Bálint György kertészmérnök, "Bálint gazda" kapja idén a Magyar Szabadság Napja Alapítvány által alapított elismerést, melyet szombaton adnak át Gödöllőn.
A júliusi Európa-bajnokságra címvédőként készülő magyar női vízilabda-válogatott 9-8-as győzelmet aratott az ausztrál csapat felett a Margitszigeten zajló Vodafone Kupa második fordulójában csütörtökön.
Több mint 22 millió fontért (8,3 milliárd forintért) talált új gazdára a német származású brit festőművész, Lucian Freud egy alkotása a Sotheby's aukciósház Londonban megrendezett árverésén.
Egy kiszivárgott jelentés szerint egy - a kormány által támogatott - kínai agytröszt pénzügyi pánik kirobbanásának veszélyére figyelmeztet, ami arra utal, hogy a világ második legnagyobb gazdaságának politikai és gazdasági elitjében...
Csütörtök éjféltől vasárnap hajnalig több útlezárás is lesz az Ybl Miklós tér környékén a Magyarország V4-elnökségének lezárására szervezett programok miatt.
Július 1-től 10 százalékkal nőnek a nyugdíjak Romániában, a garantált minimálnyugdíj értéke pedig 20 százalékkal emelkedik - erősítette meg csütörtökön Viorica Dancila román miniszterelnök.
Giuseppe Conte a csütörtöki európai uniós csúcsértekezlet összes zárónyilatkozatának aláírását a migrációügyi egyezségtől tette függővé - közölték brüsszeli diplomáciai források.
Az esküvők néha bunyóval és pofozkodással végződnek a házasodni készülő párok nagy napján. Sokszor az alkohol a felelős a botrányokért: nemcsak a párok kaphatnak össze, a vendégek között is tettlegességig fajulhat egy-egy nézeteltérés. Ön járt már botrányba fulladt esküvőkön?
Törökországgal 2016-ban megkötött migrációs paktumhoz hasonló megállapodásokat kötne egyes észak-afrikai kibocsátó, illetve tranzit országokkal az Unió.
A francia Bolloré ipari-szolgáltató vállalat bejelentette, hogy beszünteti a rendkívül népszerű Autolib’ szolgáltatást, vagyis július végéig 4000 elektromos autó tűnik el Párizsból, és az agglomerációból. A versenytársak csak erre vártak.
„Most pedig egy új időszak kezdődik, de a focitól biztosan nem szakadok el. Hiszem, hogy valamiben segítségére tudok lenni labdarúgásunknak, a pályán kívül is” - írta a rajongóknak.
Izrael nem fogad be Deraából a napokban útnak indult szíriai menekülteket, de továbbra is kész a humanitárius segítségnyújtásra - közölték illetékesek az izraeli tízes tévével a csütörtök esti híradó jelentése szerint
A menopauza a maga idejében természetes jelenség, bizonyos műtétek, gyógyszeres kezelések és betegségek azonban maguk is idő előtti menopauzát hozhatnak létre.
A 97-szeres magyar válogatott labdarúgó a Facebook-oldalán jelentette be, hogy befejezi aktív labdarúgó pályafutását. "A testem már többször jelzett ez elmúlt időkben: elég!" - írta. Gera a Fradinál fog dolgozni.
A 4 százalékos gazdasági növekedést Magyarország tartani tudja, így a következő években érdemi felzárkózást fog végrehajtani a nyugati gazdaságokhoz – mondta az államtitkár.
A klímavédelemhez kapcsolódó nemzetközi követelményeket csak úgy lehet teljesíteni, ha az atomerőművek továbbra is üzemben maradnak, illetve épülnek újabbak – mondta a párizsi atomipari szakkiállításon tartózkodó Süli János, a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter telefo
Újabb történelmi mélypontra esett a forint árfolyama a bankközi piacon csütörtökön az euróval szemben, a szerdai 328,07 forintos - szintén történelmi - mélypont után csütörtökön 329,02 forintot ért el az európai fizetőeszköz jegyzése
Az Egyesült Államok és kereskedelmi partnerei közti kereskedelmi háború veszélye miatt eddig kifejezetten rossz hete volt az amerikai részvénypiacoknak, a vezető indexek ugyanis az első három kereskedési napon 2-3% közötti esést szenvedtek...
A francia elnök nem akar semmiféle kvótarendszert ráerőltetni egyetlen tagországra sem, és nem kíván időt fecsérelni a menekültek kötelező elosztásáról folytatott vitákra – közölték cseh diplomáciai források.
Komoly bírálatokkal kezdte Orbán Viktor (55) miniszterelnök a csütörtökön kezdődött, kétnapos uniós csúcsot: – Az európai demokrácia megbicsaklott, ezért azt szeretnénk, hogy helyreállítsuk a demokráciát Európában – jelentette ki a magyar kormányfő a belga fővárosba érkezve.
Marokkó szintén elutasította, hogy területén az Európai Unió egyes tagállamainak elképzelései szerint menekültközpontokat hozzanak létre. "Marokkó mindig is elutasította az ilyen módszereket" - jelentette ki csütörtökön Neszer Burita, az észak-afrikai királyság külügyminisztere, spanyol kollégájával, Josep Borrellel folytatott megbeszéléseit követő