Vasárnap és hétfőn rendezik meg a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjat, amelyen a legjobb hazai versenyzők mellett világsztárok sora is rajthoz áll Székesfehérváron.
Egyebek mellett megújuló üzemanyagok fejlesztéséről szóló stratégiai megállapodást kötött az Audi Hungaria Zrt., a Mol-csoport és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), a dokumentumot pénteken írták alá Szegeden. Palkovics László innovációs...
A legszívesebben folytatná, de a teste már többször jelezte, hogy elég. Ezzel indokolta visszavonulását a labdarúgástól Gera Zoltán. A 97-szeres magyar válogatott focista a Fradival három bajnoki és 5 kupagyőzelmet ért el, az angol Fulham csapatát pedig egészen az Európa Liga döntőjéig repítette. A 2016-os Európa-bajnokságon a magyar válogatottal a
Csak semmi pánik, ha van kibe kapaszkodni! A nyíregyházi állatkert 7 hetes varikölykei így érzik magukat biztonságban. A varik Madagaszkáron is a fák ágaiba kapaszkodva töltik idejük nagy részét, amikor épp nem a földön kutatnak élelem után.
Vasárnap kezdődik országszerte a parlagfüves területek ellenőrzése, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azt javasolta, hogy azok a földtulajdonosok, akik még nem gondoskodtak a használatukban levő ingatlanok parlagfű-mentesítéséről, minél előbb tegyenek lépéseket a gyomnövény kiirtására, mert a gondatlan gazdák július 1-je utá
A terrorizmus elleni harcban komolyan veszik a magyar álláspontot - hangoztatta Bakondi György, Orbán Viktor miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója az MTI-nek csütörtökön New Yorkban adott interjújában.
Kevés olyan hely van, amit jobban lehetne azonosítani a globális turizmussal, mint a világ egyik legkedveltebb célpontja. Velence mégis több mint egy üres klisé.
Lefizette a szorult helyzetben lévő képviselőt, hogy nevelt fia lehessen az ügyvezető – ezért ítélték el Kolovics Jánost, aki 2010-2014 között volt Szigetvár Fidesz–KDNP-s polgármestere.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a forint folytatódó gyengülése ellenére - hacsak a folyamat üteme nem gyorsul ugrásszerűvé - továbbra sem valószínű, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) rövid távon kamatemeléshez folyamodna. Egyes citybeli...
Háromszázezer forintért utazhat bárhová a Blikk játékának szerencsés nyertese. A i Kun István vitte el a hat, a Budavár Tours biztosította utazás egyikét. Istvánt annyira váratlanul lepte meg a szerencse, hogy még átgondolni sem volt ideje, hova is utazna legszívesebben.
Bogdán Árpád Genezis című filmje nyerte a Valencia holdja elnevezésű fődíjat a Cinema Jove fesztiválon Valenciában - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap pénteken az MTI-vel.
Gera Zoltán csütörtökön bejelentette, hogy befejezi az aktív labdarúgást. A döntést követően a 97-szeres válogatott focista elsőként az ATV Egyenes Beszédben ad televíziós interjút. A beszélgetést az atv.hu élőben közvetíti.
Nőtt a vendéglősök forgalma az elmúlt években és emelkedtek az árak, holott az éttermi szolgáltatás áfája 5 százalékra csökkent, a béreket pedig az átlagnál kisebb mértékben emelték a vendéglősök. 2018-ban meglódult...
A forint pénteken is új történelmi mélypontra ért, igaz, ez azért nem sokkal van a korábbi rekordok alatt. Az MNB egyelőre nem adta jelét, hogy zavarná a gyengülése. A tőkepiacok szép nappal zárták a negyedévet, részben az EU-s menekültügyi megállapodásnak, részben a kereskedelmi háborúban látszó szünetnek köszönhetően.
Túl korai lenne még sikerről beszélni az európai uniós vezetők csúcsértekezletén született migrációs megállapodással kapcsolatban, a munka nehezebb része ugyanis még hátra van - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a brüsszeli ülést követően.
Sürgősen vegyük le a glóriát Geréb Ágnes fejéről! – keményen nekiment a szülész-nőgyógyásznak dr. Novák Hunor (30) orvos, miután kiderült: Geréb (65) kegyelmet kapott Áder János (59) köztársasági elnöktől, így nem kell börtönbe vonulnia.
Bogdán Árpád Genezis című filmje nyerte a Valencia holdja elnevezésű fődíjat a Cinema Jove fesztiválon Valenciában – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap pénteken az MTI-vel.
Még a szokásosnál is továbbtartott az uniós állam- és kormányfők tanácskozása, de legalább - ahogy fogalmaztak - jutottak valamire. A legfontosabb döntés, hogy a tengeren vagy szárazföldön érkező menekülteknek zárt befogadóközpontokat hoznak létre az EU-n belül. Ezek olyan uniós országokban lesznek, amelyek ezt önként vállalják, tehát nem lesznek k
Átadták a Justitia Regnorum Fundamentum-díjakat, amelyekkel az alapvető jogok, különösen a gyermekjogok, a veszélyeztetett társadalmi csoportok jogai, a nemzetiségi jogok, illetve a környezetvédelem terén kivételesen magas színvonalon dolgozók munkáját ismerik el.
Csaknem 600 nőt vettek őrizetbe Washingtonban, mert tüntettek a migráns családok szétválasztása ellen. Köztük van Susan Sarandon Oscar-díjas amerikai színésznő is.