Pénteken vége a tanítási időszaknak, ezzel együtt beindul a nyári idegen- és közúti forgalom az M7-es autópályán hétvégenként. A torlódások és balesetek ilyenkor gyakoriak a Balatonra vezető gyorsforgalmi úton, az üzemeltető Magyar Közút Nonprofit Zrt. ezért több hasznos tippel is szolgál a közlekedőknek, hogy az utazásuk kellemes és stresszmentes
Meghirdette a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa az idei 110 millió forintos keretösszegű, műszaki fejlesztéseket célzó pályázati eljárást közösségi médiaszolgáltatóknak, emellett 102 millió forint támogatást nyújtott helyi és körzeti televízióknak közéleti, kulturális magazinműsorok és hírműsorok egy évi folyamatos gyártásár
Ma került sor az első olyan alkalomra, hogy Meghan hercegné és II. Erzsébet királynő ketten jelentek meg egy nyilvános eseményen. Arra viszont senki sem számított, hogy ennyire szuperül kijönnek egymással!
A romániai Bihar megye önkormányzata csütörtöki ülésén igazolta egy szociáldemokrata képviselő mandátumát, és ezzel véget ért az önkormányzat munkáját kilenc hónapja megbénító patthelyzet
A mobilfizetési rendszer állami monopóliummá alakításával Magyarország megsértette az uniós szolgáltatási irányelvet – ismertette az uniós főtanácsnok indítványát az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága csütörtökön.
Új helyszínen, Szigligeten tartják a 12. Ghymes Fesztivált július 6. és 8. között, amelyen többek közt Dolák-Saly Róbert, a ToSoDa Projekt, a Tabulatúra régizene együttes, valamint Szarka Tamás és a Ghymes is fellép
A Tokaji Vízitúra Központ egy olyan program része, amely természetes módon teszi megélhetővé a hazaszeretetet, és azokat az embereket is a nemzeti közösség részévé teszi, akik nem érezték magukat oda tartozónak - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a sport- és szabadidős létesítmény csütörtöki ünnepélyes átadásán.
A magyarországi közbeszerzések átláthatósága az EU élmezőnyében van, a tagállamok jelentős részével ellentétben teljes a nyilvánosság az Európai Bizottság felmérése szerint is - mondta Rigó Csaba, a Közbeszerzési Hatóság (KH) elnöke csütörtökön Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen rendezett közbeszerzési konferencián
Magyarországon jóval kevesebb üzlet polcán találkozhatunk a labdarúgó világbajnokság termékeivel, mint a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság alatt - mondta az InfoRádió által megkérdezett sportközgazdász. Szabados Gábor szerint ez összefüggésben van azzal, hogy a magyar válogatott nem szerepel a csütörtökön kezdődő oroszországi világeseményen.
Venezuela úgy döntött, hogy le ugyan nem vágja az arany tojást tojó tyúkját, de biztos, ami biztos kiéhezteti. Az ország arany tojást tojó tyúkja nem más, mint az olajipar - számol be Gyurcsik Attila, befektetési igazgató az Index blog bejegyzésében.
Nemrégiben nyitott férjével kávézót, amelyben pultosént dolgozott az a 40 éves nő, akit saját, nagymegyeri házuk kapujára felakasztva találtak meg, holtan.
Az új tudományág művelői azt kutatják, hogyan lehet felkészülni az ismeretlen jövőre - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csák János közgazdász, címzetes egyetemi tanár, a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalmi Jövőképesség Kutatóközpontjának vezetője.
Pleschinger Gyula, a monetáris tanács tagja nem látja indokoltnak, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) megváltoztassa laza monetáris politikáját, de jelezte, hogy szükség esetén cselekedni fognak.
A Pénzcentrumon először 2016-ban foglalkoztunk azzal, hogy stabilizátorokkal és emulgátorokkal kitömött, silány alapanyagokból készült fagyik tarolták le Magyarországot. A gyanútlan fagyizók nem igazán kapnak mást a tölcsérbe, mint...
A Nyugat és a szomszédos országok többsége ujjong, a macedón és a görög konzervatív ellenzék kapitulációról beszél az áttörés kapcsán. A magyar miniszterelnök balkáni darázsfészekbe lépett a videó-üzenetével és média-vásárlásaival.
Néhány héttel ezelőtt a Tesla 710 millió dolláros veszteséget jelentett be, amelyet most újabb negatív hír követett. Elon Musk a Twitter csatornáján üzente meg, hogy kénytelenek az autógyár dolgozóinak létszámát 9 százalékkal csökkenteni.
Chipet is beépítettek a június 14-én kezdődő, oroszországi labdarúgó-világbajnokság hivatalos labdájába, amely az adidas sportszergyártó cégtől a Telstar 18 nevet kapta.
A pitvarfibrilláció a felnőttek körében a leggyakoribb szívritmuszavar, ami az életkor előrehaladtával gyakoribbá válik. A 65 év feletti népesség 3-5 százalékánál fordul elő, 80 év felett már minden 10. embernek lehet ilyen ritmuszavara.
A forint árfolyama hetek óta a 320-as szinthez tapadt az euróval szemben, ami jóval gyengébb az elmúlt években megszokott 310-315 közötti sávhoz képest. Habár sokan átmenetinek tartják a forint esését - hiszen az érvelés szerint a fundamentumok...
Banai Péter Benő kiemelte: a 2019-es költségvetés elkészítésének legfontosabb szempontjai a gazdasági növekedés fenntartása, és az államháztartás stabilitása volt, ezért biztonságos költségvetést készítettek.
A miniszter reméli, hogy nem sikerül a bolgár elnökség kötelező kvótákat tartalmazó javaslatát az unió állam- és kormányfői csúcstalálkozóján elfogadni.
A kárpátaljai magyar megmaradás a tétje a nyugat-ukrán nacionalizmus és a nemzetiségek konfliktusának, amiben még egy focitorna megnyerése is diverzáns szeparatista akció. Az orosz provokációk vagy az ukrán nemzetpolitika keseríti meg legnehezebb helyzetű külhoni közösségünk mindennapjait?
Magyarország keresztény kultúrájának védelme és az életvitelszerű közterületen tartózkodás tilalma is bekerülne az alaptörvénybe a törvényalkotási bizottság által csütörtökön megszavazott módosító indítvány szerint