Öt nagy nemzeti egészségprogram készül a népegészségügyi cselekvési tervhez kapcsolódva annak érdekében, hogy javuljon a lakosság egészségi állapota - mondta a Magyar Idők csütörtöki számában megjelent interjúban az egészségügyért felelős államtitkár. Nagy Anikó határozott célnak nevezte, hogy minden kórházban kiemelt betegbiztonsági kérdésként kez
Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 24. heti nyerőszámait. Mivel ezen a héten nem volt telitalálat, így a jövő héten 135 millió forint lesz a várható főnyeremény. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben...
A Pingvin nevű úszó platform az Egyesült Királysághoz tartozó Orkney-szigetek közelében van, energiát termel a hullámok mozgásából (WEC - hullám energia konverter). Fejlesztésének, építésének és karbantartásának is megvoltak a hullámhegyei és -völgyei.
Ahogyan arról a hét elején már beszámoltunk, a Porsche hamarosan érkező, vadonatúj elektromos autója Taycan néven kerül majd sorozatgyártásba, és a gyáriak már el is kezdtek hangolódni a bemutatóra. Ezúttal egy videót osztottak meg velünk, amelyek több legendás modelljük mellett természetesen a Taycan az egyik főszereplő, és amellett, hogy most először hallhatjuk, hogy hivatalosan miként kell…
Bár még egy évet kell várni a 2019-es budapesti öttusa-világbajnokság rajtjáig, az első magyar győztes már megvan: Kollányi Zsuzsi énekesnő, aki a vb hangja lesz.
A Pingvin nevű úszó platform az Egyesült Királysághoz tartozó Orkney-szigetek közelében van, energiát termel a hullámok mozgásából (WEC - hullám energia konverter). Fejlesztésének, építésének és karbantartásának is megvoltak a hullámhegyei és -völgyei.
Messzi útra mentél, nem ismerjük a távolságot, nem tudhatjuk, hol jársz most, talán valami csöndes helyen ücsörögsz, vagy – mint rendesen – nagy társaság vesz körül. Azt sem tudjuk, mit vittél magaddal, csak azt tudjuk, hogy mit hagytál itt nekünk, mi maradt utánad. Fényképek – a pillanat leghitelesebben megörökített lenyomatai. Ha a sok-sok, m
Százan kiléptek a Jobbikból az utóbbi hetekben – ennyit ismert el Mirkóczki Ádám szóvivő az ATV-ben azokból a sajtóhírekből, amelyek szerint tömegek hagyják el a válságba került pártot.
Ma tartotta 20. Éves Befektetési Konferenciáját a kockázati- és magántőke, illetve a vállalatfinanszírozási szektor regionális helyzetéről a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA). A konferencia nyitóelőadója Christian Majgaard, a márkaépítés és innováció nemzetközileg elismert szakértője, a LEGO korábbi globális márkaépítési és üzletfejle
10,7 milliárd dolláros hitelért folyamodik a ZTE és 8 új tagot jelöl a menedzsmentbe, hogy megfeleljen az Egyesült Államok által szabott feltételeknek és ismét hozzá juthasson termékekhez amerikai beszállítóitól. Az Egyesült Államok...
Ígéretéhez híven ismét 25 bázisponttal emelte az alapkamatot a Fed. Az amerikai jegybank szerepét betöltő testület utoljára márciusban lépett így, a következő két évben pedig legalább még ötször emelnek majd kamatot. A Fed optimista gazdasági kilátásokkal kapcsolatban és a korábban vártnál magasabb inflációs pályával számol.
Alig volt hatással a devizapiacra a Fed szerdai kamatemelése, a jegybank ugyanis a papírformának megfelelő lépéseket jelentett be, melyeket már korábban beáraztak a befektetők. Így a forint a csütörtöki napot is 321 közelében kezdi, míg...
A biztosítók nyugdíjbiztosításokból származó díjbevétele közel egyharmadával nőtt tavaly, miközben a teljes piac nem egészen 7 százalékos éves bővülést ért el - írta a Világgazdaság csütörtökön.
A kormány adócsomagja csak a jövő héten lesz ismert, de a 2019-es költségvetés tervezetéből már nagyjából kikövetkeztethető, hogy alakulhatnak jövőre a pénzügyi szektor speciális adótételei. A bankadó és a tranzakciós illeték...
Édesanyja egészen kisiskolás koráig nem árulta el Istenes Bencének, hogy anno majdnem meghalt. És ez nem holmi túlzás: az orvosok már felkészítették a tévés szüleit, hogy búcsúzzanak el újszülött gyermeküktől. Bencének ugyanis születése után elpattant egy ér az agyában. "Az orvosok jó darabig tehetetlenül álltak fölöttem, ugyanis nem tudták elállí
A kínai bankszektort emésztő problémákat a kormány jelenlegi intézkedései nem fogják megoldani, viszont időt nyerhetnek ahhoz, hogy jobb ötletekkel álljon elő a kínai vezetés - írja Christopher Balding, a pekingi HSBC üzleti egyetemének...
A pénzügyőrök Ártándnál egy moldáv mikrobuszban megközelítőleg 1,7 millió forint értékű adózatlan dohányterméket találtak. Az ügyben költségvetési csalás miatt indult eljárás, olvasható a NAV Facebook-oldalán.
Lefordultak az amerikai részvényindexek a szerdai zárásra, miután a Fed kamatemelése után az amerikai jegybankárok szerint két további kamatemelésre is sor kerülhet idén, a tengerentúli tőzsdék végül 0,1-0,5 százalékkal kerültek lejjebb....
Egy 65 milliárd dolláros ajánlattal próbál beleszólni a Comcast a Twenty-First Century Fox és a Walt Disney egyesülésébe. A Fox médiaérdekeltségeiért folyó felvásárlási háború egy 20 százalékkal magasabb ajánlati ár mellett folytatódik....
Ha egyszer egy üzlet beindul – a McLaren pár napon belül immár a második részletfotót mutatja meg nekünk hamarosan érkező újdonságáról, ami az 570S megvadított, valószínűleg LT jelzéssel érkező változata, és egyben a gyáriak Sports Series sorozatának legújabb tagja lesz. Ezúttal ismét az autó hátsóját csodálhatjuk meg, és az is kiderült, hogy hova kerültek a tekintélyes méretű kipufogók.
Venezuelában egyre kevésbé lehet emberei körülmények között élni, elképesztő méretet öltött az infláció és az emberek éheznek az országban. Mindezt bizonyítja, hogy több mint egymillióan érkeztek Venezuelából Kolumbiába az elmúlt...
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon csütörtök reggel: az euróhoz és a japán jenhez képest gyengült, míg a dollárral és a svájci frankkal szemben kissé erősödött.
Vereckei Péter személyében júniustól új elnök képviseli az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületét. A Pfizer Magyarország ügyvezető igazgatói posztját is ellátó szakember közel húszéves gyógyszeripari tapasztalattal rendelkezik....
Úgy tűnik, Mága Zoltán lánya öles léptekkel halad a világhír felé: most épp egy tizenhatszoros Grammy-díjas producer, David Foster figyelt fel rá. Foster olyan tehetségekkel dolgozott korábban, mint Andrea Bocelli, Mariah Carey vagy épp Céline Dion - így alighanem tudja, kiből lehet szupersztárt faragni. “Mindig nagy megtiszteltetés, ha egy ifjú te