Sok százmilliónyi készpénz porlad el a londoni székhelyű, pesti turistabuszokat üzemeltető cég könyvelésében. Szakértők szerint megáll a pénzmosás gyanúja.
Szabó Eszter, az ismert kommunikációs szakember, a Nők/Üzlet/Angyalok egyesület elnöke meghívást kapott, és felszólal Skandinávia egyik legnagyobb innovációs rendezvényén, a július 12-én megrendezendő SEED FORUM GLOBAL-on, az oslói Operában. A nemrégiben komoly európai elismerésben részesült magyar egyesület elnöke, előadása végén, a hazai, nemzetk
2017-re lezárult a ciklikusan működő lakáspiac meredek fellendüléssel jellemzett, nagyjából négyéves időszaka. A normál, érett működéshez érve a fő mutatók további, ám csökkenő ütemű emelkedése várható. Ha sikerül a piaci...
A külgazdasági és külügyminiszter kijelentette: a nyugat-balkáni útvonalon az egyetlen olyan védvonal, amely létezik, és valóban működik, az a Magyarország déli határán felhúzott kerítés.
Sokak szerint minden idők legunalmasabb világbajnoksága volt, amelyen az argentin válogatott úgy lett második, hogy mindössze öt gólt szerzett. Mégis, a nagyvilág inkább emlékezik az utoljára nyugatnémet Nationalelf „kimért” menetelésére az egyenes kieséses szakaszban. Franz Beckenbauer csapata „minimális programmal” lett története során harmadszor
A vizes, dagadt, ödémás láb jelensége mögött több ok is meghúzódhat, így mindenképpen szakorvoshoz kell fordulni a pontos diagnózisért. Dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont specialistája az egyik lehetséges okra, a szívelégtelenségre és az ödéma kezelési lehetőségeire hívta fel a figyelmet.
A Költségvetési Tanács (KT) ambiciózusnak tartja a jövő évi GDP-növekedési tervet, de ha a hazai fogyasztás növekedése gyors marad és az Európai Unió gazdasági növekedése sem esik vissza jelentősen, akkor teljesíthető - mondta...
Kövér László munkatársunk kérdésére azt mondta: a "gránitszilárdságú" alkotmányban rögzített alapértékek nem változtak. Ő a maga részéről olyan nagyon nagy szükségét nem látja a módosításoknak, legalábbis leszámítva a mostani, hetedik alkotmánymódosítást - nyilatkozta a házelnök a parlamenti folyosón.
Csaknem 450 radikalizálódott, köztük 50 iszlamista terrorizmusért elítélt szabadul 2019 végéig Franciaországban – ezt közölte a francia igazságügyi miniszter, aki jelezte, hogy ezeket az embereket a hatóságok a szabadulásuk után is megfigyelik.
Az olasz kormány azért nem engedi a hajó kikötését, mert véget akar vetni annak, hogy civilszervezetek "tengeri taxikként" megkönnyítsék az illegális bevándorlók Európába jutását.
Csúnyán lebuktatta saját magát egy férfi, aki azt hazudta, hogy az all-inclusive szálloda ételeitől kapott gyomorrontást, és három héten keresztül lábadozott. Beperelte a hotelt, és úgy tűnt, meg is nyeri az ügyet, ám egy meggondolatlan szelfi mindent tönkretett. Jadeep Singh egy esküvőre utazott a mexikói Cancun városába, ahol azt állította, hogy
Berlinben is elismerték a magyar menekültpolitikai erőfeszítéseket – értékelte a német kancellár nyilatkozatát az InfoRádióban a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója.
2018. június 8-án, Medárd napján több hullámban heves zivatarok vonultak át az ország déli, illetve nyugati részén. Az esti órákban déli irányból érkező első zivatarlánc (a meteorológiai szakirodalomban squall line-nak is nevezett jelenség) átvonulását felhőszakadások, helyenként jégesők, sokfelé viharos erősségű széllökések, és intenzív villámlás
Megugrott az infláció Magyarországon, jórészt az olajárak emelkedése miatt, így a vártnál akár korábban is elérheti inflációs célját a jegybank. Magyarországon 2,8%-ra emelkedett az infláció májusban az előz év azonos időszakához...
Sebastian Kurz osztrák kancellár Jeruzsálemben biztosította Benjámin Netanjahu miniszterelnököt arról, hogy célja az antiszemitizmus elleni harc, illetve Izrael különleges biztonsági igényeinek elismertetése.
Megint feltörtek egy tőzsdét, ami új eladási hullámot indított. Akik hétezer dollár körüli áron szálltak be a kriptopénzes üzletbe mostanra már bukóban vannak.
Új elnököt választ a spanyol konzervatív Néppárt júliusi rendkívüli tisztújító kongresszusán, miután Mariano Rajoy volt miniszterelnök távozott a pártelnöki székből.
Három napig Amszterdam volt a pénzügytechnológia, azaz a fintech fővárosa. Itt zajlott ugyanis a világ legnagyobb tematikus rendezvénye, a Money20/20, ahol például olyan nevek adtak elő, mint az Apple társalapítója, Steve Wozniak. Ilyen volt a konferencia első napja.