Megdöbbentő igényekről számolnak be az anyukák a közösségi portálon: a tanárnő kerek perec megmondja, mi legyen az év végi ajándéka, és elvárja, hogy a szülők összeadják rá a pénzt. Sokak szerint a tehetősebb családok kapatták el a pedagógusokat. Hivatalosan senki sem szab határt az "iskolai hálapénznek".
A Nézőpont Intézet májusban, kétezer fő személyes megkérdezésével készítette el reprezentatív véleménykutatását, amelynek az eredményeit nemrég publikálta. Az eredményekből az derül ki, hogy a kormánypártok még az egy hónappal ezelőtti támogatottsági szintjüket is komoly mértékben tudták növelni, ami elsősorban a belpolitikai stabilitással magyaráz
Az első negyedév növekedése alapján elérhető a 4,3 százalékos GDP-bővülés 2018-ban, a lakossági fogyasztásban még jelentős tartalékok lehetnek - mondta Hornung Ágnes, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán a bruttó hazai termék (GDP) első negyedéves adataira reagálva.
A kétszeres világbajnok uruguayi futball temérdek fantasztikus játékossal ajándékozta meg a világot. Úgy tartják, a jók közül is a legjobb vb-rangsorunk 10. helyezettje volt: Juan Schiaffino.
Óvatos emelkedéssel zárták a keddi kereskedést az ázsiai tőzsdék, az európai tőzsdék is emelkednek ma, a BUX azonban a hétfői szárnyalása után lefordult kedden, a blue chipek esnek, a hétfőn szárnyaló OTP és a Mol is gyengélkedik...
A tervezett 50 helyett 75 milliárd forint értékben adott el 3 hónapos diszkont kincstárjegyeket az ÁKK kedden miután kirobbanó volt a kereslet. A jelek szerint az utóbbi hetek emelkedése után kialakult minimális hozam is elég ahhoz, hogy...
Az alapján rangosorlták az európai hatóságokat, hogy az adott ország lakosai mennyire szavaznak bizalmat nekik. Első helyen a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal végzett.
Egy évvel Montenegró NATO-csatlakozása után az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének repülői megkezdték az Adria-parti ország légterének ellenőrzését, jelenleg olasz és görög gépek végzik e feladatot
A Kremlhez ezer szállon kötődő Paul Manafort az óvadékmegállapodásban foglaltak ellenére kapcsolatba lépett azokkal, akik tanúskodnának pénzmosási és adócsalási ügyében.
A menekültügyi hivatal brémai kirendeltségének korábbi vezetőjét azzal gyanúsítják, hogy a törvényeket megsértve juttatott menedékjoghoz legkevesebb 1200 embert.
Az elmúlt napokhoz képest a hét közepén több helyen kell záporok, zivatarok kialakulására számítani, de a hőmérséklet nem esik vissza számottevően a gyakoribb csapadéktevékenység ellenére.
Éppen negyven évvel ezelőtt mutatták be a Gyulai Várszínházban Harag György azóta is jegyzett rendezésében Székely János Caligula helytartója című drámáját.
Az orvoslás mérföldköveit adó tudósok sorában Semmelweis helye is örök – mondta Ádár János köztársasági elnök június 5-én, a Semmelweis Ignác-emlékév nyitókonferenciáján.
Első helyen végzett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az európai hatóságok rangsorában; az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) legújabb felmérése szerint ugyanis a magyarok szavaznak leginkább bizalmat a nemzeti hatóságuknak - mondta Zsigó Róbert élelmiszerbiztonságért felelős államtitkár kedden az MTI-nek.
Ajánlaná-e az értékbecslő szakmát a saját gyerekének? Ezzel a kérdéssel indult a Portfolio és az RICS közös szervezésében megrendezett Valuation and Investment 2018 konferencia. Az eseményen a szakma legfontosabb képviselői vitatták...
A politikai bomba idén január 30-én robbant, amikor 23 éves rémuralom után az üzbég elnök eltávolította az állambiztonság sztálinista főnökét. Mirzijojev egyben nyitott Washington felé, amellyel kiegyensúlyozni próbálja Moszkva és Peking komoly befolyását az országában. Az elnöknek előre kell menekülnie a gazdaság versenyképessé tételével, mert az
Németország Magyarország stratégiai szövetségese és barátja, amellyel folyamatosan javítani kell az együttműködést és fenn kell tartani a párbeszédet - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Berlinben a német külügyminiszterrel folytatott tárgyalása után
A Jobbik egy olyan jogszabálycsomagon dolgozik, amivel a „hitelkárosult" vállalkozókon segítene – közölte keddi, budapesti sajtótájékoztatóján a párt alelnöke.