A Karthago zenekar frontembere jövőre ünnepli zenésztársaival a banda fennállásának 40. évfordulóját, és őszig szinte ki sem látszanak a koncertekből, ráadásul új lemezen is dolgoznak.
A szülők több mint fele a közösségi médiából és internetes oldalakról tájékozódik, ha gyermeke egészségéről van szó – ez derül ki egy friss felmérésből. A gyermekgyógyászatban dolgozó szakemberek arra hívták fel a figyelmet, hogy csupán a világhálóról tájékozódni, – szakember megkérdezése nélkül – olykor veszélyes is lehet.
A műsorvezető Barcelonában járt a barátnőjével, ahol a rengeteg csodás élmény mellett kellemetlen tapasztalatok is érték, ugyanis kétszer is majdnem kirabolták őket.
Marokkói forrásokra hivatkozva arról számol be egy spanyol lap, hogy egymillió migráns kezdett el mozgolódni Észak-Afrika partjainál. Ha igazak a hírek, akkor ez az irdatlan nagy tömeg hajókkal akarja elérni pár hónapon belül Európa partjait.
Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió migrációs politikája: a történelmi jelentőségű eseményként beharangozott uniós csúcs első napján több év után először valódi megállapodás született a tagországok kormányfői és elnökei között a menekültválság kezeléséről, mindez pedig pár, hajnalban rendelt pizza felett.
Az NB III-ban szereplő III. kerületi TVE labdarúgócsapata bejelentette, hogy a korábbi magyar válogatott Buzsáky Ákos (képünkön jobbra) veszi át az együttes irányítását.
Szerbia lakossága az utóbbi tíz évben több mint 392 ezerrel csökkent, és már csak alig haladja meg a hétmilliót, ennek egyik oka a születések számának csökkenése, másik oka viszont az elvándorlás - közölte a szerbiai statisztikai hivatal (RZS) pénteken, illetve azt is nyilvánosságra hozta, hogy a válások száma egyre növekszik a nyugat-balkáni orszá
Nagy port kavart a hazai közéletben a kormány új gyülekezési törvényjavaslata, amelynek értelmében az ellenzék szerint a rendőrség a jövőben sokkal könnyebben meghiúsíthat tüntetéseket.
A június közepi lefordulás óta nem láttunk olyat, hogy két egymást követő napon emelkedett volna a Dow Jones index, most csütörtök-pénteken végre ez is megtörtént. A két másik nagy amerikai részvénykosár, az S&P, illetve a Nasdaq...
A Zsindelyes Cottage látogatói megismerhetik egyebek között a környék egyik leghíresebb termékét, az újfehértói fürtös meggyet, valamint a belőle készült meggypálinkát.
Átadták a közönségnek az épülő új Puskás Ferenc Stadion Látogatóközpontját. A péntek délelőtti megnyitón Tarlós István (70) főpolgármester és Fürjes Balázs (46) a ért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkár beszélt az aréna múltjáról és jövőjéről.
Conte kilátásba helyezte, hogy Olaszország eljárást indíthat azon uniós tagországok ellen, amelyek nem tartják tiszteletben az elfogadott migrációs megállapodásban foglaltakat.
Krencsey Hellának ismét elege lett: állítása szerint másfél év munkáját vették el tőle azok, akik feltörték az oldalát és több bejegyzését is eltávolították.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a forint folytatódó gyengülése ellenére - hacsak a folyamat üteme nem gyorsul ugrásszerűvé - továbbra sem valószínű, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) rövid távon kamatemeléssel reagálna. Egyes citybeli vélemények szerint ugyanakkor jövőre és 2020-ban már kamatemelés várható az MNB részéről.