2018. június 11. hétfő

jún. 11
13:48
Két olimpiai bajnok pólósunk is bejelentette visszavonulását (m4sport.hu)
Madaras Norbert és Varga Dániel az esti Sport7fő vendége lesz az M4 Sporton.
jún. 11
13:51
A titokzatos szervezet ismét felbukkant a magyar állampapírok piacán (Menedzsment Fórum)
Az év eleji nagybevásárlás után áprilisban ismét nagyobb összegért vásárolt magyar állampapírt a titokzatos nonprofit szervezet, mely véleményünk szerint jó eséllyel valamelyik egyház lehet.
jún. 11
13:51
Égnek a vonalak a mentőszolgálatnál (Infostart)
Megsokszorozódik a riasztások száma az idegenforgalmi csúcsidőben, országszerte, így a Balatonnál is megerősített szolgálatot teljesítenek nyáron a mentők.
jún. 11
13:51
Legenda újratöltve – itt a Porsche 911 Speedster koncepció (Auto Pult)
A Porsche 911 még idén új generációba lép, de ahogyan az várható volt, a jelenlegi, 991-es széria nem búcsúzhat el egy igazán különleges változat nélkül. Egyelőre ugyan még csak koncepcióként, de a németek leleplezték a Speedster verziót, ami minden szempontból egyedi, és természetesen a vezetési élményt helyezi előtérbe.
jún. 11
13:54
202 kilométeres élőlánc a baszk függetlenségért (videó) (Kripto Akadémia)
Az elszakadásról szóló szavazás megtartásának jogát követelték.
jún. 11
13:54
Visszavonult Madaras Norbert és Varga Dániel (ATV)
A kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó Madaras Norbert és az egyszeres ötkarikás győztes Varga Dániel bejelentette visszavonulását.
jún. 11
13:54
Meg Ryan nagyon csinos, az arca viszont kifejezetten rémisztő (hirado.hu)
A jó hír viszont, hogy a színésznő három év után ismét forgat.
jún. 11
13:54
18 éves izraeli lányt késelt meg egy palesztin (hirado.hu)
A rendőrség a támadót üldözés után elfogta.
jún. 11
13:54
Kiadták a német lány gyilkosát Irakból (USAracing)
Beismerés! Ali Bassár ölte meg Susannát! – írták a német lapok vasárnap, miután az iraki férfi bevallotta tettét a helyi rendőrségnek.
jún. 11
13:54
Amerika nem viccel (vg.hu)
Az Egyesült Államok csak a teljes, ellenőrizhető és visszafordíthatatlan nukleáris leszerelést hajnaldó elfogadni.
jún. 11
13:54
Ilyen egy tökéletesen bebiztosított lánykérés (BorsOnline)
Biztosra ment a 33 éves melbourne-i kalandor, Michael Beltrami, amikor megkérte barátnője, Katie kezét. A  nagy állatbarát férfi ugyanis egy vízbe eresztett plasztikhengerben tette fel a nagy kérdést, miközben két óriási krokodil úszkált körülöttük. Mégis, ki tudna ellenállni egy ilyen romantikus ajánlatnak – főleg, ha ép bőrrel akarja megúszni a k
jún. 11
13:56
Ingyenebédet adnának Szlovákiában (vg.hu)
Újabb jóléti csomag körvonalazódik Szlovákiában, a Magyarországon már hasonló jogcímeken bevezetett juttatások lekopírozásával.
jún. 11
13:56
A lengyelekhez költözik Bongó, a budapesti gorilla - fotók (BorsOnline)
Altatásban cipelték át a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársai azt a termetes gorillát az utazó konténerébe, mely a lengyelországi Opole állatkertjében kap új otthont. Bongót, a nyolc és fél éves hím gorillát a beltenyészet elkerülése végett költöztetik át a magyar fővárosból. A főemlős állítólag apjával is szembekerülve dominanciára törekedett
jún. 11
13:57
Végre! Jó hírt kapott az életmentő műtétre váró magyar sztár (Ripost)
Boros Lajos régóta várt a pillanatra, hogy orvosa közölje vele, mikor lesz az életmentő szívműtétje, amelyhez még a szívét is le kell állítani.
jún. 11
13:57
"Ki a fehér gyarmatosítókkal a londoni kerületből" (Ripost)
London egyik kerületéről, Dalstonról van szó, amely alig 10 kilométerre van a British Múzeumtól. De vajon ki mondhatta ezt?
jún. 11
13:58
Jelentős összeghez jut Jordánia (vg.hu)
Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Kuvait közösen mintegy 2,5 milliárd dolláros támogatást ajánlott fel hétfőn Jordániának.
jún. 11
13:59
Bekokainozva csapódott a konyhafalba autóval, durva, ami utána történt (Ripost)
A férfi egy XVI. században épült házban okozott hatalmas kárt.
jún. 11
14:00
Újra 10 000 közelében az OTP (Portfolio)
Emelkedéssel indult a hét az európai tőzsdéken, az olasz részvényindex pedig egyenesen szárnyalt hétfőn, miután az olasz pénzügyminiszter hétvégi nyilatkozatát kedvezően fogadták a befektetők. A magyar tőzsde mérsékelt eséssel indította...
jún. 11
14:00
Németh Szilárd: Mi nem akarjuk, hogy Brüsszelből irányítsák a magyar ügyészséget! (444.hu)
Miért nem csatlakozik a kormány az európai ügyészséghez? Mert a választók így döntöttek.
jún. 11
14:00
Már ajánlatának visszavonásával fenyegeti a Renault a Red Bullt (m4sport.hu)
Főnökük szerint addig húzzák az időt, míg hoppon maradnak.
jún. 11
14:00
Berlin humanitárius kötelessége teljesítésére szólította fel Olaszországot és Máltát (Képmás)
A német kormányt rendkívül aggasztja a Földközi-tengeren kialakult helyzet.
jún. 11
14:06
Faragó Tamás: becsületből jelesre vizsgáztak a magyarok a BL-ben (Infostart)
A Szolnok ötödik, az Eger hatodik helyen végzett a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában. A genovai nyolcas döntő záró napján a címvédő szolnokiak 10-6-ra nyerték meg a két magyar csapat párharcát. Faragó Tamás olimpiai és világbajnok vízilabdázót, az InfoRádió állandó sportági szakértője szerint becsületből mindkét együttes jelesre vizsgázott.
jún. 11
14:06
Váratlanul bejelentette visszavonulását két magyar olimpiai bajnok – Ez lesz velük a jövőben (Blikk)
A kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó Madaras Norbert és az egyszeres ötkarikás győztes Varga Dániel bejelentette visszavonulását.
jún. 11
14:06
Új rekord: ennyi nő még sosem pancsolt egyszerre (Blikk)
2505 meztelen nő mártózott meg az Ír-tengerben.
jún. 11
14:06
A héten 60 ezer hektáron irtják a szúnyogokat (ProfitLine)
Az országos szúnyoggyérítési program nyolcadik hetében, hétfőtől újabb 60 ezer hektáron, 148 település belterületén irtják a szúnyogokat a katasztrófavédelem irányításával - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t.
jún. 11
14:06
A Fidesz korbáccsal és kockacukorral idomítja az MSZP-t (HírTV)
A Hír TV Online a szocialisták közelgő tisztújításának esélyeit latolgatta Ceglédi Zoltánnal.
jún. 11
14:06
Guiness Rekord: 2500 nő meztelenül fürdött a tengerben (Femcafe)
Nemcsak a világrekord megdöntése volt a cél.
jún. 11
14:06
Tengeri teknős pusztult el a rengeteg lenyelt műanyagtól Thaiföldön (Képmás)
Június elején delfin a gyomrában talált több mint 80 műanyagzacskó miatt pusztult el egy thai tengerparton.
jún. 11
14:09
Nagy dobás a Tescótól: ilyen még nem volt Magyarországon (Privátbankár)
Indul a MoneyGram. Mostantól pénzt is lehet utalni az áruházakban.
jún. 11
14:09
Távozik az Artvertising egyik alapítója (Kreatív Online)
Nagy Gergely egyedül folytatja tulajdonosként, egy ügyvezetőt választott maga mellé.
jún. 11
14:09
Növelné a kormány a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási arányát (hirado.hu)
2010-ben a megváltozott munkaképességűeknek még csak a 18 százaléka tudott dolgozni Magyarországon, ma ez az arány már eléri a 40 százalékot.
jún. 11
14:12
Nem regisztrált a külföldi pénzzel tömött szervezetek listájára, pedig külföldi pénzzel tömték a felcsúti utánpótlás alapítványt (444.hu)
Hazaárulás magas foka a Vál-völgyében.
jún. 11
14:12
Hiánypótló az építőipari pályázat (AQUA)
Óriási az érdeklődés az ágazatban az építőipari cégeknek elérhető kormányzati építőipari beruházási és fejlesztési pályázat iránt, amelyen az idén nyolcmilliárd forintot irányoztak elő.
jún. 11
14:12
Sokkot kaptak a bálnacsavartól (BorsOnline)
Bálna néző hajókiránduláson vett rész egy turista csoport az ausztráliai Port Macqurie kikötőjének közelében a hétvégén. Ekkor hirtelen a meglepetéstől és ijedségtől egy óriási adrenalin bombában lehetett részük, amelyet pillanatokon belül lehűtött a mindent elborító tengervíz. Egy hosszúszányú bálna közvetlenül előttük emelkedett ki a vízből, lá
jún. 11
14:18
Nagy László újabb szenzációs bejelentése (Infostart)
A 37 éves jobbátlövő azt mondta, ha kijut a csapat a vb-re, akár ő is ott lehet a válogatottban.
jún. 11
14:18
Az USA csak a teljes észak-koreai nukleáris leszerelést hajlandó elfogadni (Portfolio)
Az Észak-Koreával folytatott tárgyalásokon az Egyesült Államok csak a teljes, ellenőrizhető és visszafordíthatatlan nukleáris leszerelést hajlandó elfogadni megoldásként - jelentette ki hétfőn Szingapúrban Mike Pompeo amerikai külügyminiszter....
jún. 11
14:18
18 éves fiatalok figyelem! Ingyen utazhattok Európában (ATV)
Az európai fiatalok keddtől június végéig pályázhatnak ingyenes Interrail vasúti bérletre, hogy a DiscoverEU elnevezésű új uniós kezdeményezés keretében felfedezhessék a kontinenst - jelentette be hétfőn az Európai Bizottság (EB).
jún. 11
14:18
A Duna-deltában is megjelent az Afrikai sertéspestis (hirado.hu)
Afrikai sertéspestis (ASP) vírusát azonosították házi sertésekben a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóságok a Duna-deltában, az ukrán határ szomszédságában fekvő Ceatalchioi és Salceni falvakban – közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség.
jún. 11
14:18
Bogányi Gergely ingyenes koncertet ad a Zeneakadémia előtt (Könyves Magazin)
Liszt-, Debussy- és Csajkovszkij-művek, valamint Liszt Gounod- és Mozart-feldolgozásai szólalnak meg pénteken.
jún. 11
14:24
Kiváló minősítést kapott egy Duna-parti épület (Portfolio)
Breeam Excellent (Kiváló) minősítését kapta tervezési fázisban a Duna-parton épülő Danubio projekt. A terv minősítése után a megvalósítási fázisban a környezettudatos kivitelezés melletti elkötelezettségét már bizonyított fejlesztőnek...
jún. 11
14:24
Spanyolország fogadja be a migránsokkal teli Aquariust (hirado.hu)
Sem Málta, sem Olaszország nem engedni kikötni az Aquariust, amelyen 629 migráns várja, hogy Európába juthasson.
jún. 11
14:24
Zsíros állásba nevezte ki az MTVA vezérigazgatója azt, aki lehallgatta őt (444.hu)
Vas Imre a jelek szerint az Ember Aki Nem Tud Megbukni.
jún. 11
14:27
Mobilfizetéssel újít a Budapest Bank (Menedzsment Fórum)
Az ügyfeleknek digitalizálniuk kell a bankkártyájukat, ha ez megvan, akkor onnantól a mobiljukat is használhatják fizetésre.
jún. 11
14:27
Már épül Mészáros Lőrinc komáromi Duna-hídja (Alternatív Energia)
Helyére emelték az első hídelemeket.
jún. 11
14:27
Szeptember végéig tart a mezőgazdaság országos munkavédelmi ellenőrzése (hirado.hu)
A vizsgálat a mezőgazdasággal, erdőgazdálkodással, halászattal foglalkozó munkáltatókat érinti.
jún. 11
14:27
Gyász: elhunyt a fiatal magyar labdarúgó (Sport365)
Közlekedési balesetben vesztette az életét.
jún. 11
14:27
A gyengébbik nem erősebbé válhat a startupok világában (vg.hu)
A női startupok több bevételt termelnek, miközben kisebb pénzügyi befektetésben részesülnek, mint a férfiak által alapított startupok.
jún. 11
14:29
Ahol igénylik, ott működik az e-fizetés (vg.hu)
Az elektronikus pénztárgépek adatai szerint a fizetési forgalomból legnagyobb szeletet kihasító üzletekben kivétel nélkül lehet bankkártyával fizetni.
jún. 11
14:30
A Facebook rajongói oldalainak kezelői is felelősök lehetnek (hirado.hu)
A felhasználói adatokért az Európai Bíróság szerint a rajongói oldalainak adminisztrátorai a Facebookkal együtt felelősek az oldalt látogató személyek adatainak kezeléséért.
jún. 11
14:30
Az ENSZ felszólította az olasz és a máltai hatóságokat, engedjék kikötni a migránsokkal teli Aquariust (444.hu)
Várandós nők, és rengeteg gyerek van a hajón, amin kifogyóban van az élelem.

Keresés