Büntetőeljárás indul idén és jövőre több vádlott, köztük volt magas rangú rendőrtisztek és sporttisztviselők ellen a csaknem három évtizeddel ezelőtti Hillsborough-stadiontragédia ügyében.
Akár 600 euro, vagyis körülbelül 197 ezer forint kártérítés is megilletheti légi utasokat, amennyiben késik a repülőjáratuk. Ezen túl járattörlés esetén hotelre is jogosultak lehetnek, ráadásul, ha nem a tervezett célállomáson száll...
Magyarország ugyan majd hogy nem elkerülhetetlen tranzitország a Romániában termelt földgáz európai exportjában, ám ez nem jelenti azt, hogy az energiahordozó elosztóközpontjává válhat. Nem is törekszik erre - mondták magyar menedzserek romániai újságíróknak.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a jegybanktörvényben meghatározottak szerint végzi tevékenységét, a jogszabály szerint a jegybank elnöke az Országgyűlés gazdasági bizottságának tartozik beszámolási kötelezettséggel - írja közleményében...
Kerek 70 éve épült az első kizárólag napenergiával fűtött ház. Noha korábban terveztek már napházakat, a hőtárolás megoldatlansága miatt arra 1948 előtt nem volt példa, hogy egy épületet egész évben kizárólag a Nap energiájával fűtsenek. A megépítése idején az egész világon egyedülálló napházat Massachusetts államban, az alig 6 ezer lelkes Doverben
Habár az elmúlt évek globális adatkezelési botrányai, az új uniós adatvédelmi szabályozás és a digitális ökoszisztéma megállíthatatlan fejlődése mindennapi beszédtémává tették a kiberbiztonságot, a felhasználók jelentős része...
A balti országok és Lengyelország vezetője megállapodást írt alá a csütörtökön kezdődő brüsszeli EU-csúcs margóján az EU-val villamosenergia-hálózataik európai rendszerekkel való összekapcsolásáról - közölte az Európai Bizottság.
„Szlovákia e pillanatban 1200 helyet hajlandó nyújtani migránsoknak a menekültválság ideiglenes megoldásaként” – jelentette ki Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök a brüsszeli uniós csúcs első tárgyalási napját követően.
A lengyel kormány, amelynek stratégiai célja, hogy megszüntesse az ország orosz gázfüggőségét, gigantikus szélerőmű-beruházásokat tervez a Balti-tengeri partvidéken.
A július elsejétől hatályba lépő új uniós szabályok hatékonyabb védelmet biztosítanak a turisták számára, a szervezett utazásokat foglaló nyaralók érdekeit szigorúbb fogyasztói jogok fogják védeni - közölte pénteken az Európai Bizottság.
27 vérnyomáscsökkentő gyógyszer forgalmazását függesztették fel június 29-i hatállyal. Mutatjuk a listát. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) június 29-i hatállyal felfüggesztette több...
6000 dollár alá esett a bitcoin a mai nap, tavaly november óta nem volt ilyen alacsonyan a virtuális deviza árfolyama. A Coinmarketcap adatai szerint a vezető kriptovaluta jelenleg 5904 dollárt ér, a mai nap eddig 2,96%-os mínuszt mutat az árfolyama....
Holnap kezdetét veszi a labdarúgó-világbajnokság egyenes kieséses szakasza! A nyolcaddöntők két izgalmasnak tűnő találkozóval indulnak, ahol a spanyol bajnokság legnagyobb sztárjai csapnak össze egymással.
A július elsejétől hatályba lépő új uniós szabályok hatékonyabb védelmet biztosítanak a turisták számára, a szervezett utazásokat foglaló nyaralók érdekeit szigorúbb fogyasztói jogok fogják védeni – közölte pénteken az Európai Bizottság.
Minden orosz nagyvárosban üzembe helyezték az anti-drón radarpajzsot, amivel keményen igyekeznek rászorítani a pilóta nélküli eszközök használóit a szabálykövető repülésre.
Szerbia lakossága az utóbbi tíz évben több mint 392 ezerrel csökkent, és már csak alig haladja meg a hétmilliót, ennek egyik oka a születések számának csökkenése, másik oka viszont az elvándorlás - közölte a szerbiai statisztikai hivatal (RZS) pénteken, illetve azt is nyilvánosságra hozta, hogy a válások száma egyre növekszik a nyugat-balkáni országban
Egyre több gyerek vesz részt a katalóniai magyar táborban, számuk évről évre emelkedik - tájékoztatta az ezekben a napokban zajló rendezvényről a barcelonai magyar főkonzulátus az MTI-t pénteken
Raiffeisen Alapkezelő: "Az európai és amerikai tőzsdék sem igazán tudnak új csúcsra menni, amiben fontos szerepet játszott, hogy továbbra sem látszik mi lesz a vége a Donald Trump amerikai elnök által indukált potenciális kereskedelmi...
A brit gazdaság egy hajszállal jobb képet fest a GDP-növekedés korrekciója után, Vietnám pedig rég látott tempóban robog. A brit statisztikai hivatal (ONS) pénteken közzétett harmadik becslése szerint a korábbi számításoknál valamivel...
Vietnam gazdasága 7 százalékkal nőtt az első fél évben, 2011 óta a legnagyobb ütemben - közölte pénteken a vietnami központi statisztikai hivatal. Az ipari termelés 10,5 százalékkal, a kiskereskedelem volumene 10,7 százalékkal haladta...