Megtartotta évadzáró társulati ülését a Nemzeti Színház pénteken; az eseményen Vidnyánszky Attila, a teátrum igazgatója értékelte a 2017/18-as évadot, továbbá átadta a Farkas-Ratkó-vándorgyűrűt és a színház négy saját alapítású díját.
Elnöki pozíciójáról lemondott, ugyanakkor az igazgatóság tagja marad Robert Knorr, a Waberer's igazgatóságának elnöke, a jelenlegi többségi tulajdonos képviselője, továbbá bejelentette távozását Stefan Delacher, az igazgatóság elnökhelyettese is - közölte a Waberer's International Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken.
Ahogy az Országos Meteorológiai Szolgálat tegnapi vészjelzése megjósolta, péntek este délnyugat felől nagy zivatarrendszer érte el Magyarországot. Jégeső, felhőszakadás és viharos szél kíséri a nagy kiterjedésű viharokat, és péntek este nyolc megyére adott ki az OMSZ másodfokú figyelmeztetést.
Tavaly az egy főre jutó létminimum összege 90 650 Ft volt, a létminimum alatt élők aránya pedig 30 százalékra csökkent. A magyar társadalom további 23 százaléka él a létminimum közvetlen közelében – őket egy váratlan kiadás bármikor a létminimumhatár alá sodorhatja. A háztartások kiadásainak szerkezete nem változott, de az arányok továbbra is érdek
Dióspuszta – Két kerek évforduló kapcsán látogattuk meg baranyai kúriájában a legendás énekest, aki végre szülővárosában, Miskolcon is átvehette a díszpolgári címet. Demjén Rózsi egy családi tragédiáról is beszámolt, és készülő, rendhagyó albuma is szóba került.
Oroszország minden idők legdrágább labdarúgó-világbajnokságára készül, amelynek összköltsége 883 milliárd rubel, azaz 14,2 milliárd dollár (3,834 billió forint) lesz, a régiók kiadásait is beleszámítva - írta pénteki számában, saját számításai alapján az RBK orosz gazdasági napilap.
Az ATV stábja bejutott a NÉBIH zárt laborjába, ahol megmutatták, hogy vizsgálják a sertések mintáit. Aggodalomra semmi ok, a vírus emberre veszélytelen. Az ágazatnak azonban óriási károkat okozhat.
Napközben és este dél, délkelet felől több hullámban, összességében több helyen – súlypontjával keletebbre helyeződve, de legkisebb valószínűséggel északkeleten – várható zivatartevékenység.
Softbank - egy olyan cég, amelyről manapság nagyon sokszor hallani, viszont kevesen tudják, hogy pontosan mivel foglalkozik. Mondjuk nem is könnyű behatárolni, hiszen sok iparágban jelen van. De azért teszünk egy próbát. Alapítója és vezetője...
A hatóság munkatársai elsősorban a belvárosi kerületekben dolgoznak majd, az ellenőrzésre a vendéglátósok, kereskedők, ajándékboltosok és taxisok is számíthatnak.
Földrengésbiztos költségvetést készít a kormány. Ezt Orbán Viktor közölte az állami rádióban. A kormányfő Soros Györgyöt is bírálta. Azt mondta a spekulánst és csapatát csak a pénz érdekli, miközben népességcserét szeretnének Európában, mert a keresztényeket nem szeretik.
Jó reggelt, és külön boldog névnapot Enciána, Ludovika és Pelágia nevű olvasóinknak. Ami az időjárást illeti: az OMSZ szerint heves zivatarokra is számítani kell, főként az ország délkeleti, déli felén. Ezek környezetében viharos/károkozó (60-90 km/h, helyenként annál is erősebb) széllökésekre és nagy méretű, 2-3 cm-t meghaladó átmérőjű jégdarabokr
A spanyol kormány feloldotta a katalán kormányzat pénzügyi felügyeletét - jelentette be Isabel Celaá kormányszóvivő pénteken Madridban, az új szocialista kabinet első ülését követő sajtótájékoztatón.
A hét folyamán többek között azzal is foglalkoztunk, hogy mennyi időbe telik egy átlagos jövedelemmel rendelkező magyarnak kigazdálkodnia egy új autó árát. Összehasonlításunkból kiderült, hogy már egy középkategóriás személygépkocsi...
Sandra Bullock hosszan titkolta, hogy rátalált a szerelem, és nem is gyakran mutatkozik együtt párjával. Most azonban közös, cukiskodós fotó készült róluk.
Olyan dolog a műfordítás, mint a pszichológia vagy a pedagógia. Vannak tudományos alapjai és terminológiája, meg definíciói, de azért a legfontosabbak az esetek.
A Fővárosi Közterület-fenntartó adatai szerint a kukákba rakott szemét a nyolcszorosára nőtt 2013-hoz képest. Az FKF ezért kampányt indított a szelektív hulladék alaposabb válogatása érdekében.
Lezárult az Olof Palme Ház elmúlt évtizedekben ráépített, oda nem illő elemeinek eltávolítása, és megkezdődött az eredeti terek visszaállítása. A tervek szerint ősszel már a tető és a restaurált Zsolnay-kerámiák is visszakerülnek az épületre - mondta Sághi Attila, a Liget Budapest Projekt műszaki vezérigazgató-helyettese.