Az Európai Unióban gyakorlatilag már évtizedek óta érlelődik a nyugdíjkatasztrófa. Magyarország helyzete ugyanakkor valamivel még jobb, mint az EU-s átlag, azonban az egyre súlyosasabb népesség elöregedési mutatók itthon is magasak....
Régen dédelgetett vágyát valósította meg Lilu! A népszerű műsorvezető olyan online női magazint hozott létre Liluland néven, amely jelenleg egyedülálló Magyarországon.
A pártoknak kedden délután négy óráig kellett leszedniük a választási plakátjaikat. Ezt mondja ki a törvény, amit azonban nem könnyű betartatni. A pártok arra hivatkoznak, hogy az óriásplakátokhoz nem nyúlhatnak hozzá, mert azok nem az övék. A Jegyzők Országos Szövetségének elnöke azt javasolja, hogy legalább a kisebb falragaszokat szedessék le - e
Oroszország megérti az új fenyegetések komolyságát, és kész a biztonság kérdéseiről folytatandó párbeszédre - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a náci Németország felett aratott győzelem 73. évfordulója alkalmából, a moszkvai Vörös téren tartott katonai díszszemle előtt elmondott beszédében.
Az amerikai elnök által kedden felmondott iráni nukleáris egyezmény és az Iránnal szembeni szankciók hatására az olajár emelkedett, amely kedvezően hatott az európai és az amerikai olajvállaltok részvényeire, a negatív kivételt a Mol...
A Rolls-Royce holnap új időszámítást kíván nyitni a luxus SUV-k világában, ugyanis végre lerántják a leplet várva várt újdonságukról, a Cullinanről. Álcázva már rengeteg képen láthattuk az autót, és tegnap egy sejtelmesen fotón már a hátsó fényszórót is megmutatták nekünk. Ezúttal, mindössze egy nappal a nagy leleplezés előtt most az utastér egyik részletéről osztottak meg velünk egy képet az…
Három amerikai fogollyal térhet haza észak-koreai látogatásáról Mike Pompeo amerikai külügyminiszter: a szöuli elnöki hivatal egyik tisztségviselője szerdán elmondta, hogy Phenjan jóindulata jeleként átadja őket az Egyesült Államoknak.
További egy nap haladékot kért a szakértői kormány kinevezésére készülő Sergio Mattarella államfőtől az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a jobboldalt vezető Liga szerdán Olaszországban. Ez arra utal, hogy a két párt minden korábbi...
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek két i nőt Nagykanizsán, mert hamisított receptekkel próbáltak meg gyógyszereket kiváltani – tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője szerdán az MTI-t.
Tíz nappal Harry herceg és Meghan Markle esküvője előtt, szerdán bemutatták a menyasszony viaszmását a londoni Madame Tussauds panoptikumban, a brit főváros egyik leglátogatottabb idegenforgalmi nevezetességében.
A Reuters hírügynökségnek nyilatkozva erősítette meg a Nissan egyik szóvivője, hogy szépen lassan szeretnék lecserélni a dízel erőforrásokat villamosított motorokra Európában.
Egy jó minőségű munkásszállás komoly megtartó erővel bír a kékgallérosok körében – vélik a Staff House Zrt. által megkérdezett humánerőforrás-szakemberek.
Ashley Alexiss sikeresen elkeserítette a rajongóit, amikor bejelentette, hogy mellkisebbítő műtéten fog átesni azért, hogy beleférjen az esküvői ruhájába.
Szakemberek úgy vélik, hogy ellehetetleníti a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytárának működését egy kormányzati döntés, amely alapján ismét több száz négyzetméter területről kell lemondaniuk.
DK: Magyarországnak részt kell vennie a közös európai menekültügyi politikában A Demokratikus Koalíció azt javasolja, hogy Magyarország vegyen részt egy közös, európai, menekültügyi politika kialakításában és végrehajtásában
Sikertelenül zárult az aradi Alsótemetőben az a keresési akció, amelyben a Szoboszlay-per 1958-ban kivégzett tíz áldozatának jeltelen közös sírját próbálták megtalálni - közölte az MTI-vel az ásatást vezető Gheorghe Petrov, a kommunizmus bűneit vizsgáló és az emigráció emlékét ápoló román intézet (IICCMER) szakértője
Jelentősen, mintegy 24 százalékkal nőtt áprilisban a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kezelt áru mennyisége az előző év azonos időszakához viszonyítva, az utasforgalom ismét kétszámjegyű bővülést produkált.
Pert indított Olaszország ellen migránsok egy csoportja, mert süllyedő gumicsónakjukból kimentésükkor nem Európában tették partra őket, hanem visszavitték az embereket a kiindulási pontjukra
A Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. igazgatósága a társaság alaptőkéjének megemeléséről döntött, a zárt körben forgalomba hozott részvényeket a Konzum PE Magántőkealap jegyezheti le - tette közzé a Konzum szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
A Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. igazgatósága a társaság alaptőkéjének megemeléséről döntött, a zárt körben forgalomba hozott részvényeket a Konzum PE Magántőkealap jegyezheti le - tette közzé a Konzum szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Az MSZP-Párbeszéd frakciószövetség az Adóskamara javaslatait tartalmazó törvényjavaslatot nyújt be, amelynek elfogadásával a végrehajtásokat felfüggesztetnék. Mint közleményükben írják, csak idén 30-40 ezer családot terveznek kilakoltatni, ezért rendkívül fontos, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy a hitelkárosultak jogi helyzetének rende
Idén már szinte kizárólag megújuló alapú energiatermelő rendszereket telepítettek az USA-ban. Az összes újonnan beépített kapacitás 95 százaléka ilyen volt.
A demográfiai helyzet javítása, valamint a gazdaság és a biztonság előtérbe helyezése jellemezheti a következő Orbán-kormányt - mondta az Aréna című műsorban Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója.
A büntetés-végrehajtási bíró első fokon döntött a budai Skálánál történt pénzszállítórablás életfogytiglanra ítélt egyik elkövetőjének feltételes szabadságra bocsátásáról, az ügyészi fellebbezés miatt a végzés nem jogerős, és nem lépett hatályba - tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője szerdán az MTI-t