd frakciószövetség az Adóskamara javaslatait tartalmazó törvényjavaslatot nyújt be, amelynek elfogadásával a végrehajtásokat felfüggesztetnék. Mint közleményükben írják, csak idén 30-40 ezer családot terveznek kilakoltatni, ezért rendkívül fontos, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy a hitelkárosultak jogi helyzetének rende
Nagy érdeklődés mellett mutatták be Szilágyi Zsófia első játékfilmjét a 71. cannes-i filmfesztiválon. Az Egy nap című alkotás a Kritikusok Hete elnevezésű párhuzamos szekcióban versenyez, ahova az 1100 benevezett mű közül mindössze hét ígéretes tehetség filmje kapott meghívást.
A Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. igazgatósága a társaság alaptőkéjének megemeléséről döntött, a zárt körben forgalomba hozott részvényeket a Konzum PE Magántőkealap jegyezheti le – tette közzé a Konzum a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Idén már szinte kizárólag megújuló alapú energiatermelő rendszereket telepítettek az USA-ban. Az összes újonnan beépített kapacitás 95 százaléka ilyen volt.
A demográfiai helyzet javítása, valamint a gazdaság és a biztonság előtérbe helyezése jellemezheti a következő Orbán-kormányt - mondta az Aréna című műsorban Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója.
A büntetés-végrehajtási bíró első fokon döntött a budai Skálánál történt pénzszállítórablás életfogytiglanra ítélt egyik elkövetőjének feltételes szabadságra bocsátásáról, az ügyészi fellebbezés miatt a végzés nem jogerős, és nem lépett hatályba - tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője szerdán az MTI-t
Londoni pénzügyi elemzők szerint az amerikai gazdaság is megérezheti Donald Trump elnök döntését arról, hogy az Egyesült Államok kivonul az iráni atomprogram korlátozásáról szóló nemzetközi egyezményből, mivel ha a szankciók újbóli...
Németország, Franciaország, Nagy-Britannia és Oroszország is kitart az iráni nukleáris program korlátozásáról kötött többhatalmi megállapodás mellett. Erről az említett országok vezető politikusai tájékoztattak szerdán. Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb politikai és vallási vezetője felszólította a megállapodás európai aláíróit, hogy adjanak "val
A feleletválasztós feladatsor nehezebb, az esszékérdések könnyebbek voltak a szerdai középszintű történelem érettségi a vizsga után az MTI-nek nyilatkozó diákok és pedagógusok szerint. A rendelkezésre álló időt mindenki elegendőnek ítélte.
Londoni pénzügyi elemzők szerint az amerikai gazdaság is megérezheti Donald Trump elnök döntését arról, hogy az Egyesült Államok kivonul az iráni atomprogram korlátozásáról szóló nemzetközi egyezményből, mivel ha a szankciók újbóli...
Egyes megyékben akár 6 millió forinttal is többet ér egy családi ház, ha megfelelően szigetelt. A legnagyobb különbség a szigetelt és nem szigetelt házak ára között Csongrád és Bács-Kiskun megyében tapasztalható, de országos szinten...
A nők nagyobb arányban folytattak felsőfokú tanulmányokat a férfiaknál, és minél több gyerekük született, annál nagyobb arányban foglalkoztatták őket. Fizetésük ugyanakkor jelentősen kevesebb volt, mint a férfiaké – derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat 2016-ra vonatkozó felméréséből.
A humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltás biztonságos és hatékony védelmet nyújt a fiatal lányok és nők számára a méhnyakrák kórokozója ellen - derült ki egy új, független tanulmányból, amely megerősítette az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) korábbi megállapításait.
Útlezárás miatt változik a közösségi közlekedés menetrendje a hétvégén Budapest I. kerületében, a Várkert bazár környékén - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
A légitársaságok az első negyedévben általában jobban teljesítettek, mint egy évvel korábban, de tőzsdei értékük mégis közel 5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség kimutatásai szerint.
Rekordbevétel és működési eredményének növekedése mellett két éve első alkalommal csökkent a japán SoftBank Group Corp. távközlési és internet szolgáltató konszern nyeresége a márciussal zárult pénzügyi évben.
Csütörtökön délután választja meg a parlament negyedik alkalommal miniszterelnöknek Orbán Viktort (54), és ezzel megalakulhat a negyedik Orbán-kormány. Kétharmados parlamenti többség birtokában nem kérdés, hogy a képviselők megszavazzák Orbánt kormányfőnek, aki ezután ünnepélyesen le is teheti az esküt.
Irán legfőbb politikai és vallási vezetője felszólította a megállapodás európai aláíróit, hogy adjanak "valódi garanciákat", amelyek alapján Irán tartani tudja magát a szerződéshez.