– Egyre több helyről tiltják ki a gyalogutakról és a gyalogosövezetekből az elektromos eszközöket. Ezúttal az első kerületi önkormányzat tiltotta ki „a jövő járműveit” július 1-jétől, mert balesetveszélyesek.
Németország szorosan együtt akar dolgozni Olaszországgal a migráció problémájának megoldásában, így akár annak a lehetőségnek a megteremtésében is, hogy Afrikában végezhessenek el menedékjogi eljárásokat - mondta Angela Merkel német kancellár Berlinben Guiseppe Conte olasz kormányfővel folytatott megbeszélése előtt.
Magabiztos győzelemmel kezdte meg szereplését a Duna Arénában a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely 12–5-re győzött Ausztrália ellen a világliga-szuperdöntő első fordulójában.
A brit gazdaság növekedési kilátásai a globális pénzügyi válság és az azt követő recesszió óta nem voltak olyan gyengék, mint most, és ennek több más tényező mellett a Brexit-folyamatot övező bizonytalanság is az oka - áll a Brit Kereskedelmi Kamarák (BCC) hétfőn ismertetett új, lefelé módosított előrejelzésében.
Donald Trump amerikai elnök űrhaderő létrehozását rendelte el a védelmi minisztériumnak. Donald Trump az Országos Űrkutatási Tanács Fehér Házban tartott tanácskozásán elnöki utasítást írt alá, amelyben elrendelte: a védelmi...
Az egyiptomi válogatott játékosa, Esszam El-Hadarj szerint az Oroszországban zajló labdarúgó-világbajnokságon pályára lépő kapusok a nemzetközi szövetség (FIFA) áldozatai a tornán használt új labda miatt.
Donald Trump amerikai elnök űrhaderő létrehozását rendelte el a védelmi minisztériumnak. Donald Trump az Országos Űrkutatási Tanács Fehér Házban tartott tanácskozásán elnöki utasítást írt alá, amelyben elrendelte: a védelmi...
A biztonságpolitikai szakértő példaként említette, hogy a CSU koncepciója szerint német, nemzeti megoldás kell, míg Angela Merkel összeurópai megoldást szorgalmazott.
A szaúdi labdarúgó válogatottal a fedélzetén fogott tüzet a Russian Airlines Airbus A319-100- típusú repülőgépe úton Rosztov-Na-Donuban, ahol az ázsiai csapat szerdán Uruguay ellen vívja második csoportmérkőzését az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon.
A labdarúgó NB I-be frissen feljutott Kisvárda a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy szerződtette az ukrán Roman Karaszjukot és a szerb Vuk Mitosevicset. A szabolcsi klub emellett több távozóról is bejelentést tett.
Caster Semenya olimpiai bajnok dél-afrikai középtávfutó a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) áprilisi döntése miatt, miszerint a jövőben szigorúbb szabályok vonatkoznak a női versenyzők tesztoszteron-szintjére.
Sima győzelemmel kezdett a magyar válogatott a férfi vízilabda világliga nyolccsapatos szuperdöntőjében: Märcz Tamás szövetségi kapitány együttese a hétfői nyitófordulóban 12-5-re nyert az ausztrálok ellen a Duna Arénában.
Anglia hatalmas lendülettel kezdett Tunézia ellen a labdarúgó-világbajnokság G-csoportjában és Harry Kane révén már a 11. percben megszerezte a vezetést. Ferdzsani Szasszi azonban még a szünet előtt büntetőből egalizált, a második félidőre pedig elfogyott az angol lendület, de a 91. percben ismét érkezett Kane és befejelte a győztes gólt.
Anglia labdarúgó-válogatottja Harry Kane duplájának köszönhetően 2-1-es győzelmet aratott Tunézia csapata felett az oroszországi világbajnokság G csoportjában, hétfőn.
– A forgalommal szemben haladt egy autós a Budaörsi úton. Hiába dudáltak neki a többiek, ügyet sem vetve rájuk haladt tovább. A jelenetet egy motoros fejkamerája rögzítette.
Megint a kereskedelmi háború miatt aggódnak a befektetők, estek hétfőn az amerikai tőzsdék, bár a zárásra sikerült némileg szépíteni.Ötödik napja esik a Dow 2018.06.18 22:00Zárásra valamennyit ledolgoztak a mínuszokból az irányadó...
Már a 11. percben vezetést szerzett az angol együttes. Egy bal oldali szöglet után Stones óriási erejű fejesét még hihetetlen bravúrral kiütötte Hasszen, de éppen Harry Kane elé, aki 4 méterről a hálóba lőtt. A 34. percben tizenegyeshez jutott Tunézia. Fahreddin Ben Jusszef elterült, amikor Walker könyöke eltalálta őt a tizenhatoson belül. A tiz
Az angol labdarúgó-válogatott Harry Kane duplájának köszönhetően nehezen, de végül 2-1-re nyert Tunézia ellen az oroszországi világbajnokság G csoportjában.
A vádlott egy afgán menedékkérő, aki a gyanú szerint egy drogériában leszúrta volt barátnőjét. A gyilkosság után több német városban is bevándorlásellenes tüntetések kezdődtek.
Anglia labdarúgó-válogatottja Harry Kane két találatával, 2-1-es győzelmet aratott Tunézia csapata felett az oroszországi világbajnokság G csoportjában.