Montreál – Legjobb európai együttesként világbajnoki bronzérmes lett a baptista robotikások csapata és ezzel folytatta nagyszerű menetelését a nemzetközi porondon.
Megérkezett a hidegfront. Egy nap alatt 15 fokot csökkent a hőmérséklet. Az orvosmeteorológus arra hívja fel a figyelmet, hogy ez a drasztikus lehűlés nem enyhülést hoz a szervezetünknek, hanem sokak számára kifejezetten veszélyes is lehet.
Huszonöt százalékos vámot vetett ki az unió 2,8 milliárd eurónyi amerikai termékre péntektől, válaszul az acél- és alumíniumkivitelt sújtó új amerikai importvámokra.
Július 7-étől vágányfelújítás miatt pótlóbuszok járnak az 1-es villamos déli szakaszán a Mester utca és a Népliget között, valamint a Hős utca környékén.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 19 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Gránit Bankra, a 2015. december 31-től 2018. május 22-ig tartó időszakban feltárt kisebb hitelkockázat-kezelési, adatszolgáltatási, vállalatirányítási és számviteli problémák miatt, és a jegybank a jogsértések megszüntetésére is kötelezte a pénzintézetet - közölte az MNB
A román hírszerzés javára való kémkedés vádjával elrendelte egy moszkvai bíróság Carina Turcan (a név orosz változata szerint Karina Curkan) előzetes letartóztatását - közölték orosz hírügynökségek.
Donald Trump amerikai elnök arra bíztatta a republikánus törvényhozókat, hogy "ne vesztegessék tovább az időt" a bevándorlási törvénytervezettel, hanem várják meg az őszi félidős választásokat.
Rajtakapták az anyamedvét, amint egy cseresznyefa gyümölcsét dézsmálta a Heves megyei Kál határában. A mackó bocsát elrejtette valahol, alaposan belakmározott.
A robusztus gazdasági növekedés és a nem teljesítő kinnlevőség-állomány folyamatos csökkenésének hatására ismét élénkül a hitelkihelyezés a közép- és kelet-európai feltörekvő gazdaságokban - közölte pénteken Londonban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD). A pénzintézet kimutatása szerint Magyarország azon térségi országok között van, a
Több év után pár hete szabadult a börtönből N. Szatmári Tamás (44), aki a 90-es évek ismert alvilági figurájának, a később meggyilkolt Seres Zoltánnak (†45) volt a sofőrje. A férfi szeretné maga mögött hagyni a múltat, a Blikknek azonban még utoljára felelevenítette, hogy mi is volt az ő szerepe a hazai alvilági életben.
A változó kamatozású lakáshitelt (gépjármű hitelt) felvevő ügyfelek számára nagy jelentőséggel bír a BUBOR értéke, hiszen ez határozza meg, hogy 3-6-12 havonta mennyivel is változik a havi törlesztőrészlet nagysága.
Bár a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) kedden azt közölte, közös megegyezéssel távozott Georges Leekens (69) a válogatott kispadjáról, valójában a belga edző számára teljesen váratlanul, és ami meglepő, telefonon érkezett az elbocsátó üzenet.
A mostani uniós csúcstalálkozó és a jövő évi európai parlamenti választásoknak is fő kérdése lesz a migráció - emelte ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán pénteken.
Üldözési verseny az utasokkal teli távolsági buszokkal és sérült abroncsok a fővárosi tömegközlekedésben. Mindez pontosan egy hónappal a kilenc halálos áldozatot követelő ceglédberceli baleset után. Még egy közös pont, itt is mobilozik a sofőr. Szerencse, hogy nem történt tragédia. További részletek a videóban.
A Gaucher-kór egy nagyon ritka lipidtárolási betegség, amely recesszív módon öröklődik. Ez azt jelenti, hogy a betegség csak akkor alakul ki, ha az utód mindkét szülőből hibás gént kap. Az egyébként ritka betegség sokkal nagyobb gyakorisággal fordul elő bizonyos zártabb közösségekben.
Átadták az ország harmadik Anyák Háza kórtermeit a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórházban pénteken. A gyógyintézmény az Essity Hungary Kft., a Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Bethesda Kórház Alapítvány pályázatán nyert el ötmillió forintot a gyermekosztály "mamaszobáinak" felújítására.
Politikai dagonya helyett pozitív jövőképet fogunk adni a hazánk népének – ezzel csábítja Ásotthalomra a Jobbikból kiábrándult szimpatizánsokat a polgármesteri.
Csak egy nagy doboz szögegyszerű formával és anyagokkal, mi? Viszont ennek a motorja, váltója futóműve olyan, mint újkorában, és mint egy mostani japán autónak.
Titokzatos fiatalember lehet az Aranyember eddig nem ismert unokája, legalábbis, ha a DNS-teszt igazolja a szavait – tudta meg a Blikk. Dani (28) ifj. Klapka György legidősebb, szintén 28 éves lányát kereste fel azzal, hogy vér szerinti apja után kutat, és legjobb tudomása szerint közös az apukájuk – azaz ő is a tavaly januárban elhunyt népszerű vá
Robi, a medve két hét alatt járta be az országot, aztán Sándorfalva közelében altatólövedékkel meglőtték. Rövid időt töltött a szegedi vadasparkban, mielőtt a szlovák-magyar határon szabadon engedték. A Heti Napló a szegedi tartózkodása idején látogatta meg a sztárrá lett Robit.
Évente több mint 87 ezer négyzetkilométerrel csökkent a világ őserdeinek területe 2014 és 2016 között, ami 20 százalékkal gyorsabb ütemű pusztulást jelent az előző tíz évhez képest - figyelmeztettek a kutatók.
Olvasónk sérelmezte, hogy az adóellenőr eltérően ítélte meg két, piaci kiskereskedelemmel foglalkozó két vállalkozó pénztárgép-használati kötelezettségét. Kérdésére Szolnoki Béla adószakértő, könyvvizsgáló válaszolt.
Gombamód szaporodik azok száma, akik élnének a medence építtetés lehetőségével. Sőt egyes kivitelezők szerint, ma már boldog-boldogtalan úszómedencét akar magának. Ennek azonban komoly ára van, szakértők szerint ugyanis akkora munkaerőhiány...