A brazil válogatott Horvátország elleni barátságos mérkőzésén tért vissza a pályára Neymar, 98 nap után. Ha pedig már beállt csereként, rögtön lőtt is egy parádés gólt a Paris Saint-Germain klasszisa!
A Párbeszéd szerint a készségek fejlesztését szolgáló oktatás megteremtése mellett azonnali és radikális béremelés szükséges az oktatás területén az ország sikere érdekében - jelentette ki a párt szóvivője vasárnap Budapesten.
Nemere, azaz Novák Dezső aktáinak feldolgozása közben sokszor nem is maguk a jelentések, hanem a BM dolgozóinak izzadságszagú erőlködései jelentették az igazi izgalmat.
Lehet-e fejlesztési tartalék terhére elszámolni nyílt végű pénzügyi lízinggel vásárolt új személygépkocsi vásárlását, illetve figyelembe vehető-e kkv-kedvezményként a tao-törvény 7. paragrafus (1) bekezdésének zs) pontja alapján beruházási kedvezménynél? – kérdezte olvasónk. Hozzátette: nem fuvarozó és nem taxis cégről van szó, tehát nem közvetlenül a termelést szolgálja a személygépkocsi.…
Vasárnap tartják meg tizenhetedik alkalommal a Polgári Piknik Kötcsén nevű rendezvényt. A helyszínen a miniszterelnök is jelen van, képeket is feltöltött közösségi oldalára.
A soron következő, 2019-es európai parlamenti választás az értékek és a kultúrák küzdelme lesz, és itt nagyon sok mindent lehet veszíteni - erről is beszélt a 17. kötcsei találkozón Orbán Viktor miniszterelnök, sajtófőnöke, Havasi Bertalan tájékoztatása szerint.
A soron következő, 2019-es európai parlamenti választás az értékek és a kultúrák küzdelme lesz, és itt nagyon sok mindent lehet veszíteni - erről is beszélt a 17. kötcsei találkozón Orbán Viktor miniszterelnök.
Trianon nevet adott minden olyan negatív történésnek, amely a 20. században érte a magyarságot – mondta Ablonczy Balázs történész a Kossuth Rádió Vasárnapi újságjában.
A magasvérnyomás-betegeknek tudniuk kell, hogy kezelésük egy életre szól és a rendszeres kontroll nem csupán formalitás. Dr. Kapocsi Judit PhD, a Kardioközpont magasvérnyomás- és érkockázat-specialistája arról beszélt, mi minden múlik az ellenőrzésen, a kezelés szükséges módosításain.
A soron következő, 2019-es európai parlamenti választás az értékek és a kultúrák küzdelme lesz, és itt nagyon sok mindent lehet veszíteni - erről is beszélt a 17. kötcsei találkozón Orbán Viktor miniszterelnök, sajtófőnöke, Havasi Bertalan tájékoztatása szerint.
Egy olasz műhely meglátta a lehetőséget abban, hogy a Delta HF Integraléból is hasonló ikont alkosson, mint a Singer Porschék. Modernizált technika, klasszikus külső a recept.
Rálőtt egy rendőr egy késsel randalírozó férfira vasárnap a berlini dómban, terrorizmusra vagy iszlamista háttérre utaló jeleket nem tártak fel az ügyben – közölte a német főváros rendőrsége. A Twitter közösségi portálon közölték, hogy a templom egy dolgozója riasztotta őket, “mert egy férfi késsel randalírozott a dómban”. “Amikor az első járőr a r
A labdarúgó NB II 38. fordulójában a kieséstől fenyegetett csapatok közül kiütéses győzelmet aratott a Zalaegerszeg a Mosonmagyaróvár felett, míg a Siófok megverte a bajnok MTK-t, így mindkét együttes a másodosztályban folytathatja ősztől. Bár a Szolnok a 91. percben szerzett góllal nyert a Nyíregyháza ellen, ez is kevés volt neki a bennmaradáshoz.
Vasárnap reggel hét órakor Szlovénia szerte kinyitottak az előrehozott parlamenti választás szavazóhelyiségei, ahol közel 1,7 millió szavazásra jogosult szlovén állampolgár adhatta le voksát. Az exit pollok a jobboldal győzelmét vetítik...
Az egy évvel ezelőtti londoni terrortámadás áldozataira emlékeznek a britek. Tavaly tavasszal néhány héten belül több merénylet is volt Angliában, június 3-án nyolc embert ölt meg három támadó. A brit belügyminiszter adatai szerint az elmúlt bő egy évben 16 terrortámadást akadályoztak meg, ezek többsége iszlamistákhoz köthető, de jobboldali szélső
Az előző év sportolója, Baji Balázs számára a Fanny Blankers-Koen Games volt az idei második szabadtéri nemzetközi verseny, amelyet a hollandiai Hengelóban rendeztek meg.
Rálőtt egy rendőr egy késsel randalírozó férfira vasárnap a berlini dómban, terrorizmusra vagy iszlamista háttérre utaló jeleket nem tártak fel az ügyben - közölte a német főváros rendőrsége.
Biztosan tudod, hogy azzal követed el az egyik legnagyobb szépségbakit a bőröd ellen, ha sminkben fekszel le este aludni. De mi is ezzel a baj egészen pontosan? Máris eláruljuk!
Idén is a Borháló Borkereskedés lesz a Sziget Kft. nyári rendezvényeinek - a Volt, a Balaton Sound, a Sziget, a B.my.Lake és a Strand Fesztivál - kizárólagos borbeszállítója - közölte a Borháló márkanév tulajdonosa, a Vinotrend Kft. az MTI-vel.
Orbán Viktor videoüzenetét is levetítették a legnagyobb macedón jobboldali párt tüntetésén. A több tízezer fős tömeg előrehozott választásokat követel és tiltakozik az ország tervezett névváltoztatása ellen. A magyar miniszterelnök támogatásáról biztosította a pártot. További részletek a videóban.
A német szakember térdsérülés miatt nem számíthat a Gent támadójára, Moses Simonra, míg a négy évvel ezelőtti vb-keretből öt játékos maradt meg hírmondónak.
Egy friss gyógyszerészeti kutatás szerint a mellrák leggyakoribb típusával (HER2-pozitív) diagnosztizált nőknek alig egyharmadának lesz szüksége kemoterápiás kezelésre abban az esetben, ha időben felfedezik a betegséget.
A Janez Jansa volt miniszterelnök vezette ellenzéki jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) áll győzelemre a vasárnapi szlovéniai előre hozott parlamenti választásokon az urnazárás után nyilvánosságra hozott, a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló felmérés szerint.