A Disney remake-láza elérte Dumbót is, amit sokan hülyeségnek gondoltak, hiszen a repülő elefánt története már elsőre is megtette kellő hatást. Most azonban megérkezett az új Dumbo-film előzetese, és úgy tűnik, nem ússzuk meg könnyek nélkül.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, György László a Társadalmi Jövőképesség Kutatóközpont rendezvényén nyitóelőadásában hat megatrendet vázolt fel...
A tűzoltók megfékezték a lángok továbbterjedését az angyalföldi raktártűznél. Több száz embernek kellett elhagynia lakó- vagy munkahelyét. Helyszíni tudósítás.
Ma már közhely, hogy a mesterséges intelligencia miatt munkahelyek szűnnek meg, ám arról kevesebb szó esik, hogy újak is jönnek létre. Ilyen például a CRM (ügyfélkapcsolat-kezelő) menedzser is, amiből akkora hiány mutatkozik, hogy milliós...
A labdarúgó-világbajnokságon Donald Trump amerikai elnök is szívesen látott vendég, más államok vezetőihez hasonlóan - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak szerdán Moszkvában.
Ettől a héttől délben is élő Híradóval jelentkezik az ATV. A csatorna nézői 25 percben kapják meg a legfrissebb híreket Gajdos Tamástól és Nemes Annától. A híradót az ATV Facebook-oldala is élőben közvetítette, a teljes adást itt újra megnézheti.
A Főkert 183 ezer fát gondoz, de csak évi 22-24 ezerre van kapacitása, ezért egy-egy fára 7-8 évente kerül csak sor. De csak a szükséges mértékben vágják vissza a fákat, a szakembereik iránymutatása alapján.
Az eredetileg tervezett októberi időpont helyett két hónappal korábban, már augusztus 1-jén üzembe helyezhetik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B termináljának meghosszabbításaként épült utasmólót. Lesz új biztonsági ellenőrző sáv is.
Új elektronikus parkolási fizetési rendszert vezettek be az országban elsőként Debrecenben - jelentette be a helyszínen tartott szerdai sajtótájékoztatón a város alpolgármestere
Peter Hickman elképesztő körrekordjával hivatalosan is a világ leggyorsabb közúti versenye lett az Isle of Man TT. Az elképesztő viadal, amely megannyi motoros és néhány autós versenyző életét követelte már, idén is ereje teljében folytatódik, még nagyobb tempóval, ezáltal pedig még több veszéllyel.
Menesztette Julen Lopeteguit, a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát a szövetség, mindössze két nappal a csapat első világbajnoki mérkőzése előtt.
Mi kell a jövőképes gazdasási stratégiához? Ezt mutatta be előadásában a Corvinus Egyetemen a Társadalmi Jövőképesség - Egy új tudományterület bemutatkozása című konferencián Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója. A rendezvényről...
Még el sem kezdődött a foci-vb, a spanyol csapat kapitánya máris csomagolhat. Miután a Real Madrid kedden bejelentette, hogy leigazolta Julen Lopeteguit, a szövetség azonnali hatállyal menesztette a szakembert. Nem tolerálták, hogy a vb előtt vállalta el a Real Madrid vezetését, úgy, hogy nemrég írta alá új kontraktusát a spanyol válogatottnál.
Emberrablás, fegyveres erőszak, tiltott fegyvertartás, bűncselekménnyel való fenyegetés és szándékos emberölési kísérlet gyanújával indítottak eljárást a túszejtő ellen.
Támogatni kell az apákat, hogy jelen tudjanak lenni a családban és elismerni a teljesítményüket – mondta Novák Katalin családügyi államtitkár, kifejtve: a családtámogatások egy része épp ezért elérhető a számukra is.
A labdarúgó-világbajnokságon Donald Trump amerikai elnök is szívesen látott vendég, más államok vezetőihez hasonlóan - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak szerdán Moszkvában
Ma nyújtja be a pénzügyminiszter a 2019. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot, amelyet Kövér László házelnök vesz át a Parlamentben, majd Varga Mihály ismerteti a büdzsé főbb céljait, tervezetét
Debrecen – Új elektronikus parkolási fizetési rendszert vezettek be az országban elsőként Debrecenben – jelentette be a helyszínen tartott szerdai sajtótájékoztatón a város alpolgármestere.
Hétfőn elindították a 28. kínai energiatakarékos hét nevű rendezvényt, amelynek témája: „energiatakarékosság, a fogyasztás csökkentése, a kék ég védelme." Az ünnepélyes megnyitón a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság, a környezetvédelmi minisztérium illetékes felelőse arról tájékoztatott, hogy az elmúlt öt évben 20%-kal csökkent minden tíz
A Demokratikus Koalíció közleményben közölte: A Fidesz ismételten szakmai egyeztetés nélkül fontolgatja, hogy a gyerekeknek a tanítás befejezése után még kéthetes, táborszerű foglalkozáson kelljen-e részt venniük.
Fontos elismerni az apák teljesítményét is, és támogatni őket abban, hogy jelen tudjanak lenni a családjuk életében – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Tisztelet az édesapáknak című, apák napja alkalmából tartott konferencián szerdán Budapesten
Mindig különleges hatásuk van azoknak a képeknek, amik bekerülhetnek a TIME magazin címlapjának ikonikus, piros keretébe. Ezúttal azonban a keret volt maga a kép.
Folyik a kőtár, az Árpád-ház kutatóintézet és ideiglenes látogatóközpont kiállítási és kiviteli terveinek elkészítése, az épület 2020-ban nyitja meg kapuit – jelentette be Székesfehérvár polgármestere az Árpád-ház program kormánybiztosával közös szerdai sajtótájékoztatóján.