Az Egyesült Államok kész új alapokra helyezni kapcsolatát Észak-Koreával - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök kedden Szingapúrban Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel tartott csúcstalálkozóját követően tartott sajtóértekezletén.
Ariana Grande és Pete Davidson még csak nemrég jöttek össze, azonban máris úgy fest, hogy nagyon egymásra találtak, mert Pete máris megkérte a sztár kezét.
Török Gábor szerint az ellenzék reménytelen helyzetbe került a választás után, Orbán Viktor hatalma pedig még sosem volt ilyen erős, mint most. A politikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte: az ellenzék már régóta nem képes saját témákkal felkerülni a politikai napirendre, és csak technikai kérdésekkel foglalkozik.
Sikeres műtétet hajtottak végre a Nyíregyházi Állatpark hároméves afrikai elefántbikáján (Loxodonta africana), a másfél órás beavatkozás során az állat begyulladt agyarát távolították el magyar és dél-afrikai állatorvosok
Az SZDSZ-jelenség címmel újabb RETÖRKI kötet jelent meg a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum kiadásában. A könyv szerzői: Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Tímea.
Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vezetőjének szingapúri csúcstalálkozóját lezáró közös nyilatkozata szerint a két vezető "átfogó, mély és őszinte" véleménycserét folytatott...
A remek Európa-bajnoki szereplés, a tizenöt érem, közte a hat arany, Kozák Danuta elsöprő teljesítménye önmagában is elegendő témát jelent a magyar kajak-kenuban.
Ha valaki elkezd beszélni arról, hogy Trianonnal kapcsolatban milyen felelőssége volt a magyar elitnek, akkor pillanatok alatt érkeznek az agresszív hangok, hogy ez mekkora arcon köpése a szenvedéseinknek.
Feltűnően alulteljesítő volt hétfőn a forint a régióban, ezzel új kétéves mélypontra esett az euróval szemben. A keddi napot 321 felett kezdjük, miközben a dollár megint éledezik az euró ellenében, 1,18 körül fordult újra lefelé...
Múlt hét péntek óta szinte folyamatosak az országon átvonuló viharok, amelyek jelentős mennyiségű esővel, jéggel és széllel járnak, a kedd reggelig majdnem ezer darab kárbejelentés érkezett az Aegon Magyarországhoz.
Mintegy 600 millió forint értékben ruházna be az E.On Zalaegerszegen: a városban többek között kicserélik a villamos- és gázvezetékeket, valamint a közvilágítási kábeleket - adta hírül az energiacég.
Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vezetőjének szingapúri csúcstalálkozóját lezáró közös nyilatkozata szerint a két vezető "átfogó, mély és őszinte" véleménycserét folytatott...
A mai nyugati ember szégyelli a kultúráját és fél a kihívásoktól – mondja Frank Furedi brit szociológus. A magyar származású tudós szerint noha sokan járnak egyetemre, kevés a valódi értelmiségi. A professzort az egyetemi oktatásról, a fiatalok neveléséről, a PISA-tesztről és a relativizmus veszélyeiről kérdeztük. Interjúnk.
Múlt hét péntek óta szinte folyamatosak az országon átvonuló viharok, amelyek jelentős mennyiségű esővel, jéggel és széllel járnak, a kedd reggelig majdnem ezer darab kárbejelentés érkezett az Aegon Magyarországhoz.
Gombamód szaporodnak Magyarországon is az úgynevezett véleményvezérek, akik az internet segítségével több tízezer, százezer emberhez képesek szólni. Erre az elérésre persze a vállalatok is felfigyeltek, hiszen termékeiket a véleményvezérek...
A 24.hu információi szerint az LMP néhány tagja megtorpedózta a korábban a Magyar Szocialista Párt frakciójában tevékenykedő Demeter Márta pártba való felvételét.
A MOL szlovák leányvállalata, a Slovnaft a Stercorat Hungary Kft. vállalattal együttműködésben új gyártósort létesített a pozsonyi olajfinomítóban folyékony műtrágya előállításához. A két partner közös beruházásának értéke eléri a 18 millió eurót. A műtrágya gyártását 2018 júniusában kezdik meg, az éves termelési kapacitás várhatóan 50 000 tonna le
A munkabérekhez viszonyítva magas az üzemanyagár Magyarországon – mutatott rá a parlament mai ülésén napirend előtti felszólalásában Volner János, a Jobbik frakcióvezető-helyettese. Felvetésére Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára reagált.
A Mazda MX-5 legújabb, negyedik generációja is sokkal inkább az élmények, mintsem a teljesítmény hajhászásáról szól, ugyanakkor az erősebbik, 160 lovas hajtáslánc és a kevesebb mint egy tonnás üres tömeg bizony megteszik a hatásukat. Eljött azonban a pillanat, hogy a nagyravágyóbbak igényeit is kielégítse a Mazda, ugyanis Japánban néhány szerencsés már kipróbálhatta a frissített MX-5-öt, amely…
A kormány terve szerint két héttel hosszabb lenne a tanév, az utolsó két hétben kötelezően táborba küldenék a gyerekeket. Legalábbis a Népszava mai cikke szerint.
Az Egyesült Államok kész új alapokra helyezni kapcsolatát Észak-Koreával - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök kedden Szingapúrban Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel tartott csúcstalálkozóját követően tartott sajtóértekezletén....