Az EU alapjogi ügynöksége által közzétett jelentésből az látható, hogy Soros Györgynek tényleg mindenütt megvannak az emberei, még ennél a szervezetnél is - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtökön az MTI-nek
A Miniszterelnökség volt vezetője Márki-Zay Péterrel találkozott volna egy szállodában, de Hódmezővásárhely polgármestere végül nem jelent meg. Lázár János a várakozás alatt rögtönzött lapszemlét tartott, az erről készült videót pedig feltette a Facebook-oldalára:
A seregszemle a versenyprogram tizennégy előadása mellett számos kísérőrendezvénnyel várja a közönséget június 7. és 16. között a baranyai megyeszékhelyen.
Ingyen ebéd az általános iskolás gyerekeknek, kétszeresére növelt karácsonyi nyugdíjpótlék, béremelés az államigazgatásban és térített kezelések a gyógyfürdőkben – újabb jóléti intézkedéseket jelentett be a legnagyobb szlovák kormányzópárt, a Smer elnöke, Robert Fico. Csehországban már egy ideje ingyenes az étkeztetés a gyerekeknek, ennek köszönhe
A Fidesz a politikai csoportunk egyik legfontosabb pártja, a Fideszes EP-képviselők nagyon jól dolgoznak – jelentette ki Antonio Tajani az ECHO TV Napi aktuális című műsorában
Az autózás és a mozifilmek szerelmesei közül biztosan sokan emlékeznek még az 1981-ben bemutatott Ágyúgolyó futamra (The Cannonball Run), amelyben nem csak legendás színészek, hanem mostanra méltán híres és elismert négykerekűek is szerepet kaptak – mindezt ráadásul kiváló humorral fűszerezték a készítők. Most úgy tűnik, hogy Hollywoodban újra előveszik a sztorit, és ahogyan sok más régi…
Múlt héten egy videónak köszönhetően már láthattuk teljesen leplezetlenül a minden bizonnyal még idén bemutatkozó vadonatúj Suzuki Jimnyt, akkor azonban csak elég messzi, homályos képeket sikerült kiragadni a felvételekből. Most ismét előkerült néhány fotó, amelyek még közelebbről mutatják meg nekünk az újdonságot, ezúttal is bizonyítva, hogy a tavaly nyáron látott képek bizony a valóságot…
Teljesíthetőnek tartja a 2019-es költségvetési javaslatban szereplő, 1,8%-os hiánycélt, és elérhetőnek az államadósság csökkentését a Költségvetési Tanács a friss értékelésében, ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy a kormány...
A 2018. január–májusi időszakban továbbra is az elmúlt hónapok folyamatai jellemezték az államháztartást, ahol az uniós támogatások megelőlegezése és a meghozott kormányzati intézkedések nyomán növekvő adóbevételek emelhetőek ki. Az idei évre a kormány változatlanul 2,4 százalékos GDP-arányos hiánycéllal számol 4 százalék feletti gazdasági bővülés mellett – írja közleményében a PM.
Apokaliptikus képet fest a Fuego vulkán kitörése által letarolt terület: a környéket szürke hamu fedi, emberi és állati holttestek hevernek szanaszét, a 700 fokos láva mindent elpusztított, ami az útjába került. A mentőcsapatok mostanra elérték El Rodeo falucskát, a legsúlyosobban érintett települést, ahol csak a pusztulás nyomait találták. Közel s
A Paks 2 építkezés nyersanyagigényét kiszolgálni hivatott kavics- és homokbánya nyitásáról rendeznek vasárnap népszavazást a Tolna megyei Madocsán. A népszavazás előzménye, hogy a szekszárdi Bet-Bau Kft. a község határában tervez...
Szingapúrban tárgyal június 12-én Donald Trump és Kim Dzsong Un. Ez lesz az első alkalom, hogy egy hivatalban lévő amerikai elnök találkozik a kommunista észak-koreai rezsim vezetőjével. Megbeszéléseik egyik fő témáját a várakozások szerint Phenjan nukleáris programja adja. De miért éppen a délkelet-ázsiai városállamban tartják a csúcsértekezletet?
Nagy István elmondta: fel kell készíteni a magyar agráriumot, hogy nyitott és kész legyen az új információk befogadására. Meg kell újítani az agrárszakképzést és az agrár-felsőoktatást.
Nyíregyháza - Három autó ütközött össze Nyíregyházán a Pazonyi úton. Úgy tudjuk, hogy egy figyelmen kívül hagyott elsőbbség adás tábla vezetett a balesethez.
A mostani ciklus közel 80 milliárd eurós keretösszegéről kerek 100 milliárd euróra javasolja emelni a 2020 utáni kutatás-fejlesztési keretprogram, a Horizont Európa, keretét az Európai Bizottság - közölte ma a testület. Ez a közösség...
A negyedik világbajnokságot Uruguay nyerte meg, az egész világ és főleg a rendező brazilok döbbenetére. A második világháború és az aktuális közép- és kelet-európai politikai viszonyok miatt még foghíjas volt a mezőny, de történetében először, az angol válogatott elindult. Kudarcot is vallott. Vb-történelmi sorozatunk 4. része.
A hagyományos kemoterápiás szerek alapvetően sejttoxikusak, tehát nem csak egy bizonyos daganatsejtre, és nem csak a rosszindulatú sejtekre vannak hatással. A kemoterápiás szerek a gyorsan osztódó sejteket veszik célpontba, ebből ered számos, közismert mellékhatásuk is.
"Közös felelősségünk, hogy a fiatal generációk számára visszahozzuk az értékek mentén való kiállás igényét, hiszen a család az erős Európa legfontosabb sarokköve" – fogalmazott Gál Kinga.
Itt az ideje, hogy az illegális migráció megfékezésének konkrét lépéseiről essen szó, és meg kell akadályozni, hogy a 2015-ös hasonló válság alakuljon ki – mondta Franz Lang.
A szellemitulajdon-intenzív iparágakban 434 ezer munkahely esik ki közvetlenül a hamisítás következtében az Európai Unióban, ami évente 60 milliárd eurót, vagyis az érintett szektorok értékesítésének 7,5%-át teszi ki, derül ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) a hamisítás elleni világnap alkalmából kiadott jelentéséből.
Tavaly öt alapkezelő mindösszesen 236,5 millió euró forrást gyűjtött, ami lényegesen meghaladja a 2016-os év egyetlen, összesen húszmillió euró értékű alapjának indítását.
2018. június 6-án késő délután nem mindennapi időjárás volt a Balaton nyugati medencéjében. Az eseményeket Kiss Győző MET-ÉSZ észlelő kollégánk Fonyódról követte végig. Így ír róla: "Volt itt minden; zivatarok, könnyed légzuhatagok, egy szupercella és végül egy tuba. A tuba a szupercella falfelhőjéből 18:36 körül nyúlt le és körülbelül egy percig é
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a villanyautózás még akkor is tisztább módja a közlekedésnek, mint a belső égésű motorok beindítása, ha az áram megtermelésében csak nagyon kis arányban vannak jelen a megújuló energiaforrások, de kétségtelenül akkor okozzuk a legkisebb üvegházhatású gáz-kibocsátást, ha az autóba töltött áram teljes egészében m
Ellen-vámokat vezet be júliustól az Európai Unió és Mexikó is az Egyesült Államokkal szemben. A lépés Trump elnök döntését követi amellyel súlyos vámokkal próbálja korlátozni szövetségesei Amerikába irányuló acél- és alumínium exportját.
A labdarúgó-világbajnokság idején végrehajtandó ukrán katonai "provokációknak" súlyos következményük lehet Ukrajna államiságára - figyelmeztette Kijevet Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki interaktív televíziós fórumán.
Az Európai Bizottság a 2020 utáni uniós költségvetés keretében új, 4 milliárd eurós célzott programot javasol a fogyasztók védelmére és helyzetük megerősítésére, illetve arra, hogy az európai kis- és középvállalkozások (kkv-k)...
2018. június 6-án késő délután nem mindennapi időjárás volt a Balaton nyugati medencéjében. Az eseményeket Kiss Győző MET-ÉSZ észlelő kollégánk Fonyódról követte végig. Így ír róla: "Volt itt minden; zivatarok, könnyed légzuhatagok, egy szupercella és végül egy tuba. A tuba a szupercella falfelhőjéből 18:36 körül nyúlt le és körülbelül egy percig é
Wladár Sándor szerint a Magyar Úszó Szövetség kész bármit megtenni Hosszú Katinkáért, az elnök egyúttal Shane Tusup lehetséges magyarországi jövőképéről is beszélt.