Májusban a fogyasztói árak átlagosan 2,8 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, az előző hónaphoz képest pedig 0,6 százalékkal nőttek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
A spanyol válogatott csütörtök esti Oroszországba érkezése összehozta az örök rivális FC Barcelona és a Real Madrid orosz szurkolóit - legalábbis Krasznodarban.
Míg a korábbi évekkel ellentétben versenyelőnyt jelentett az automatizáció, addig az élőmunka kiváltása egyre inkább elengedhetetlen feltétele lesz a termelékenység növelésének.
Vona Gábor, a Jobbik volt elnöke most az életét rendezi, aztán biztos hallunk róla, mint politikai elemzőről. Legalábbis ezt nyilatkozta a Magyar Hangnak adott interjújában Sneider Tamás, a párt nemrég megválasztott elnöke.
Az elmúlt években 76,9 milliárd forintos haszna keletkezett az állami gázkereskedőnek a gázárak változásából. Ebből közel 40 milliárd forintot elköltöttek a választások előtt bejelentett rendkívüli, fogyasztónként 12 ezer forintos gázszámla-jóváírásra. De a piaci árak emelkednek, hamarosan elfogyhat a tartalék és nem lesz miből fizetni a lakossági
Hozzájárult a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa az új országos kereskedelmi rádiós pályázaton nyertes médiaszolgáltató kérelmében foglaltakhoz, amely szerint a korábban tervezett POP FM helyett Retro Rádió néven kezdheti majd meg műsorának sugárzását - áll az NMHH közleményében.
Ryan Reynolds profiljait mindenkinek érdemes követni, aki szeretne jókat nevetni. A színész ugyanis sorra posztolja a szórakoztató képeket; ezúttal pedig a Kardashian-család egyik kedvenc trendjét cikizte ki.
A jövő évi költségvetés tervezete, a gazdasági növekedés és az infláció mértéke (4,1%; 2,7%) alapján a hvg.hu kiszámolta, mennyivel kaphatnak többet jövőre a nyugdíjasok.
Jónak lenni jó! kampány keretében érkezett adományból épül fel egy rászoruló család háza, az épület alapkövét szombaton teszik le Soroksáron - közölte Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Nemzetiségi, Külhoni és Kiemelt Projektek főszerkesztője az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában
A Porsche minden kétséget kizáróan a világ egyik legjobb és legismertebb autógyártója, melyet Ferdinand és Ferry Porsche alapított még 1931-ben – ekkor azonban még nem foglalkoztak személyautókkal. Az első utcai négykerekűre bizony további 17 évet kellett várni, de 1948-ban éppen a mai napon, azaz június 8-án állították forgalomba az. Ma van tehát 70 éve, hogy a Porsche személyautók megjelentek az…
Mióta Lázár Jánosról a választások után kiderült, hogy nem lesz az új kormány tagja, s bejelentette, visszavonul Hódmezővásárhelyre, hogy politikusként a terület helyi ügyeivel foglalkozzon, nem sokat lehetett hallani róla. Ám a korábbi kancelláriaminiszterről most meglepő dolgok derültek ki.
Quentin Tarantino tovább bővítette új filmje, a Volt egyszer egy Hollywood szereplőgárdáját. A rendező nem mást választott a projekthez, mint a legendás Al Pacinót.
A rendőrség tájékoztatása szerint a két újságíró a KBS, Korean Broadcasting System News nevű csatornának dolgozott, és nem volt akkreditációjuk Szingapúrban.
A tengereket, óceánokat csak úgy, mint az egész Föld élővilágát leginkább a globális éghajlatváltozás, a műanyagszemét és az orvvadászat fenyegeti. Ma van az Óceánok Világnapja.
Minden eddiginél szélesebb kínálattal, több mint harminc magyarországi és ötvennél több külföldi pincészet mintegy kétszáz pezsgőjével, champagne teremmel és mesterkurzusokkal várja a közönséget a Pezsgő Június Nagykóstoló június 16-án a Corinthia Hotel Budapest termeiben.
Az OTP június 7-én 149 000 darab saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén, 10 511 forintos átlagáron, az ügylet összértéke 1,56 milliárd forint volt. Csütörtökön az OTP 149 000 darab saját részvényt vásárolt a Budapesti...
Az ajánlatot csütörtökön jutatták el a Magyar Nemzeti Bankhoz, ami a vételárat még nem hagyta jóvá - közölték az ügyben érintett társaságok a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
Hozzájárult a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa az új országos kereskedelmi rádiós pályázaton nyertes médiaszolgáltató kérelmében foglaltakhoz, amely szerint a korábban tervezett POP FM helyett Retro Rádió néven kezdheti meg műsorának sugárzását.
A Porsche minden kétséget kizáróan a világ egyik legjobb és legismertebb autógyártója, melyet Ferdinand és Ferry Porsche alapított még 1931-ben – ekkor azonban még nem foglalkoztak személyautókkal. Az első utcai négykerekűre bizony további 17 évet kellett várni, de 1948-ban éppen a mai napon, azaz június 8-án állították forgalomba az. Ma van tehát 70 éve, hogy a Porsche személyautók megjelentek az…
Hat nap és kezdetét veszi a 2018-as FIFA Labdarúgó-világbajnokság. A kezdőrúgásra június 14-én 17 órakor a moszkvai Luzsnyiki Stadionban kerül sor. És a korábbi vb statisztikáiból kiindulva idén is több millió magyar fogja a tévéképernyők...
Nem csak a személyautó piacon fontos a villanyosítás, legalább annyira, ha nem fontosabb a teherszállításban is. A Tesla után most a Daimler is bemutatta elektromos nyergesvontatóját.
Rekordmennyiségű mikroműanyag található a Földközi-tengerben. A Természetvédelmi Világszervezet (WWF) pénteki jelentése szerint az apró műanyagrészecskék koncentrációja csaknem négyszer akkora, mint a Csendes-óceán északi részén: négyzetkilométerenként csaknem 1,25 millió részecske van a vízben.
Az RTR Planeta tévécsatorna beszámolója szerint drukkerek hada, köztük sportiskolások sokasága várta Krasznodarban a 2010-ben világbajnok csapatot spanyol lobogókat lengetve.
A gyógyszertári ügyelet és a finanszírozás részletes szabályozását minél hamarabb ki kellene dolgoznia az új kormánynak – hangsúlyozta a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke. Hankó Zoltán az Aréna című műsorban a kisebb települések ellátásáról és az elektronikus egészségügyi térről is beszélt.