Több mint kétmillió látogató érkezett Oroszországba a labdarúgó-világbajnokság alkalmából - jelentette ki Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője pénteki moszkvai sajtóértekezletén
A prefektus nem tudta érvényteleníttetni a marosvásárhelyi iskolák többnyelvű feliratozására vonatkozó határozatot Egyelőre nem sikerült érvényteleníttetnie Maros megye prefektusának a marosvásárhelyi iskolák többnyelvű feliratozására vonatkozó önkormányzati határozatot
A Gyerek Sziget harmadik hétvégéjén az apukáknak kedveskednek a szervezők, csupa apa- gyerek programmal: lesz rajzverseny, Foci Sziget, a gyerekek a világ legjobb apukáinak készíthetnek szemüveget, nyakkendőt, vagy éppen bajuszt, majd az ünnepeltek és csemetéik együtt indulhatnak el PASO koncertre és az első családi elektronikus partyba, a PompomPa
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a fővárosi önkormányzat és a Mol-csoport - a dokumentumot Tarlós István főpolgármester és Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója írta alá pénteken Budapesten.
Több mint 38 millió 18-24 év közötti fiatal él az Európai Unióban, akiknek óriási részük még tanul, sokan azonban már el is helyezkedtek. Ugyanakkor jelentős azoknak a fiataloknak is az aránya, akik egyiket sem teszik: se nem dolgoznak...
Egyelőre nem sikerült érvényteleníttetnie Maros megye prefektusának a marosvásárhelyi iskolák többnyelvű feliratozására vonatkozó önkormányzati határozatot.
A világgazdaságban várható 3 százalék feletti növekedésnél gyorsabban, 4 százalékkal növekedhet 2018-ban a magyar és a régiós GDP - derült ki a Coface hitelbiztosító konferenciáján. A magyar gazdaság kilátásai kedvezőek, de akadnak hitelkockázati szempontból kezelendő problémák. A konferencián Pomázi Gyula iparstratégiáért is felelős helyettes álla
Több mint kétmillió látogató érkezett Oroszországba a labdarúgó-világbajnokság alkalmából - jelentette ki Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője moszkvai sajtóértekezletén.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöksége pénteki rendkívüli ülésén meghatározta azokat a legfontosabb pontokat, amelyeket aggályosnak tart a szerdán benyújtott költségvetési tervezetben, és felhatalmazta a testület elnökét, hogy...
Akciótervet dolgoz ki a kormány annak érdekében, hogy Magyarország még vonzóbb célpont legyen a beruházások számára, amelyek megnyeréséért globális szinten intenzív verseny folyik - tájékoztatta Szijjártó Péter külgazdasági...
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a fővárosi önkormányzat és a Mol, a dokumentumot Tarlós István főpolgármester és Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója írta alá pénteken Budapesten. Tarlós István szerint...
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a fővárosi önkormányzat és a Mol-csoport - a dokumentumot Tarlós István főpolgármester és Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója írta alá pénteken Budapesten
A külföldet megjárt magyar mobilhasználók 99 százaléka, az összes magyar mobilhasználó 71 százaléka tud az uniós roamingdíjak tavaly júniusi eltörléséről – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb felméréséből, amelyről az MTI-t pénteken tájékoztatták.
Finn médiajelentések szerint életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték pénteken Finnországban azt a marokkói férfit, aki tavaly nyáron egy terrorcselekménynek minősített késes támadásban megölt két nőt és nyolc embernek súlyos sérüléseket okozott
A kilátók egy hosszú, kimerítő túra után, valódi jutalmat jelentenek a turistáknak. Miközben kipihenik a kirándulás és a lépcsőzés fáradalmait, gyönyörködhetnek az eléjük táruló szebbnél szebb panorámákban.
Az Akadémia elnöksége egyhangúlag fogadta el Lovász László előterjesztését, amiben azt írják, a kormány a törvénymódosítás véleményezésére irreálisan rövid határidőt adott.
A terület-előkészítési munkálatokkal az idei év utolsó negyedévében elkezdődik a Fertő tó magyarországi partjának harmincmilliárd forintos turisztikai fejlesztése a Modern városok program keretében, ami az előzetes tervek szerint 2020-2021-re készül el, két ütemben – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt
Mintegy 600 millió forint összegű beruházással bővíti jelenlegi gyárának kapacitását a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. Kecskeméten. Az önerőből megvalósuló gyártó- és raktárterületet is magába foglaló új csarnokot még az idén...
A hannoveri informatikai expón kiállított magyar fejlesztések és a hazai digitális összefogás is példaértékű az Informatikai Vállalkozások Szövetségének főtitkára szerint.
Szükségünk van a diktatúra működéséről való tudásra, kik és milyen alapon döntöttek emberéletekről – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Kiderült, hogy milyen darázs okozott riadalmat Budán: a feltételezett kürtösdarázs helyett az úgynevezett szögletesfejű darázs „fészkelt” az erkélyre. Erről dr. Vas Zoltán, a Magyar Természettudományi Múzeum darázsgyűjteményét vezető kutató tájékoztatta lapunkat.
Kinek mutatott be Robbie Williams a labdarúgó-világbajnokság moszkvai megnyitóján? – ez találgatta a világsajtó a brit sztár fellépése után. A megjelenése miatt bírált énekes ugyan népszerű Oroszországban, de korántsem felhőtlen a viszonya a vendéglátókkal.
Az oroszországi Labdarúgó-világbajnokság az első nagy sportesemény, amelyen élesben használják a videobíró rendszert. És, hogy milyen is ez a rendszer, és mire jó, megmutatjuk fenti vodeónkban!
A járműiparnak egy nagyon fontos tendenciához kell alkalmazkodnia a szigorodó környezetvédelmi normák, az elektromos hajtás térnyerése és az önvezető járművek fejlődése mellett: várhatóan egyre kevesebben fognak autót vásárolni és birtokolni a következő évtizedben.