A kormányalakítást követően tovább erősödött a Fidesz-KDNP támogatottsága – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Idők számára készített felméréséből. A kormánypártok a választások utáni népszerűség-növekedésüket tovább tudták folytatni, az előző hónapban is már 52 százaléknyi szavazatot gyűjtöttek volna be, jelenleg pedig 54 százalékos eredményre szá
Megjelent az online számlázás végrehajtási szabályait tartalmazó rendeletmódosítás. Kézi számlák helyett könnyebb lesz az online, ami teljesen automatikus, így külön terhekkel nem kell számolniuk a cégeknek. Július elsejétől kötelező az átállás.
Magyar feltaláló nyerte Brüsszelben az Év Innovátora díjat, az elismerést Imre Krisztián vehette át a látássérültek mobilitását segítő szemüveg megalkotásáért - közölte a díjazott startup cégének szakmai segítséget nyújtó pénzintézet a K&H Bank az MTI-vel.
Minden várakozást felülmúltak a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának eddigi eredményei, és a vajdasági sikerek mintaként szolgálhatnak minden más magyar közösség számára.
Toroczkai László: A Jobbik elnökségében komolyan felmerült, hogy kisegítsék az Együttet Szabó Gábor, a Jobbik jelenlegi elnöke négy nappal az Együtt végzetes választási bukása után azt javasolta az egykori radikális párt elnökségének, hogy a pártkasszából, vagy az Alfahíren rendezett gyűjtésből segítsék ki Juhász Péteréket – állítja Toroczkai László Facebook-bejegyzésében
Az idei tavasz a harmadik legmelegebb volt Magyarországon - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez is eljuttatott elemzéséből. Elképesztő kilengések, itthon közel 50 foknyi különbséget is mértek.
Néhány napja még az elnököt gyalázták, és mielőbb új választásokat akartak, aztán jött a sokadik fordulat, és most már tényleg összeállt a Liga-Öt csillag kormány.
A Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológiai Intézete Tihanynál egy hajóról vett mintát a tóból, és megállapította: kiváló a magyar tenger vízminősége - írja a Sonline. "A legfontosabb mutató a klorofill tartalom, Tihanynál...
Még nem tudni, a készülő spin-offok közül mi valósul meg, de annyit elárultak a készítők, hogy mindenképpen előzménytörténetet akarnak bemutatni, új szereplőkkel. Ez alapján van is négy ötletünk arra, miről szólhatnak nagy eséllyel a testvérsorozatok.
A nagy jegybankok még csak néhány hónapja kezdték el visszaszívni a globális likviditástöbbletet, máris világszerte durrannak ki eszközár-buborékok, alakul ki likviditáshiány, illetve fokozottabb piaci feszültség és a dollár pár hete...
Ha nem szeretnénk óránként átfutni az összes közösségimédia-felületünket az összeomlás kezdeti jelei után kutatva, a mesterséges intelligenciára is bízhatjuk magunkat.
Bár jelenleg az egészségügyi fejlesztések jelentős része a fővárosra koncentrálódik az Egészséges Budapest programnak köszönhetően, az elmúlt években a vidéki kórházak is megújultak, egyebek között az 500 milliárd forintos uniós forrás jóvoltából – írta szombati számában a Magyar Idők
Morvai Krisztina közleményében azt írja, hogy Dúró Dóra ne adja vissza az áprilisi voksoláson megszerzett mandátumát az "eltorzult, felismerhetetlen " Jobbiknak, hanem független képviselőként használja azt a valódi nemzeti érdekek képviseletére, összefogva a többi olyan (egykori) jobbikossal, akik megelégelték a párton belüli terrort
Az UV sugárzás a pozitívumai mellett sajnos a bőrdaganatok kialakulását is befolyásolja. A három leggyakoribb bőrrákfajtáról és a korai felismerés jelentőségéről dr. Boros-Gyevi Márta, bőrgyógyász, kozmetológus beszélt.
Kiábrándultak a politikából a szlovénok, ezért maradnak távol a választásoktól - mondta Ördögh Tibor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa, Balkán-szakértő szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
A világtörténelem során kevesen éltek olyan jól, mint a mai nyugat-európaiak, ez a mesés jólét azonban a kontinens egyik legnagyobb átka is egyben - írja Branko Milanovic, a vagyoni egyenlőtlenségek témájának egyik legismertebb szakértője....