Egyre jobban éleződnek a kitermeléskorlátozás körüli feszültségek, Oroszország és Szaúd-Arábia nEgyre jobban éleződnek a kitermeléskorlátozás körüli feszültségek, Oroszország és Szaúd-Arábia növelne, de sokan nem is képesek erre.övelne, de sokan nem is képesek erre.
Átadta díszpolgári címeit Tarlós István főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés keddi ünnepi ülésén: az elismerő címet nyolc olyan személy vehette át, aki a főváros életében jelentős, meghatározó szerepet tölt be, illetve kiemelkedő teljesítményével Magyarországnak és nek dicsőséget szerzett.
Megállapodást kötött a European Investment Fund és az Erste Group egy 50 millió eurós finanszírozási keretről, mellyel szociális vállalkozásokat támogatnak Ausztriában, Horvátországban, Csehországban, Magyarországban, Romániában...
Összecsapott a rendőrökkel, áttörte a kordont, és egészen a parlament főbejáratáig nyomult kedden Kijevben a jórészt az egykori szovjet hadsereg afganisztáni veteránjaiból és bányászokból álló tüntető tömeg, amelynek résztvevői szociális juttatásaik emeléséért vonultak a törvényhozás épülete elé
2,5 milliárd forintot fordít az E.ON-csoport áram- és gázhálózati beruházásokra és üzemeltetésre Tolna megyében idén, a cég dél-dunántúli áramhálózati társaságának vezérigazgatója kiemelte, hogy a gázhálózat karbantartására...
Sok helyen már gazdaságosabb napelemeket használni, mint fosszilis tüzelőanyagot, az elemek ráadásul egyre olcsóbbak. Magyarországnál pár éve még Finnország is több napenergiát termelt, a kormány tervei szerint viszont tíz év múlva már ötven százalékban csak zöld energiát használnánk. A napelemek terjedését azonban még gátolják a magas adók.
2018 első negyedévében világszerte 1620 közepes méretű összeolvadási és felvásárlási (M&A) tranzakciót hajtottak végre, összesen 146 milliárd dollár értékben. Ez volumenben 19,7 százalékos, míg összértékben 10,8 százalékos visszaesést jelent az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Az átlagos tranzakciós érték meghaladta a 90 millió dollárt, ami
Videót posztolt az óbudai Gulág-emlékmű avatásáról közösségi oldalán a miniszterelnök. Orbán Viktor azt írta: Tisztelet a bátraknak, kegyelet a hősöknek.
Orbán Viktor magyar, Peter Pellegrini szlovák, Andrej Babiš cseh és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, valamint Sebastian Kurz osztrák kancellár a megbeszélésük eredményeiről közös sajtótájékoztatón számolnak majd be.
Az oroszok 51 százaléka támogatná, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök 2024, vagyis második elnöki ciklusának lejárta után is hivatalban maradjon - derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpontnak a Vedomosztyi című gazdasági lapban kedden közzétett elemzéséből.
Bemutatták az Amazon Alexa hotelverzióját. Ez egy speciális változata az asszisztensnek, amely direkt a hotelszobában tartózkodó vendégek igényeit szeretné kielégíteni.
A Moody's Investors Service mai közleménye alapján új hitelminősítéseket állapított meg az OTP Bank Nyrt.-re és az OTP Jelzálogbank Zrt.-re. A partner-kockázati minősítések a hitelminősítő véleményét tükrözik a minősített intézmények...
Egyetértési nyilatkozattal biztosítja a magyar kormány, hogy itt működjön jövő évtől a moszkvai központú Nemzetközi Beruházási Bank regionális központja. Jelenleg Magyarország a harmadik legnagyobb beruházó a globális befektetési vállalatban.
A Honda Civic Type R már jó ideje a Nürburgring leggyorsabb elsőkerékhajtású autója, de a japánok nem elégedtek meg ezzel a címmel, és Type R Challenge néven egy új kihívást állítottak a sportkompakt elé: híres versenypályák elsőkerekes csúcsait kívánják megdönteni modelljükkel. Ezúttal a Belgiumban található legendás Spa-Francorchamps aszfaltcsíkján futottak neki a rekorddöntésnek – természetesen…
Június 29-én véget ér az Álmodj velem! című mexikói teleregény a Tv2-n. A helyére július 2-től érkezik a Victoria, a rabszolgák megmentője című 61 részes kolumbiai sorozat.
Emberközpontú és környezetkímélő lesz a CPI Hungary beruházásában készülő új irodaház a Váci út 99. szám alatt. A 2019 őszén átadásra kerülő Balance Hall a Váci úti Balance Office Park meglévő épületeihez szervesen kapcsolódó új szárnya a 21. század minden elvárásának megfelelő vadonatúj irodaépület lesz. Tágas, modern belső terek, felhasznál
Az Opus kedden arról tájékoztatta a piaci szereplőket, hogy a cég rendkívüli közgyűlése 2022 május 2-áig az igazgatóság tagjává választotta Vida Józsefet, továbbá a társaság új székhelyeként a közgyűlés a 1062 Budapest, Andrássy...