2018. június 28. csütörtök

jún. 28
15:21
Orbán Viktor: az európai demokrácia megbicsaklott (Infostart)
A miniszterelnök szerint nem azt csinálják az európai vezetők, amit az emberek elvárnak tőlük.
jún. 28
15:21
Szíria - Putyin részleges csapatkivonást jelentett be (Gondola)
Oroszország az elmúlt napokban 1140 katonát, 13 harci repülőt és 14 helikoptert vont ki Szíriából - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön a Kremlben, egy katonai és rendvédelmi főiskolák végzősei számára megtartott évzáró ünnepségen
jún. 28
15:23
Erősödik a magyarországi zsidók kötődése (Gondola)
Az elmúlt években erősödött a magyarországi zsidóság kötődése saját hagyományaihoz, ugyanakkor a közösség tagjai egyre nagyobb számban vallják magukat európaiaknak - hangzott el a Zsidók és zsidóság Magyarországon 2017-ben címmel megjelent kötet bemutatóján csütörtökön Budapesten
jún. 28
15:24
Koszovó gyászolva fogadja az esélyesebb magyar kosárlabda-válogatottat (Azenpenzem)
Koszovó kosárlabda szövetsége kérte a FIBA-tól a mai mérkőzés elhalasztását, ám az nemet mondott a zsúfolt versenynaptárra hivatkozva.
jún. 28
15:25
Súlyos vízhiány okoz problémát Pakisztánban és Indiában (Gondola)
Pakisztán egy részét súlyos vízhiány fenyegeti, miközben a szomszédos Indiában a vízkrízis több alkalommal halálos áldozatokkal járó összetűzésekhez vezetett
jún. 28
15:27
Megvannak a Trump-Putyin randi koordinátái (Menedzsment Fórum)
Július 16-án Helsinkiben találkozik egymással a két vezető.
jún. 28
15:27
Így lehet kullancsmentes a nyarad (Édenkert)
A verőfényes nyári napokat a legtöbben arra használják ki, hogy elhagyva a város falait, a természetben töltődjenek fel. Ezek a kirándulások azonban – még ha gyönyörű is az idő – nem mindig végződnek felhőtlenül, ugyanis haza általában már többen érkeznek, mint amennyien elindultak.
jún. 28
15:29
Velodromot építenek Debrecenben (Menedzsment Fórum)
Három bringakörpálya lesz az országban, a másik Budapesten, a harmadik, nyugat-magyarországi helyszínt pedig később jelentik majd be.
jún. 28
15:30
Az Európa Liga után a kínai piacról is kizárják a Milant (Infostart)
Miközben az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a pénzügyi szabályok megsértése miatt tegnap kizárta az Európa Liga következő idényéből az AC Milant, a klub háza táján más, nagy változások is várhatók a közeljövőben.
jún. 28
15:30
Itt az IKEA bejelentése: hatalmas változás jön 2019-től a magyar áruházakban (Pénzcentrum)
2019-től az IKEA visszaadja az áruházaiban elköltött pénzünket az ott vásárolt, használt bútorainkért cserébe - értesült a Pénzcentrum. A kezdeményezés nem véletlen, hiszen Magyarországon komoly piaca van a használt lakberendezési...
jún. 28
15:30
A török rendőrség éjjel rátörte az ajtót egy újság isztambuli irodájára (444.hu)
A sendika.org most épp a sendika62.org címen érhető el, így kerüli meg a hatósági döntéssorozatot, ami már 61-szer mondta ki, hogy akadályozzák az oldal hozzáférhetőségét.
jún. 28
15:31
Hat magyar tőzsdei cég mutatkozott be Párizsban (Menedzsment Fórum)
Június 27-28-án a Budapesti Értéktőzsde és hat hazai kibocsátó is részt vesz a rangos befektetői konferencián, a Spring Europe MidCap Event-en Párizsban. Az ANY Biztonsági Nyomda, a Duna House, a Konzum, az Opus, a Pannergy és a Waberer’s is kétoldalú megbeszéléseket folytattak a rendezvényen jelenlévő közel 150 nyugat-európai, főként francia, néme
jún. 28
15:36
Vége: 23 évesen lemondta a válogatottságot édesanyja miatt az iráni Messi (Blikk)
Búcsúzik az iráni válogatottól a csapat egyik legnagyobb sztárja és reménysége, Sardar Azmoun.
jún. 28
15:36
Már 120 ezren rácsatlakoztak a NAV számlarendszerére (Adózóna)
Több mint 120 ezren csatlakoztak már a Nemzeti Adó- és Vámhivatal online számlarendszeréhez, az érintetteket júniusban adózói fórumok tájékoztatják a számlabekötési kötelezettség részleteiről – mondta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szakfőigazgatója az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
jún. 28
15:36
Csökkentette a Zwack célárát az OTP (Portfolio)
Csökkentette a Zwack részvényeire vonatkozó célárát az OTP elemzője a népegészségügyi adó kiterjesztésének fényében. A részvényekre vonatkozó ajánlása továbbra is tartás. A múlt héten beterjesztett 2019-es adócsomag egyik...
jún. 28
15:36
Magyar világsztár született! - Vivi lenyűgözte Amerikát! (Femcafe)
Amikor bejelentette, hogy urgókötelezni fog, az America's Got Talent atyja, Simon Cowell fintorgott is egyet.
jún. 28
15:36
Játszótérrel zsarolja a férfi az önkormányzatot (HírTV)
A férfi a játszótérrel akarja sakkban tartani a városvezetést, amely ki akarja rakni önkormányzati lakásából.
jún. 28
15:39
Helsinkiben találkozik Donald Trump és Vlagyimir Putyin (Gondola)
Július 16-án Helsinkiben rendezik meg Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök csúcstalálkozóját - közölte csütörtökön egyidejűleg Moszkvában a Kreml és Washingtonban a Fehér Ház sajtószolgálata
jún. 28
15:41
Érvényesülnie kell a nép akaratának (Gondola)
Egész Európában érvényesülnie kell a nép akaratának az illegális bevándorlás kezelésének tekintetében – mondta Kovács Zoltán.
jún. 28
15:42
Engedett a nyomásnak az "ingadozó főbíró"? - Konzervatívabb lehet a testület (Kripto Akadémia)
A távozó Anthony Kennedyt a republikánusok régóta noszogatták a lépés megtételére.
jún. 28
15:42
Meglepő helyre igazolhat a magyar foci szupertinije (Sport365)
Fontos döntést hozott meg a 17 éves játékos.
jún. 28
15:42
ATV-információ: Akár a jövő héten hazautazhat a szüleitől elszakított magyar kisgyerek (ATV)
Akár már a jövő héten hazakerülhet Levente, akit az USA zéró toleranciájának meghirdetése után szakítottak el családjától – nyilatkozta az ATV Híradójának a család ügyvédje. Az édesanya ugyanakkor könnyen bajba kerülhet, akár éveket is ülhet.
jún. 28
15:42
Az olasz miniszterelnök a zárónyilatkozat megvétózásával fenyegetett (USAracing)
Az európai uniós csúcstalálkozó migrációügyi zárónyilatkozatának megvétózásával fenyegetett a csütörtöki ülés előtt Giuseppe Conte új olasz kormányfő, amennyiben a tagállami vezetőknek nem sikerül kielégítő megoldásra jutniuk Olaszország szempontjából.
jún. 28
15:44
Ha legalább szólnának hozzám… - Összeomlott a népszerű tévés élete (Kripto Akadémia)
Még mindig én címmel 2016-ban könyve jelent meg, amelyben betegségéről, a felépülésének körülményeiről ír.
jún. 28
15:45
Az oroszok nyomására eltitkolnák a paksi beruházás adatait (Menedzsment Fórum)
Ősszel megy a parlament elé a javaslat.
jún. 28
15:45
EU-csúcs: vétóval fenyeget az olasz kormányfő (Infostart)
Olaszországnak nem szavakra, hanem tettekre van szüksége - hangsúlyozta Giuseppe Conte.
jún. 28
15:46
Zsarolás bajor módra (Kripto Akadémia)
Több mint valószínű: Merkel terve nem teljesül, nem születik közös uniós megállapodás a menekültválság ügyében.
jún. 28
15:48
Kommandósok rohantak le tévedésből egy utasszállítót (Kripto Akadémia)
Terroristák helyett rádióhibát találtak a fedélzeten.
jún. 28
15:48
Már idén elkészülhet a Széchényi István Egyetem új épülete (Portfolio)
Zajlik a győri Széchenyi István Egyetem bővítése, jelenleg három épületen dolgoznak, amelyből az egyik a szerkezetépítési munkák befejezésével elérte legmagasabb pontját - szerepel a WHB csoport közleményében. A Széchenyi István...
jún. 28
15:48
Az LMP a felelős a Fidesz kétharmadért? Szavazzon! (ATV)
Egyetért azzal, hogy az ellenzéki oldalon leginkább az LMP a felelős a Fidesz újabb kétharmados eredményéért?
jún. 28
15:48
Nem vonzó a faktorálás a kkv-knak (AQUA)
Egyre nagyobb szelet jut a piacon a nagyvállalatoknak, szemben a látszólag lemaradó kisebb cégekkel, és úgy tűnik, a szereplőknek jogértelmezési nehéz­ségekkel is szembe kell nézniük.
jún. 28
15:50
Évekig padlógázzal száguldott Magyarország a lejtőn, pont az emelkedő előtt fékezhetünk (Portfolio)
Ömlik az országba az EU-pénz, dübörögnek a beruházások, a lakosság pedig őrült mód költekezik, vagyis összességében padlógázzal hasít a magyar gazdaság, miközben a Magyar Nemzeti Bank - egyre inkább a globális trendekkel szembe...
jún. 28
15:50
Varga Mihály: helyes döntés volt a devizahitelek forintosítása (AQUA)
Hozzátette: az árfolyampolitikai lépések a Magyar Nemzeti Bank hatáskörébe tartoznak, a kormány pedig támogatja az MNB-t ebben a munkájában is.
jún. 28
15:54
Négy lábbal kelt ki egy kiscsibe Csurgón (Grill Receptek)
A baromfiból sosem lesz vasárnapi ebéd.
jún. 28
15:56
Mikor még férfias sport volt a futball (Grill Receptek)
Firenzében úgy fociztak, mint a középkorban, még vér is folyt.
jún. 28
15:57
Putyin-Trump találkozó: megvan a hely és időpont (Privátbankár)
Július 16, Helsinki. Jegyezzük fel a dátumot!
jún. 28
15:57
Robbanás, halottak Brémában (Infostart)
Egy sorház tetőterében történt a detonáció, erejére jellemző, hogy az alapokig lerombolta az épületet.
jún. 28
15:57
Az államfő aláírta a módosítást és a "Stop Soros"-t (Gondola)
Megjelent a Magyar Közlöny csütörtöki számában az alaptörvény hetedik módosítása valamint az úgynevezett "Stop Soros" törvénycsomag, miután Áder János államfő aláírta azokat
jún. 28
16:06
Strand és gyógyfürdő épülhet a 8. kerületben (ProfitLine)
Strand és gyógyfürdő épülhet Budapest VIII. kerületében a volt józsefvárosi pályaudvar területén, a koncepciótervek szerint a körülbelül tízmedencés fürdő egyidejűleg mintegy félezer ember befogadására lenne alkalmas.
jún. 28
16:06
Esik a forint, minden szem Matolcsyra szegeződik (Portfolio)
A forint folytatódó gyengülése és rekord gyenge árfolyama egyre kényelmetlenebb az MNB-nek, így küszöbön állhat az igazi monetáris politikai fordulat - olvasható a Commerzbank csütörtöki elemzésében. A jelenlegi előrejelzésünk az...
jún. 28
16:06
Veszélyben a CIB ügyfelei: ez a csalók legújabb módszere (Pénzcentrum)
Csalók vadásznak a CIB bank ügyfeleinek adataira - figyelmeztet a pénzintézet a mobilapplikáción és honlapján is. Érdemes résen lenni, és hiába érkezik valódiank látszó e-mail, nem megadni az azonosító adatokat. Olvasónk jelezte...
jún. 28
16:06
Áder aláírta az alaptörvény-módosítást és a "Stop Soros"-t (ATV)
Megjelent a Magyar Közlöny csütörtöki számában az alaptörvény hetedik módosítása valamint az úgynevezett "Stop Soros" törvénycsomag, miután Áder János államfő aláírta azokat. A köztársasági elnök a jogszabályok aláírásával kapcsolatban nem tett nyilatkozatot, korábban, az alaptörvény negyedik módosításának elfogadásakor azonban közleményben tette e
jún. 28
16:06
A PMFC-nél elfogyott a pénz (444.hu)
A pécsi klubot működtető PSN Zrt. vezérigazgatója, Vári Attila elmondta: nincs pénz, a játékosok és az edzők keressenek maguknak másik csapatot.
jún. 28
16:06
Folyamatosan csökken az intelligencia (USAracing)
Az elmúlt néhány évtizedben csökkent az IQ-tesztet kitöltők átlagpontszáma – állítja a norvég Ragnar Frisch Közgazdasági Kutatóközpont két munkatársa.
jún. 28
16:06
Azt hitte, a gyermekei tévéznek, amikor benyitott, nem hitt a szemének (Femcafe)
Csak néhány perc nyugalmat akart, betette kislányai kedvenc meséjét! Elképesztő, amit ezután videóra vett.
jún. 28
16:09
Aláírta az államfő a Stop Soros törvénycsomagot (Infostart)
Megjelent a Magyar Közlönyben az alaptörvény hetedik módosítása is. Áder János nem tett nyilatkozatot a jogszabályok aláírásával kapcsolatban.
jún. 28
16:12
Veszélyben a magyar bank ügyfelei: ez a csalók legújabb módszere (Pénzcentrum)
Csalók vadásznak a CIB bank ügyfeleinek adataira - figyelmeztet a pénzintézet a mobilapplikáción és honlapján is. Érdemes résen lenni, és hiába érkezik valódiank látszó e-mail, nem megadni az azonosító adatokat. Olvasónk jelezte...
jún. 28
16:12
Pénteken tartós esőre is számíthatunk (Háziállat)
A reggeli napsütést fokozatosan felváltja a csapadék.
jún. 28
16:15
Kezdődik a brüsszeli csúcs - Orbán nekimegy a bevándorlóknak? (Privátbankár)
Sok téma szóba kerül a brüsszeli csúcstalálkozón, de a bevándorlókérdés központi téma lesz.
jún. 28
16:15
Felrobbant egy brémai sorház, hárman meghaltak (Kripto Akadémia)
Az alapokig rombolta az épületet a detonáció.

Keresés