A szerkezetváltás segítheti, hogy minél nagyobb mennyiségben és még jobb minőségben lehessen borokat előállítani - fejtette ki Viski József agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár a III. Kecskeméti barackpálinka és borfesztivál alkalmából rendezett szakmai konferencián kedden.
Londoni pénzügyi elemzők egyöntetű értékelése szerint az eddigieknél visszafogottabb hangvételre váltott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa.
Meghekkelték az éjjel a Bithumb virtuális kriptodeviza-kereskedési központot, és onnan 35 milliárd vont (31,51 millió dollárt) loptak el – közölte szerdán reggel a Bithumb.
Nagy tételben áramlott az év elején az adó a közkasszába. Az emelkedés két tényezőre vezethető vissza: a bérnövekedésre és a legális kereskedelem megállíthatatlan bővülésére.
Cáfolta a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium igazgatója azt a sajtóértesülést, amely szerint több tucat diákot rúgott ki droghasználat miatt. A rendőrség az InfoRádiónak megerősítette, hogy nyomoznak kábítószer birtoklás és kereskedelem miatt, de Duna Katalin igazgatónő hangsúlyozta, hogy nem tanácsoltak el senkit.
Tegnap jött a hír, hogy az eddig igazán rosszul teljesítő George Leekenst menesztik az állásából. A MLSZ elárulta, mennyi végkielégítést kér a győzelem nélkül távozó belga szakember.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon szerda reggel: az euróhoz, a dollárhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, míg a japán jennel szemben erősödött.
"Mindhárom frissen megválasztott MSZP alelnök kőkeményen balos, köztük én is, ami kifejezetten jó irány a párt számára" – ezt Szanyi Tibor mondta a Startban.
Az szja nem csökken, de a kétgyerekesek adókedvezménye nő - csökken az UHT-tejek áfája, de nő a chipsadó, a cafeteria-rendszert pedig gyakorlatilag beszántják, a SZÉP-kártya marad az egyetlen kedvező adózású elem. A kormány szerint túl bonyolult volt a rendszer, adjanak inkább rendes fizetést a cégek.
Meghekkelték az éjjel a Bithumb virtuális kriptodeviza-kereskedési központot, és onnan 35 milliárd vont (31,51 millió dollárt) loptak el - közölte szerdán reggel a Bithumb. A szöuli központú platform a weboldalára feltett közleményben...
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) megkezdi a 2021-es népszámlálás előkészítését; a szervezet szerdától véleménykutatást végez, hogy felmérje, mit gondolnak az emberek a személyazonosító adat megkérdezésével történő népszámlálás lehetőségéről.
Összeeresztették a Lamborghini Huracán Performante és a McLaren 720S sportautókat egy gyorsulási verseny erejéig. Ám most nem csak negyedmérföldön nézték meg az eredményt.
Hőség miatt adott ki elsőfokú figyelmeztetést szerdára az Országos Meteorológiai Szolgálat a fővárosra és néhány megyére. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint Budapest mellett Pest, Békés, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyére adtak ki figyelmeztetést.
A csillagászati nyár 2018. június 21-én, csütörtökön kezdődik. A nyári napforduló 12 óra 7 perckor lesz, ekkor "fordul" meg a Nap, amely a téli napforduló óta folyamatosan haladt észak felé, útja a Ráktérítőig tartott, ahol holnap delel. Innentől viszont ellentétes irányt vesz, s elindul a Baktérítő felé, ahova fél éves vándorlás után télen érkezik
Az elmúlt hetek üzemanyag drágulása sokkolta a magyar autósokat, miután a benzin és a dízel literenkénti ára két röpke hónap alatt a 350 forint körüli szintről 400 forintra emelkedett.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) emelte az idei GDP- és infláció-előrejelzését. A korábban várt 4,2 százalékkal szemben 4,4 százalékos GDP-bővülést vár a jegybank, míg a várható infláció mértékét 2,5 százalékról 2,8 százalékra emelte.
Restaurálási munkálatok zajlanak Jánosházán, szakemberek csapata dolgozik azon, hogy a majdnem háromszáz éve épült templomot újjávarázsolja, visszaállítsa a korábbi állapotokat. A templombelső felújításának nehézségeibe és dilemmáiba, a szakemberek összehangolt munkájába enged betekintést Hutóczki Vivien festő-restaurátor művész, aki a Vállalkozz I
Pár nappal Trump telefonhívása után és két héttel a júliusi Merkel-Orbán találkozó előtt Orbán Viktor nem tart néppárti retorziótól, ezért ma délután az Országgyűlésben megszavazzák az új Stop Sorost és a hetedik alkotmánymódosítást. Ahogy a miniszterelnök fogalmazott - "megvan hozzá a többség". A 25 százalékos bevándorlási büntető illetéket pedig
Bár némileg csökkent, továbbra is óriási a különbség az Európai Unió leggazdagabb és legszegényebb országa, Luxemburg és Bulgária között. Vásárlóerő-paritáson számolva az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) és az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás (AIC) alapján is toronymagasan vezet a nyugat-európai nagyhercegség a 28 tagú közösségben,
Több mint 246 millió eurót (körülbelül 80 milliárd forintot) biztosít az Európai Unió kohéziós forrásokból észak-erdélyi közútfejlesztésre – jelentették be kedden Brüsszelben.
Meghekkelték az éjjel a Bithumb virtuális kriptodeviza-kereskedési központot, és onnan 35 milliárd vont, mintegy 31,51 millió dollárt loptak el - közölte szerdán reggel a Bithumb.