A magyar online kiskereskedelem nettó forgalma tavaly 545 milliárd forint volt, először lépte át az 500 milliárd forintos lélektani határt. Tíz évvel korábban még csak ennek tizede, 46 milliárd forint volt a forgalom - közölte az eNET az MTI-vel kedden.
Az új kormány megalakulása óta másodszor tartott Kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az esemény legfontosabb bejelentése, hogy a kormány az euróövezeti, illetve egyéb gazdasági kockázatok miatt óvatosságból...
Februárban úgy tűnt, hogy sokéves emelkedő trend után megjött a régóta emlegetett összeomlás a részvénypiacokon, végül nem lett belőle semmi, oldalazás következett. Sejthető volt, hogy a jegybankok által a pénznyomtatási program során kiszórt bő 10 000 milliárd dollár fenntartja az árakat, de van egy másik fontos tényező is.
Teljesen széteshet Viktorka családja, ha ötvenhét nap múlva kilakoltatják őket. Az amputált négyéves kisfiú szülei hiába harcolnak, hogy ne vegyék el otthonukat.
Pogocsán Ferdinánd személyében magyar alpolgármestert választott kedden a dél-erdélyi Déva város önkormányzati testülete - közölte az Agerpres hírügynökség
A szükséges biztonsági intézkedések megtételéig megtiltja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a telefonegyenleg feltöltését sms-üzenettel, mivel jelenlegi formájában az visszaélésre és a csalásra ad lehetőséget
Az artrózis (ízületi kopás) mindennapi tevékenységét és életminőségét is befolyásolhatja, fontos tehát, hogy tudatosan készüljön a betegség kapcsán felmerülő nehézségekre. Bizonyos életviteli tanácsok megfogadásával jelentősen csökkenthető a fájdalom és teljesebb élet élhető.
Még júniusban el kell hagynia a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) elnöki székét Pálinkás József akadémikusnak, az első Orbán-kormány oktatási miniszterének, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnökének...
A mexikói gazdasági minisztérium hivatalos közleményében kedden megjelent elnöki rendelet értelmében Mexikó felfüggesztette az Egyesült Államokra vonatkozó preferenciális vámokat.
A mexikói gazdasági minisztérium hivatalos közleményében kedden megjelent elnöki rendelet értelmében Mexikó felfüggesztette az Egyesült Államokra vonatkozó preferenciális vámokat.
Bár megnyerte a vasárnapi parlamenti választásokat, aligha fog tudni kormányt alakítani Janez Jansa, a jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) vezetője.
Februárban lépett hatályba és július 1-től várja el az MNB az értékbecslési követelményrendszerekkel szemben támasztott ajánlásának alkalmazását. Az ajánlás részleteiről Sarlós Nóra MRICS, az MFB-Ingatlanfejlesztő Zrt. vezérigazgatója...
Németországban egyre nagyobb hullámokat ver a menekültügyi hivatal brémai kirendeltségén kirobbant botrány. Az ellenzéki Szabaddemokrata Párt már vizsgálóbizottság megalakítását követeli, a testület még a kancellárt is megidézheti, miután az országos menekültügyi hivatal korábbi vezetője közölte, hogy már a múlt év elején tájékoztatta Angela Merkel
Emelkednek az európai tőzsdék a hét második napján, a kedvező hangulat ellenére a magyar tőzsde lefordult ma, miután a BUX hétfői szárnyalása után a befektetők egy része profitot realizálhatott. A BUX index 5,7 milliárd forintos forgalom...
Visszaélésre, csalásra alkalmas az a telefonegyenleg-feltöltési gyakorlat, amikor az előfizető egy számsort SMS-ben elküldve jelzi, hogy saját számlája terhére egy másik telefonszám egyenlegét kívánja növelni. A Nemzeti Média-...
Elrendelte a Székesfehérvári Járásbíróság kedden annak az 51 éves, szabadbattyáni nőnek az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint április óta gyógyszerekkel mérgezte vele élő férjét, ennek következtében a férfi a múlt szombaton meghalt.