2018. június 19. kedd

jún. 19
19:48
Marco Rossi a magyar labdarúgó-válogatott új szakvezetője (Infostart)
A 2020-as, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra tekintettel az MLSZ elnöksége továbbra is elvárja a remélt eredményt a válogatott szakmai stábjától. A folytatásban, 2020 nyaráig, a Budapest Honvéddal tavaly bajnoki címet szerző Marco Rossi veszi át a nemzeti csapat vezetését.
jún. 19
19:48
A brit kilépés után is folytatódnia kell az együttműködésnek (hirado.hu)
Folytatódnia kell a közös munkának az Egyesült Királysággal az európai uniós rendőrségi együttműködési szervezeten (Europol) belül a szigetország tervezett kilépését követően is – jelentette ki a szervezet főigazgatója kedden Hágában.
jún. 19
19:48
Kihívta a rendőröket a kisfiú, mert nem szereti a salátát (BorsOnline)
A 12 éves srácra nem lehet azt mondani, hogy ne lenne akaratos.
jún. 19
19:51
Jobb minőségű borokat ihatunk majd (hirado.hu)
A szerkezetváltás segítheti, hogy minél nagyobb mennyiségben és még jobb minőségben lehessen borokat előállítani – fejtette ki Viski József agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár a III. Kecskeméti barackpálinka és borfesztivál alkalmából rendezett szakmai konferencián kedden.
jún. 19
19:54
Hivatalos: kirúgták Leekenst – Az is kiderült, ki lesz a magyar válogatott új kapitánya (Blikk)
Az olasz Marco Rossi váltja a belga Georges Leekenst a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztján.
jún. 19
19:54
Már békülne a néppárttal a Fidesz (Alternatív Energia)
Novák Katalin, a párt alelnöke személyes találkozót kezdeményezett az Európai Néppárthoz tartozó holland kereszténydemokrata párt elnökével.
jún. 19
19:54
Hiller továbbra is befolyásolná, merre halad az MSZP (ATV)
A politikus szerint hazudik, aki azt állítja: nem érdekli, mi van a névjegykártyája második sorában. Ugyan jelenleg nincs tisztsége, nem vonul vissza, továbbra is alakítani akarja a pártját.
jún. 19
19:54
Magyar válogatott: kirúgták a belga mestert, megvan az utódja is (Sport365)
Nem tartott sokáig a Leekens-éra.
jún. 19
19:54
November 25-e ezentúl a Vajdaság napja lesz Szerbiában (hirado.hu)
November 25-ét nyilvánította a szerbiai Vajdaság napjának a vajdasági tartományi képviselőház kedden, a döntés a történelmi vonatkozások miatt több pártot is felháborított.
jún. 19
19:54
Kirúgták Leekenst, Marco Rossi lett a válogatott új kapitánya (444.hu)
A belgával elpazarolt háromnegyed évet az MLSZ.
jún. 19
19:54
Rangos díjat kapott a Budapest Airport (vg.hu)
Energia-racionalizálási és fenntarthatósági törekvései elismeréseként a Telekom DELFIN Díjával tüntették ki a repteret.
jún. 19
19:56
Manfred Weber: a 2019-es EP-választások az európai összetartozásért vívott küzdelemről szólnak majd (hirado.hu)
Az EU számos válsága és az Európa-szerte megerősödő populista pártok miatt küzdelemre számít „az európai összetartásért” a 2019 májusában esedékes EP-választásokon – jelentette ki Manfred Weber, az Európai Parlament néppárti frakcióvezetője kedden újságírók előtt Bécsben.
jún. 19
19:56
Egyre több a feketén foglalkoztatott az építőiparban (vg.hu)
A foglalkoztatók 62 százalékánál, több mint 3 ezer esetben tárt fel munkaügyi jogsértéseket a szakhatóság.
jún. 19
19:57
Leekenst kirúgták, Marco Rossi a nemzeti tizenegyünk élén (Menedzsment Fórum)
A Magyar Labdarúgó Szövetség először a Twitter-oldalán tette közzé a szövetségi kapitány leváltásáról szóló hírt.
jún. 19
19:58
Merkel célja az időhúzás (hirado.hu)
Felelőtlen, jogi alapot nélkülöző döntés volt a „willkommens” politika – mondta ifj. Lomnici Zoltán.
jún. 19
20:00
Új irány a washingtoni Európa-politikában (hirado.hu)
Trump számára jelentősen felértékelődött Közép-Európa – mondta Tóth Erik elemző.
jún. 19
20:00
Marco Rossi a magyar labdarúgó-válogatott új szakvezetője (Azenpenzem)
A magyar szövetség (MLSZ) keddi közlése szerint az olasz tréner, aki tavaly 24 év után bajnoki címre vezette a Budapest Honvédot, 2020 nyaráig szóló szerződést kötött.
jún. 19
20:03
Brutális krumplibogár-invázió Magyarországon, tízezrével támadnak (Infostart)
Krumplibogár-invázióval küzdenek Győr-Moson-Sopron megyei Kóny kerttulajdonosai. Ezerszám lepik el a bogarak birtokaikat és szinte mindent elpusztítanak, ami eléjük kerül.
jún. 19
20:06
Erőre kapott a forint (ProfitLine)
Jelentősen erősödött a forint kedden az Magyar Nemzeti Banknak (MNB) az inflációs célról és a monetáris politikáról kiadott közleményét követően. A jegybank piaci várakozásoknak megfelelő kamattartó döntése még nem mozdította ki az eurót a 324,20 forint körüli jegyzésről, a monetáris politikai közlemény után viszont a jegyzés perceken belül 322 for
jún. 19
20:06
Szerdán akár le is éghetünk a napon (Femcafe)
Akár 15 perc alatt is rommá éghetünk!
jún. 19
20:06
Vajdaság elszakadását emeli ünnepnappá Szerbia (Igényesférfi.hu)
A vajdasági tartományi parlament november 25-ét, vagyis a Vajdaság Szerb Királysághoz való csatlakozását nyilvánította ünnepnappá. Az esemény pikantériája, hogy mindez a legnagyobb vajdasági magyar párt támogatásával történt.
jún. 19
20:09
Itt vannak a legújabb adócsomag főbb módosításai (Adózóna)
Benyújtotta a kormány a parlamentnek az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról, valamint a bevándorlási különadóról szóló törvényjavaslatot.
jún. 19
20:12
Sokkoló: áthajtott az autós a játékáról lepottyanó kisgyermeken – videó (18+) (Blikk)
Kína – Felfoghatatlan tragédia érte azt az édesanyát, akinek a gyermekét közvetlenül mellette gázolták el.
jún. 19
20:12
Türkmenisztánban betiltották a poligámiát (hirado.hu)
A poligámiát tiltó törvénymódosítást fogadott el a türkmén parlament kedden – közölte a Nyeutralnij Turkmenisztan című állami lap.
jún. 19
20:12
Ők a foci vb legelvetemültebb szurkolói - Vicces fotók! (Femcafe)
Komolyan veszik a feladatukat.
jún. 19
20:12
Puszta kézzel ölte meg a nagymama a rá támadó veszett hiúzt (BorsOnline)
Az asszony úgy volt vele, hogy nem fog azon a bizonyos napon meghalni és úgy döntött, megvédi családját.
jún. 19
20:14
Nem csillapodik a migráció körüli vita az EU-ban (hirado.hu)
Brüsszel lelepleződött – reagált Szijjártó Péter Federica Mogherini kijelentésére, mely szerint a bevándorlás életbe vágóan fontos az unió számára.
jún. 19
20:18
Esnek a tőzsdék Trump és Kína háborúja miatt (Portfolio)
Több mint 300 pontos mínuszban is járt ma a Dow a világkereskedelmi feszültségek éleződése miatt. A vezető részvényindexek mind negatív tartományban zárták a napot. A Dow hatodik napja esett, ezzel elvesztette év eleje óta összeszedett...
jún. 19
20:24
Neuer: most már minden meccs egy döntő (Infostart)
Manuel Neuer, a címvédő német labdarúgó-válogatott csapatkapitánya azt mondta: a vesztes rajtot követően nincs szükségük még egy ébresztőre az oroszországi világbajnokságon.
jún. 19
20:24
Röhejes gól és meglepetés a vb-n, erre senki sem számított (Ripost)
Előzetesen Lengyelországot jóval többre taksálták Szenegálnál a labdarúgó-világbajnokságon.
jún. 19
20:24
Ijesztő trend, már videojátékon keresztül is zaklatnak (Ripost)
A Playstation és az Xbox konzoloknak van egy olyan funkciója, ahol együttműködhetünk más felhasználókkal, csapatot építhetünk. Ezt a rést használta ki a zaklató, aki egy 12 éves kisfiút környékezett meg a videojátékon keresztül...
jún. 19
20:24
Egyfős osztályként ballagott el a mártaszentimrei diák - videó (Femcafe)
Osztályfőnöke kísérte.
jún. 19
20:26
Leekenst menesztették, új kapitány vezeti a válogatottat (Ripost)
Menesztette Georges Leekens szövetségi kapitányt az MLSZ elnöksége.
jún. 19
20:26
Kétszeres magyar rekord született, nem hiszed el, miben (Ripost)
Igaz, a magyar labdarúgó válogatott nincs ott az oroszországi világbajnokságon, de sikerült elérnünk, hogy Szentpéterváron mégis a magyarokra figyel a világ.
jún. 19
20:27
Az MLSZ elárulta, mekkora végkielégítést kapott a távozó kapitány (Sport365)
Korrekt lépés a távozó belga mestertől.
jún. 19
20:27
Kirúgták a válogatott szövetségi kapitányát (vg.hu)
Távozik posztjáról Georges Leekens, helyét Marco Rossi veszi át a labdarúgó válogatott élén – közölte honlapján a Magyar Labdarúgó Szövetség.
jún. 19
20:29
Már idén körözhetnek Zalaegerszegen az önvezető autók (vg.hu)
Idén átadják a járműfejlesztőknek a Zalaegerszegen épülő autóipari tesztpályája első ütemét.
jún. 19
20:30
Egy gyakori, szexuális úton terjedő fertőzés - A trichomoniasis (WebBeteg)
A trichomoniasis a világ talán leggyakoribb szexuális érintkezés útján terjedő betegsége. A kórokozó a húgy-ivarszervek élősködője, elsődleges megtelepedési helye nőkben a hüvely, férfiakban a prosztata.
jún. 19
20:30
Gyakoribb késésekre kell készülni az európai légiközlekedésben (hirado.hu)
A késések gyakoriságának növekedésére kell készülni az európai légiközlekedésben a lassú kapacitásbővítés következtében, 2040-re a mostaninál hétszer több járat indulhat akár két órával később a tervezettnél – közölte kedden az európai légiirányítási ügynökség (Eurocontrol).
jún. 19
20:30
Hőség várható Budapesten és több megyében szerdán (hirado.hu)
Hőség miatt adott ki elsőfokú figyelmeztetést szerdára az Országos Meteorológiai Szolgálat a fővárosra és néhány megyére.
jún. 19
20:33
Irodaház mellett van a lakásod? Nem lehet okod a panaszra (Privátbankár)
Két év alatt 25-30 százalékot nőtt a legfontosabb magyarországi irodanegyed, a Váci út körzetében található lakások átlagára. Az Árpád híd pesti lábához közeli lakásoknál ennek duplája, 50 százalékot meghaladó volt a drágulás, így nem csoda, hogy ott a legtöbb befektető is – derült ki egy friss elemzésből.
jún. 19
20:36
Döbbenet: ennek a férfinak a spermáját akarják a nők (Blikk)
Átlépte a megengedett spermaadományozási kvótát Ari Nagel.
jún. 19
20:36
Többségében indexveszteséggel zárták a napot az európai tőzsdék (ProfitLine)
Gyenge kezdés után többségében indexveszteséggel fejezték be a keddi kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
jún. 19
20:36
Hőség várható Budapesten és több megyében szerdán (Háziállat)
Hőség miatt adott ki elsőfokú figyelmeztetést szerdára az Országos Meteorológiai Szolgálat a fővárosra és néhány megyére.
jún. 19
20:36
Nem kér kegyelmet az éhségsztrájkoló ukrán filmrendező Putyintól (hirado.hu)
Nem fog Vlagyimir Putyin orosz elnöktől kegyelmet kérni Oleh Szencov, az Oroszországban bebörtönzött, több mint egy hónapja éhségsztrájkot folytató ukrán filmrendező, és a moszkvai vezetés számít is erre – jelentette ki Irina Herascsenko, a kijevi parlament alelnöke, fogolycserével foglalkozó elnöki megbízott szerdán, reagálva a Kreml szóvivőjének
jún. 19
20:36
Kikapott Montenegrótól a pólóválogatott (m4sport.hu)
Az utolsó negyednek még 9–9-cel vágtak neki a csapatok.
jún. 19
20:39
Sírva könyörgött bocsánatáért Várkonyi Andrea (Blikk)
„Borzalmasan érzem magam, hogy megbántottalak..."
jún. 19
20:42
Férfi vízilabda világliga - A magyarok három góllal kikaptak Montenegrótól (Infostart)
A magyar válogatott kedden három góllal kikapott Montenegrótól a Duna Arénában zajló férfi vízilabda világliga nyolccsapatos szuperdöntőjének második fordulójában.
jún. 19
20:48
A vb lenyomta a hercegi esküvőt (Infostart)
Nagy-Britanniában többen nézték a televízióban a hétfői Anglia-Tunézia világbajnoki labdarúgó-mérkőzést, mint május közepén Harry herceg esküvőjét.
jún. 19
20:54
Tragédia: halálos áramütést szenvedett egy fiatal Baranyában (Blikk)
Baranya megye – Szörnyethalt egy fiatal, miután felmászott egy villanyoszlopra.

Keresés