Óvatos emelkedéssel zárták a keddi kereskedést az ázsiai tőzsdék, az európai tőzsdék is emelkednek ma, a BUX azonban a hétfői szárnyalása után lefordult kedden, a blue chipek esnek, a hétfőn szárnyaló OTP és a Mol is gyengélkedik...
Kiválónak mondható a magyarországi szabadvízi fürdőhelyek vízminősége a most elkészült, az elmúlt négy évre vonatkozó uniós minősítés szerint - közölte az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) kedden az MTI-vel
Idén már a mezőgazdaság és vendéglátás területén működő vállalkozások esetében is támogatható a diákok legfeljebb napi nyolcórás foglalkoztatása – jelentette be Varga Mihály
Az országos vizsgálat azt állapította meg, hogy az első félévben vált a legtöbb hallgató. Az okokat az intézmények sem ismerik pontosan, viszont mindez nagyon sokba kerül a hallgatók, valamint a felsőoktatási intézmények számára egyaránt.
"Olaszország Európa közepe, megérdemli a bizalmat és a tiszteletet. Az ország nagyon sokat tett Európa egységének megteremtéséért" - ezekkel az elismerő szavakkal kezdte a Brussels Economic Forum mai nyitóelőadását Jean-Claude Juncker....
A lányok kétszer annyira hajlamosak az okostelefon-függőségre, mint a fiúk, ami abból adódhat, hogy többet használják a közösségi médiát és az üzenetküldő szolgáltatásokat - ezt állapította meg egy kedden közétett dél-koreai tanulmány.
A Teleki László Alapítvány és a Magyarság Háza most nyílt közös kiállítása a határainkon túli, kiemelkedően gazdag magyar vonatkozású épített örökséget tárja a látogatók elé.
Kiválónak mondható a magyarországi szabadvízi fürdőhelyek vízminősége a most elkészült, az elmúlt négy évre vonatkozó uniós minősítés szerint - közölte az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) kedden az MTI-vel.
A jegybank elemzői és más kutatóintézetek számításai szerint is záródik a kibocsátási rés, azaz a hazai gazdaság már nem képes gyorsítani a közepes szintűnek becsült potenciális növekedéshez képest az egyensúlyi mutatók kockáztatása...
Az elmúlt években ismét divatba jött a befőzés, ráadásul a klasszikus kompótok és befőttek mellett már a különféle zöldséglekvárokat és -szószokat is nagy mennyiségben teszik el a magyarok. Még mindig olcsóbb ezeket elkészíteni...
A cégek tudatosan keresik azokat a diákokat, akik utolsó éveikben már szakmai területen helyezkednének el és később átveszik őket a főállásba – mondta az M1 Ma Reggel adásában Majzik Nándor, Meló-Diák cégvezetője. A munkaerőhiányos területeken pedig átmeneti megoldás lehet a diákmunka.
Az amerikai és ázsiai leépítéseket követően Dél-Afrikában is erősen csökkenti jelenlétét a német nagybank, a lépés része egy átfogó tervnek, amellyel profitabilitását növelné a Deutsche Bank - számol be a hírről a Reuters. Az...