A Bajnokok Ligája-győztes egykori sztárcsatár, Fabrizio Ravanelli (49) imádja et, jó edzőnek tartja honfitársát, Marco Rossit (53), a magyar válogatott újdonsült szövetségi kapitányát, és szeretné egyszer volt klubját, a Juventust irányítani.
Nekünk a magyar nemzeti egységesülést is úgy kell elképzelnünk, hogy politikai, kulturális szempontból meg kell őriznünk az önállóságunkat – szögezte le előadásában Markó Béla.
Megjelentek az első állami kamattámogatással nyújtott Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek a banki kínálatban. E speciális, családi otthonteremtést támogató hiteltermékek egyszerre biztosítanak a nem minősített termékeknél kedvezőbb...
Vasárnap és hétfőn rendezik meg a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjat, amelyen a legjobb hazai versenyzők mellett világsztárok sora is rajthoz áll Székesfehérváron.
Egyebek mellett megújuló üzemanyagok fejlesztéséről szóló stratégiai megállapodást kötött az Audi Hungaria Zrt., a Mol-csoport és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), a dokumentumot pénteken írták alá Szegeden. Palkovics László innovációs...
A legszívesebben folytatná, de a teste már többször jelezte, hogy elég. Ezzel indokolta visszavonulását a labdarúgástól Gera Zoltán. A 97-szeres magyar válogatott focista a Fradival három bajnoki és 5 kupagyőzelmet ért el, az angol Fulham csapatát pedig egészen az Európa Liga döntőjéig repítette. A 2016-os Európa-bajnokságon a magyar válogatottal a
Csak semmi pánik, ha van kibe kapaszkodni! A nyíregyházi állatkert 7 hetes varikölykei így érzik magukat biztonságban. A varik Madagaszkáron is a fák ágaiba kapaszkodva töltik idejük nagy részét, amikor épp nem a földön kutatnak élelem után.
Vasárnap kezdődik országszerte a parlagfüves területek ellenőrzése, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azt javasolta, hogy azok a földtulajdonosok, akik még nem gondoskodtak a használatukban levő ingatlanok parlagfű-mentesítéséről, minél előbb tegyenek lépéseket a gyomnövény kiirtására, mert a gondatlan gazdák július 1-je utá
A terrorizmus elleni harcban komolyan veszik a magyar álláspontot - hangoztatta Bakondi György, Orbán Viktor miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója az MTI-nek csütörtökön New Yorkban adott interjújában.
Kevés olyan hely van, amit jobban lehetne azonosítani a globális turizmussal, mint a világ egyik legkedveltebb célpontja. Velence mégis több mint egy üres klisé.
Lefizette a szorult helyzetben lévő képviselőt, hogy nevelt fia lehessen az ügyvezető – ezért ítélték el Kolovics Jánost, aki 2010-2014 között volt Szigetvár Fidesz–KDNP-s polgármestere.
A szervező cég úgy készül, hogy jövőre is megtartják a budapesti világbajnoki futamot, de ha nem maradhat a belvárosi helyszín, a rendezvény értelmét veszti.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a forint folytatódó gyengülése ellenére - hacsak a folyamat üteme nem gyorsul ugrásszerűvé - továbbra sem valószínű, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) rövid távon kamatemeléshez folyamodna. Egyes citybeli...
Emmanuel Macron francia elnök népszerűsége még sosem volt ennyire alacsony. Ebben az is közre játszhat, hogy olyan életszínvonalat enged meg magának, ami sokakban ellenszenvet vált ki.
Háromszázezer forintért utazhat bárhová a Blikk játékának szerencsés nyertese. A i Kun István vitte el a hat, a Budavár Tours biztosította utazás egyikét. Istvánt annyira váratlanul lepte meg a szerencse, hogy még átgondolni sem volt ideje, hova is utazna legszívesebben.
Bogdán Árpád Genezis című filmje nyerte a Valencia holdja elnevezésű fődíjat a Cinema Jove fesztiválon Valenciában - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap pénteken az MTI-vel.
Gera Zoltán csütörtökön bejelentette, hogy befejezi az aktív labdarúgást. A döntést követően a 97-szeres válogatott focista elsőként az ATV Egyenes Beszédben ad televíziós interjút. A beszélgetést az atv.hu élőben közvetíti.