2018. június 18. hétfő

jún. 18
0:00
Pánik: vérfürdőt rendeztek egy zenei fesztiválon, halálos áldozat is van (Blikk)
New Jersey - Vérfürdőt rendeztek egy zenei fesztiválon, Trenton városában.
jún. 18
0:03
Olcsó munkaerőt telepítene Európába Soros (Gondola)
Az Európai Bizottság háromszor annyit szán a határigazgatás finanszírozására a következő költségvetési ciklusban, mint az előző években.
jún. 18
0:04
Felvételen, ahogy egy 37 millió forintos szobrot ránt földre az ötéves – Ez lett a következmény (Blikk)
37 millió forint értékű szobrot döntött le egy ötéves kisfiú Kansas városában egy esküvői fogadáson.
jún. 18
0:06
Ma új elnököt választ a Magyar Szocialista Párt (Hírklikk)
Az MSZP elnöksége az áprilisi országgyűlési választás után mondott le, de ettől függetlenül is tisztújítást kellett volna tartani idén, mert legutóbb 2016-ban volt tisztújító kongresszus és a párt vezetőinek megbízatása két évre szól.
jún. 18
0:08
Becsapódott egy rakéta: több tucatnyian haltak meg, ártatlan gyerekek is (Blikk)
Shuvari, Damboa, Borno - Legalább 31 ember meghalt egy robbanássorozatban az északkelet-nigériai szövetségi államban helyi idő szerint szombat este.
jún. 18
0:10
Tapétavágóval támadt egy nő, miközben Allah akbart kiáltott (Hírklikk)
Tapétavágóval támadt egy feltételezhetően gyenge idegzetű nő emberekre vasárnapra a dél-franciaországi La Seyne-sur-Mer település szupermarketjében, miközben Allah akbart kiáltott - erősítette meg vasárnap a touloni ügyészség a Nice-Matin regionális lap értesülését. Ketten könnyebben megsérültek.
jún. 18
0:12
Menőzni próbált a haverja előtt: mellkason szúrta magát egy fiatal, borzasztó dolog történt (Blikk)
Teesside, Thornaby, Anglia - Penge-biztosnak hitte kabátját, és hogy ezt barátjának bebizonyítsa, mellkason szúrta magát Jordan Easton (22) tavaly augusztusban. A férfi a kórházban meghalt.
jún. 18
0:21
Vb-2018 - Átminősítették Pogba találatát öngólra (Gondola)
A francia labdarúgó-válogatott szombati második találatát a nemzetközi szövetség (FIFA) utólag öngólnak minősítette, így annak hivatalosan már nem Paul Pogba a szerzője
jún. 18
0:36
Jövőre emelkedhet az önálló hivatalok, hatóságok költségvetése (ProfitLine)
Jelentősen emelkedhet az önálló hivatalok, hatóságok, mint például a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), az Állami Számvevőszék (ÁSZ), a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) költségvetése az ideihez képest az Országgyűlésnek szerdán benyújtott 2019. évi költségvetési törvényjavaslat alapjá
jún. 18
1:36
Újraválasztották a szerb nemzeti bank élére Jorgovanka Tabakovicot (ProfitLine)
A szerbiai képviselőház újraválasztotta pénteken Jorgovanka Tabakovicot a Szerbiai Nemzeti Bank (NBS) élére, további hat évre.
jún. 18
1:36
Mától újra hinni fogsz abban,hogy első látásra beleszerethetsz valakibe - Egymondatos horoszkóp - június 18. hétfő (Glamour)
Mi vár rád ma?
jún. 18
2:36
Továbbképzést szerveztek határon túli orvosok számára (ProfitLine)
Határon túli gyermekgyógyászok és kardiológusok számára szerveztek a Rotary mozgalom Gift of Life programja keretében továbbképzést a veleszületett szívfejlődési rendellenességek felismeréséről és kezeléséről a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE).
jún. 18
3:18
Elképesztő akaraterő: másodszor is legyőzte a rákot az FTC hokisa (Blikk)
Hardi Richárd (25) számára nincs lehetetlen! A Ferencváros jégkorongcsapatának támadója másodjára is sikerrel vívta meg csatáját a gyilkos kórral szemben, s már készen áll a visszatérésre.
jún. 18
3:36
Mesterséges intelligencia adta vissza a hangját egy rádiósnak (ProfitLine)
Mesterséges intelligencia segítségével kapta vissza a hangját egy amerikai rádióriporter, aki egy ritka idegrendszeri betegség miatt két éve nem tud beszélni - írta a BBC hírportálja.
jún. 18
4:15
A héten szavaznak az alaptörvény módosításáról és a "Stop Soros" csomagról (Adózóna)
Az Országgyűlés két napot ülésezik a héten. A képviselők a szerdai zárószavazás előtt hétfőn szólhatnak hozzá utoljára a kormány alaptörvény hetedik módosításáról szóló javaslatához, valamint a "Stop Soros" csomag néven ismert indítványához.
jún. 18
4:36
Hasonlóan ítélik meg Oroszországot és az Egyesült Államokat a közép-európai régióban (ProfitLine)
A közép-európai régióban hasonló Oroszország és az Egyesült Államok megítélése, de országonként hatalmas eltérések vannak - mondta a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója vasárnap az M1 aktuális csatornán.
jún. 18
5:03
Brutális hír az antarktiszi jég olvadásáról (Infostart)
A kutatókat is meglepte, hogy a legfrissebb mérések szerint gyorsabban olvad az antarktiszi jég, mint azt gondolták. A Nature folyóiratban közzétett tanulmány szerint 1992 és 2017 között a déli sark háromezer milliárd tonna jeget veszített.
jún. 18
5:18
Még mindig nem dőlt el, hogyan folytatják a Jobbikból kilépett tagok (ATV)
Még mindig nem dőlt el, hogy mozgalomként, vagy pártként folytatják a Jobbikból kilépett tagok. Ahogy az sem, hogy Dúró Dóra visszaadja-e mandátumát. Novák Előd ugyanakkor már vázolta a június 23-án megalakuló szervezet programját. Követeléseik között szerepel az ügynöklisták titkosításának feloldása és a kommunista vezetők elszámoltatása is.
jún. 18
5:24
Teljesen átrendeződhet a Fidesz médiabirodalma (Alternatív Energia)
Orbán elégedetlen a TV2 működésével, mivel egyelőre megszorítani sem sikerült az RTL Klubot.
jún. 18
5:24
Veszélyben a bírói függetlenség? (Kripto Akadémia)
Kees Sterk: az ENCJ arra van, hogy együttműködési hálózatként segítséget nyújtson.
jún. 18
5:24
A csecsemőkori kólika a szülőket is megviseli (WebBeteg)
A gyerekvárás a legszebb időszak egy család életében, különösen az első gyereküket váró anyukák élik meg nagy izgalommal ezen hónapokat. A rokonok ilyenkor kéretlenül osztják meg a jó tanácsokat, és ma már internetes fórumok történetei is segítenek a felkészülésben.
jún. 18
5:26
Kötelezővé teszi a kormány a keresztényvédelmet (Alternatív Energia)
A nagy keresztény egyházak vezetőit arról kérdeztük, mit szólnak ehhez.
jún. 18
5:28
Egyszemélyes szeretetszolgálat (Alternatív Energia)
Volt, aki pénzt nem tudott adni, de hozott egy tévét, hogy adjam el.
jún. 18
5:30
Na ezért nem rakja ki a kirakatba a béreket a SPAR Magyarországon (Pénzcentrum)
"Van üzletünk, ahol 8 alkalmazott dolgozik, és van, ahol 140. (...) Ezek más és más felelősségi szintekkel járnak az ott dolgozóknak, és ennek tükröződnie kell valamilyen szinten a jövedelmekben is" - árulta el a Pénzcentrumnak adott...
jún. 18
5:33
Hihetetlen lelet: 100 millió éves békák borostyánban (Infostart)
Minden korábbinál régebbi, 100 millió éves kicsiny békákat találták borostyánkőbe zárva kínai és amerikai kutatók.
jún. 18
5:36
Az online áruházak forgalmának alakulása - ábrán mutatjuk (ProfitLine)
a belföldi e-kiskereskedelem nettó forgalma (milliárd forint)
jún. 18
5:42
Volkswagen SUV hét üléssel, ez a Tiguan Allspace (Autónavigátor)
Kell hét ülés, de unalmas a Tiguan vagy a Sharan? Akkor a Tiguan Allspace lesz a választásod. Ha most kéred, meg kell barátkoznod a dízelmotorral.
jún. 18
5:48
Mintha nem is ugyanabban az országban élnénk: Nyugatról rá sem ismerni a keleti régiókra (Portfolio)
Magyarországon egyre égetőbb a munkaerőhiány, de az egyes régiókat eltérő mértékben sújtja a probléma. Közép-Magyarországon és a Dunántúl fejlettebb területein gyakorlatilag már nem lehet dolgozókat találni, miközben az északi...
jún. 18
5:51
Kincset ért a ritka könyv (Infostart)
A becsült leütési ár hatszorosáért, 4,29 millió euróért (1,39 milliárd forint) kelt el egy ritka középkori illusztrált imakönyv egy franciaországi árverésen.
jún. 18
5:54
Jól vizsgázott a honi jégkárelhárító (AQUA)
Bár még csak másfél hónapja működik az országos jégkármérséklő rendszer (jéger) hazánkban, máris jelentős kártól óvta meg a mezőgazdaságot és a civil vagyont.
jún. 18
5:57
Kijönni a válságból, de hogyan? (Kripto Akadémia)
A populista hullám idején sem kívánják az Európai Unió halálát.
jún. 18
5:59
Rózsafüzér a méhben (Kripto Akadémia)
Az írországihoz hasonló politikai "földrengésben" bíznak sokan Argentínában.
jún. 18
6:09
Döbbenetes jelenség a magyar egyetemeken (Infostart)
91 ezer ember a nyelvvizsga hiánya miatt nem vette át a diplomáját - derül ki az Oktatási Hivatal adataiból. Gulyás Tibor, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke az InfoRádiónak elmondta: a szervezetük a kormánnyal együttműködve dolgozik a problémán.
jún. 18
6:12
További izgalmak jöhetnek a héten - Sorsdöntő szint alatt az OTP (Portfolio)
Jelentős izgalmakat tartogathat az előttünk álló hét is, a hazai részvények grafikonjai alapján az ismét sorsdöntő szint alá eső OTP-re, és a nemrég újra fontos támaszt letörő Richterre lesz igazán érdemes figyelni. OTP Az OTP...
jún. 18
6:18
Milliárdos csalással gyanúsítható cég tagja volt Göncz alapítványa (ATV)
Az egykori MSZP-s politikus, Göncz Kinga által alapított alapítvány is tagja volt azon két cég egyikének, amelyeknél súlyos szabálytalanságokat és csalást állapított meg az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) - írja hétfői számában a Magyar Idők.
jún. 18
6:18
Alapvetően más lesz az időjárás a Dunántúlon és az Alföldön (Háziállat)
A Dunántúl időjárását hétfőn a nyugat felől benyúló anticiklon határozza meg, amely a térségben növeli a légnyomás-különbséget, így a szél sebességét is. Ugyanakkor a Dunától keletre kifejezetten magas nedvességtartalmú légtömeg található, hatására erőteljes lesz a felhő- és csapadékképződés, felhőszakadás is kialakulhat. A Dunántúlon általában ke
jún. 18
6:20
Újra itt a hőség (Háziállat)
Vége a hűvös hétnek, hétfőn visszatér a 25-30 fokos meleg, zápor vagy zivatar a Dunától keletre lehet szórványosan. Késő estére 19 és 24 fok közé hűl le a levegő. (met.hu)
jún. 18
6:21
Támogatások a társasági adóban (Adózóna)
Bár a bevallási hajrá és – a naptári évvel megegyező üzleti évet választó adózók esetében – határidő után vagyunk, hasznos lehet átgondolni, hogy a nagy hajtás közepette helyesen alkalmaztuk-e a társasági adó kedvezményeit. Jobb ugyanis, ha magunk jövünk rá az esetleges hibára, illetve célszerű visszanyúlni az „asztalon hagyott” pénzért – amennyiben arra van lehetőség.
jún. 18
6:27
Mi történt Rátonyi Krisztával? (Blikk)
Kezdődik a vakáció, indul a Balatoni Nyár a Duna Televízió képernyőjén. Rátonyi Kriszta (27) hatodszor kezdi a nyarat műsorvezetőként a magyar tenger partján.
jún. 18
6:30
Áder intő szavai (Alternatív Energia)
A köztársasági elnök egyik alkotmányos kötelezettsége, hogy őrködjön az államszervezet demokratikus működése felett.
jún. 18
6:30
Dermesztő disztópiák (Spa Trend Online)
Andrew Niccol újabb, nem túl biztató jövőt ábrázoló sci-fit rendezett.
jún. 18
6:30
Osztják a bizonyítványokat: három osztálynyi gyerek lesz öngyilkos ilyenkor (ATV)
Biztonságos szülői háttér kell hozzá, hogy a gyerek haza merjen menni, ha nem olyan jegyeket kapott, mint amit elvárnak hozzá. Ez az első a pszichológus szerint, aki több tippet is adott ilyen esetekre.
jún. 18
6:32
A világűr az egész Földé (Alternatív Energia)
Mára a világűr egy hatalmas üzletté vált, és az űrhöz való hozzáférés is egyre gyorsabban bővül.
jún. 18
6:33
A felhőkarcoló-stopról is tárgyal a parlament (Infostart)
Szerdán szavaz az Országgyűlés az alaptörvény hetedik módosításáról és az úgynevezett „Stop Soros" törvénycsomagról.
jún. 18
6:34
Kalandpark - Illemtan angol módra (Alternatív Energia)
Csak azok tudnak igazán szigorúak lenni másokhoz, akik nem ismerik önmagukat.
jún. 18
6:36
Tűz és víz (Alternatív Energia)
Orbán Viktor még azt is megjegyzi: tisztában vannak vele, hol van Magyarország helye, de persze tanácsot szívesen ad.
jún. 18
6:36
Az e-sport nem (csak) játék - 1,5 milliárd dolláros üzletté nőhet 2020-ra (ProfitLine)
A negyvenezres stadionban teltház van, a nézők kedvenc játékosuk nevét viselik a pólójukon, arcukon harci festés, kezükben csapatuk zászlaja. Egy ilyen jelenetet néhány éve meg csak egy sci-fiben tudtunk volna elképzelni, de ma már mindennapos esemény. Digitalizálódó kultúránkban egyre több dolgot definiálunk újra, így a sportot is. Az elektronikus
jún. 18
6:36
Az MNB kezében a forint sorsa (Portfolio)
Makroadatokban nem fogunk dúskálni a héten, de a jegybankokra továbbra is érdemes lesz figyelni. Nekünk persze az MNB keddi döntése lesz a legfontosabb, de a héten jön az EKB szokásos éves nagy konferenciája, a brit jegybankárok pedig...
jún. 18
6:36
Béremelés: ennek a hírnek minden magyar örülni fog (ATV)
Az első negyedévben 10,3 százalékkal többet költöttek a magyar cégek fizetésekre a tavalyi év azonos időszakához képest - írja az Eurostat jelentése alapján a Világgazdaság hétfői száma.
jún. 18
6:36
Trump felesége szerint is túl keményen bánnak az illegális bevándorlók gyerekeivel (444.hu)
Melania Trump túlzásnak érzi, hogy hat hét alatt majdnem 2000 családot választottak szét az amerikai hatóságok. Az elnök mindez az ellenzék felelőssége.

Keresés