Sőt, lehet, hogy jól járnak vele. Azt, hogy most hol járnak a Karmelita kolostor felújítási költségei, nem tudni, de biztos, ami biztos még beleborítanak 350 milliót.
Az Economist összegyűjtötte, hogy az egyes országokban mennyi egy gyermek megszületésének kórházi költsége a magánszektorban. Az amerikaiak átlagosan több mint tízezer dollárt fizetnek a szülésért, ami kicsivel több, mint a brit trónörököst világra segítő Lindo Wing magánkórház 8900 dolláros egy napi díja.
Az USA fizetési rendszere növeli a jövedelmi egyenlőtlenségeket, mert az amerikai pénzügyi szolgáltatások annál olcsóbbak, minél gazdagabb valaki. Sőt: a készpénzzel és a betéti kártyával fizető szegényebbek finanszírozzák a gazdagok hitelkártyás pénzvisszatérítéseit – írja az NBC News.
Az útburkolat javítása miatt szerdán és csütörtökön forgalomkorlátozásra kell számítani az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán Nagyfüged térségében - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
A migrén jellegzetes módon gyerekkorban, kamaszkorban vagy fiatal felnőttkorban kezdődik, és az öregedés során egyre ritkábban és egyre kisebb intenzitással jelentkezik. A fizikai szenvedés mellett gyakori az iskolai hiányzás és a rendszeres kórházlátogatás, ehhez jön még hozzá az aggódó szülők által kivett táppénz is.
Ma reggel még a legrangosabb brüsszeli gazdasági fórum nyitószekciójában beszélgetett a nők egyenjogúságáról és a gazdaságban betöltött egyre fontosabb szerepéről (womenomics), délutánra viszont kiderült, hogy őt jelölte az új...
A magyar gazdaság egyre növekvő munkaerőigényét a cégek hatékonyabb működésével, innovációval és technológiaváltással lehet kezelni - fogalmazta meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára csütörtökön Nagykanizsán.
A BÉT-en megjelenő közlemény szerint a Csányi Sándorral szoros kapcsolatban álló szingapúri cég, a Sertorius Global Opportunities Fund összesen 100 ezer darab Mol-részvényt vásárolt. A közlemény szerint a 100 ezer darab Mol-részvényt...
Az innováció meghatározó Magyarország versenyképessége és gazdasági növekedése szempontjából – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) éves közgyűlésén.
Válogatás nélkül bombáztak és nem próbálták elkerülni a civil áldozatokat – ezzel vádolta meg az Iszlám Állam ellen fellépő koalíciót egy jogvédő szervezet. Az Amnesty International szerint a vietnami háború óta nem lőttek ki annyi lövedéket, mint a dzsihadisták fővárosára, Rakkára.
Az Iráni Atomenergia Szervezet azzal magyarázta a lépést, hogy az Egyesült Államok májusban bejelentette, hogy kilép a Teheránnal kötött nukleáris megállapodásból. Közben Benjamin Netanjahu és Angela Merkel arra figyelmeztetett: Irán tevékenysége aggasztó a Közel-Keleten.
Úgy szeretnénk Európa részei lenni, hogy közben meg tudjuk őrizni sajátos magyar karakterünket. Ez persze manapság azzal a kellemetlenséggel is jár, hogy a vitás kérdéseket nem seperjük a szőnyeg alá.
Gyakorlatilag megszűnt a málnatermesztés Magyarországon: míg a 80-as években kiterjedt és jelentős málnások voltak itthon, addig ma már csak a hobbikertekben termesztik ezt a gyümölcsöt - mondta az InfoRádiónak a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke. Apáti Ferenc hozzátette: főként Pest megyében vannak még málnások,
Ma állt New Yorkban bíróság elé a szexuális zaklattásal és nemi erőszakkal vádolt filmmogul, Harvey Weinstein. A producer hivatalosan is ártatlannak vallotta magát.
Végy egy kerekesszéket, játszd el, hogy mozgáskorlátozott vagy, hogy elnyerd álmaid kerekesszékes nőjének kegyeit. Ebből a cseppet sem vicces helyzetből kovácsol nevetést és romantikát a Szerelembe gurulva című francia vígjáték.
A katasztrófavédelem közlése szerint Érden és Diósdon a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék pincéket és udvarokat öntött el. Sok feladatot ad a tűzoltóknak Pest megye déli részén a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű eső – olvasható a katasztrófavédelem közleményében. Fotó: pixabay.com CCO A felhőszakadás miatt pincékbe, udvarokba, házakba ö
A nők a legtöbb országban átlagosan alacsonyabb fizetésért dolgoznak, mint a férfiak. A ténnyel kevesen vitáznak, a miértekkel annál inkább. Egy új tanulmány dán adatokat elemezve arra jutott, hogy nem diszkriminációról van szó.
„Magyarországnak úgy kell lavíroznia a kialakulóban lévő új világrendben, hogy végre egyszer, Trianon és a 2. világháborús katasztrófa után jól járjon” – mondja Kőbányai János a Mandinernek. A Múlt és Jövő zsidó folyóirat szerkesztőjével a magyar-zsidó kapcsolatok alakulásáról, a zsidóságon belüli vitákról és Soros György szerepéről is beszélgettün
Reagált a Ferrari elnöke, Sergio Marchionne a Kimi Räikkönen körül kirobbant zaklatási botrányra. A finn világbajnokot egy kanadai nő vádolta meg, a korábbi világbajnok mindent tagad, és feljelentést tett az ügyben. A La Presse című lap jelentése szerint a húszas éveiben járó nő 2016-ban a montreali Velvet Speakeasy nevű bárban dolgozott, ahol elmo
Visszavonul a Koch Industries éléről és más, a vállalat érdekeltségébe tartozó társaság éléről a világ egyik leggazdagabb embere, David Koch - értesült a CNBC. A hírügynökség által megszerzett belső vállalati levél szerint David...
A problémákkal terhelt viszony ellenére nincs bizalmi válság Moszkva és az Európai Unió között – vélekedett Alexander Van der Bellen osztrák szövetségi elnök kedden Bécsben.