Hiába próbálják visszaszorítani a termékbemutatós cégeket a jogszabályok módosításával, szigorításával, sajnos még mindig hihetetlen vásárlásokra veszik rá az idős embereket. Akiknek ráadásul sokszor nincs is pénzük kifizetni...
A Kommunizmus Áldozatai Kongresszusi Tagozatának társelnökei, az Egyesült Államok kongresszusi képviselői közös levélben tiltakoztak Juncker részvétele és felszólalása ellen.
A Kommunizmus Áldozatai Kongresszusi Tagozatának társelnökei, az Egyesült Államok kongresszusi képviselői közös levélben tiltakoztak Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök részvétele és felszólalása ellen a németországi trieri Karl Marx-emlékmű avatásán
Helyi idő szerint pénteken 23 óra 30 perckor Észak-Koreában fél órával előbbre, a Dél-Koreában használt időzónához igazították szombaton az órákat, így most az egész koreai félsziget egy időzónába tartozik – jelentette a KCNA észak-koreai hírügynökség
Megállíthatatlanul terjed a vaddisznók körében az afrikai sertéspestis (ASP), a napokban újabb elhullott állatokról bizonyosodott be, hogy a jelentős gazdasági kárral járó fertőzés miatt pusztultak el
A baszk függetlenségért küzdő, csaknem hatvan éve létrejött szervezet nevéhez több száz ember halála fűződik, és a terrorcselekmények nagy része még mindig nincs felderítve.
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Georges Leekens a Kereszténydemokrata és Flamand párt színeiben indul a belga önkormányzati választásokon - írta a csakfoci.hu a belga sajtó alapján.
A hazai lakáspiac számára még 2-3 jó év kinézhet, de azért vannak kockázatok a piac jövőjét illetően. A kínálati oldalon például a kedvezményes áfakulcs megszűnéséhez, illetve esetleges hosszabbításához kapcsolódik jelentős bizonytalanság. De szintén a kínálati oldalon okoz problémákat a munkaerőhiány és az emelkedő építőanyagárak is .
A brit MS-RT készítette el a lehető legsportosabb ma kapható Transitot. A Custom ralikiegészítőket kapott, kinézete egészen megváltozott, már-már kívánatos.
Egyre nagyobb a feszültség a román elnök és a miniszterelnök között. Legutóbb Viorica Dancila kormányfő előzetes egyeztetés nélkül Izraelbe látogatott, majd kilátásba helyezte, hogy a nagykövetséget Jeruzsálembe helyezik át. Klaus Johannis elnök ezután lemondásra szólította fel a miniszerelnököt. Pászkán Zsolt, az EuroCom romániai sajtófigyelő igaz
A két nagy párt "döntetlenjével" végződtek az angliai helyhatósági választások A kormányzó brit Konzervatív Párt és a legnagyobb ellenzéki parlamenti erő, a Munkáspárt közötti "döntetlennel" végződtek az Angliában tartott részleges helyhatósági választások
A politikának kötelessége minden feltételt biztosítani ahhoz, hogy aki gyermeket szeretne vállalni, megtehesse ezt - fogalmazott köszöntőjében a XII. kerület fideszes országgyűlési képviselője a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) és a Ringató anyák napi rendezvényén szombaton Budapesten.
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez (IÁ) csatlakozó, majd később hazatérő német harcosok nem kerülnek börtönbe, ami biztonsági kockázatot jelent - mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
Lemondott péntek este Jean-Marc Janaillac, az Air France elnök-vezérigazgatója, miután a szakszervezetek után a francia légitársaság dolgozói is elutasították a vezetőség bérmegállapodás-tervezetét. A remélt megállapodás megoldhatta volna a két és fél hónapja tartó szociális konfliktust, és véget vethetett volna a sztrájksorozatnak.
A világ több milliárdosa használja az ötórás szabályt, ami viszonylag egyszerű. Minden körülmények között tanulnak vagy képzik magukat öt órát egy héten, ami munkanaponként csupán egy órát jelent. Mutatjuk, miért hasznos. A...