Bugár Bélát, a Most-Híd elnökét indítja államfőjelöltként a szlovák-magyar vegyes párt a jövő tavasszal sorra kerülő köztársaságielnök-választáson. Indulását a pártelnök jelentette be szombaton Pozsonyban, a szervezet kongresszusa utáni sajtótájékoztatóján.
Az Európai Bizottság szerint évente 520 milliárd eurónyi áfa tűnik el a tagállamok határain átívelő áfa-bűncselekményekben, ebből a szervezett bűnözés évről évre eurómilliárdokat tesz zsebre
A kormány a jövő évre 1,8 százalékos államháztartási hiánnyal számol és tovább csökkenő államadóssággal, amely a ciklus végére hatvan százalék alá süllyedhet – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Hírlapnak adott interjújában, amely a lap szombati számában jelent meg.
A magyar labdarúgó válogatott az első félidőben kiválóan játszott, ám végül 2–1-re kikapott a vb-résztvevő ausztráloktól a Groupama Arénában rendezett szombati felkészülési mérkőzésen
Kettős beszéd folyik a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyében, az iskola jövője az oda járó 150 diák szüleinek a kitartásán múlhat - mondta Pászkán Zsolt Románia-szakértő az M1 aktuális csatornán szombaton
A magyar férfi kézilabda-válogatott 29-24-re legyőzte Szlovénia csapatát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének szombat esti első mérkőzésén, Koperben.
Beismerte tettét Irakban a 14 éves német lány megerőszakolásával és meggyilkolásával gyanúsított 20 éves kurd férfi, és a helyi rendőrség szombaton visszaszállíttatta őt Németországba – közölték az iraki kurd hatóságok
Az ügyészségek és titkosszolgálatok visszaélései, a választói legitimitás nélküli "párhuzamos állam" ellen szervezett nagyszabású tüntetést szombat este a Bukarestben a román kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD), melyhez a kisebbik kormánypárt, a liberális ALDE is csatlakozott
Katolikus papokat és diakónusokat szentelnek hétvégén és a következő hetekben országszerte, 25 pappal és 35 diakónussal gazdagodik a Magyar Katolikus Egyház - tájékoztatta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az MTI-t.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 29-24-re legyőzte Szlovénia csapatát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének szombat esti első mérkőzésén, Koperben. A visszavágót szerdán 19 órától rendezik Veszprémben, a párharc győztese kijut a januári, német-dán közös rendezésű világbajnokságra.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 29-24-re legyőzte Szlovénia csapatát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének szombat esti első mérkőzésén, Koperben
A titkosszolgálati lehallgatások, kirakatperek és ügyészségi megfélemlítések ellen emeltek szót a román kormánypártok nagygyűlésén Véget kell vetni a tömeges titkosszolgálati lehallgatásoknak, kirakatpereknek, az ügyészségi megfélemlítéseknek, a románok nem akarnak politikai rendőrséget - hangoztatta Liviu Dragnea, a bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke…
Emmanuel Macron francia elnök kijelentette szombaton a G7-országcsoport kanadai csúcstalálkozóján, már az amerikai elnök korai távozása után, hogy sikerült megállapodni egy közös zárónyilatkozatban a kereskedelemmel kapcsolatban, de - mint mondta - "ez nem old meg mindent"
A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel , a Ferrari német pilótája nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről
a fogyasztói árak változása az előző év azonos időszakához viszonyítva; százalék; élelmiszerek; szeszes italok, dohányáruk; ruházkodási cikkek; tartós fogyasztási cikkek; háztartási energia; egyéb cikkek, üzemanyagok; szolgáltatások; összesen
A szektorban zajló minden trend egy irányba, a szolgáltatások irányába mutat - ma már a fogyasztóknak egyre több területen nem kell megvásárolniuk az eszközöket, szolgáltatásokat - az emberek pedig nem elsősorban birtokolni, hanem használni szeretnék a szolgáltatásokat - fogalmazott Sverla Viktor, a Mol csoport stratégiai vezetője. A társaságnál a