2018. június 4. hétfő

jún. 4
12:03
Hivatalos fotókon és videón a vadonatúj BMW Z4 M40i (Auto Pult)
A BMW még rengeteg újdonságot tartogat erre az évre, hiszen jön a 8-as sorozat, az új X5 és az X7 is. Ilyen modellek között talán kissé háttérbe szorult a Z4, pedig az izgalmas roadster következő generációja is idén mutatkozik be – a hírek szerint még a nyár folyamán. A bajorok azonban most rengeteg hivatalos fotóval, egy videóval és az egyik legizgalmasabb hajtáslánc bejelentésével is igyekeztek…
jún. 4
12:05
Hamarosan magyar fegyvereket kapnak a magyar katonák (Gondola)
Magyarországon újraindulhat a kézifegyver-gyártás, licensz alapján külföldön bevált fegyvernemek összeszerelése történhet Magyarországon – mondta Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára
jún. 4
12:06
Idén alacsonyabb lesz a légitársaságok profitja (ProfitLine)
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség előrejelzése szerint a légitársaságok 2018-ban 33,8 milliárd dollár összesített adózott eredményt érhetnek el, 11 százalékkal kevesebbet, mint tavaly.
jún. 4
12:06
Építeni kezdte Románia a Magyarországra tartó gázvezetéket (Portfolio)
A román gázszállítási rendszerüzemeltető, a Transgaz megkezdte a bolgár-román-magyar-osztrák (BRUA) gázfolyosó romániai szakaszának építését - közölte a román energiaügyi minisztérium hétfőn. A földgáz jövőbeni hazai energiamixben...
jún. 4
12:06
Agyon van vegyszerezve az eper: ezekben a láncokban legyél óvatos (Pénzcentrum)
Érdemes lehet várni a földieper vásárlásával, ugyanis egy friss teszt eredményei azt mutatják, hogy a bolti eprekben sokkal több vegyszer is lehet, mint a piaciban. A Tudatos Vásárlók Egyesülete 22 különböző a hazai szupermarketekben...
jún. 4
12:06
Hamarosan apa lesz az ország egyik legnépszerűbb zenésze (Femcafe)
Felesége hatalmas pocakjáról posztolt.
jún. 4
12:07
Elkezdtek kiüríteni két illegális menekülttábort Párizsban (Gondola)
A rendőrség hétfőn elkezdett kiüríteni két illegális menekülttábort a francia fővárosban, egy, a múlt hetihez hasonló műveletben
jún. 4
12:09
ENSZ-közgyűlés: Magyarország az ecuadori külügyminisztert támogatja (Gondola)
Magyarország támogatja, hogy az ENSZ-közgyűlés következő elnöke az ecuadori külügyminiszter legyen – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban
jún. 4
12:11
Kilúgozta magát a Jobbik (Gondola)
jún. 4
12:12
Orbán megszorításról nem beszélt, de szerinte újabb európai gazdasági válság jön (ATV)
A kötcsei piknikről kiszivárgott információk szerint Orbán Viktor az előtte álló ciklus kapcsán megszorításokról egyáltalán nem beszélt, de újabb gazdasági válságot vizionált, és egyértelművé tette: miniszterei ne is kérjenek tőle plusz 10-20 milliárdokat, mert nem ad. "Beszorulhatunk Trump és Putyin közé" – hangoztatta a miniszterelnök forrásaink
jún. 4
12:12
Luis Abram és Sergio Pena nem került be a perui utazó keretbe (Azenpenzem)
Ricardo Gareca szövetségi kapitány a 24-es keretéből végül két játékost hagyott ki, miutá egy svájci bíróság átmenetileg felfüggesztette a doppingvétség miatt Paolo Guerreróra kiszabott eltiltást.
jún. 4
12:12
Puhították a Stop Sorost, de még így is aggasztó (HírTV)
Kedden vitázik az Országgyűlés a bevándorlásellenes törvénycsomagról.
jún. 4
12:12
Tesztelték az epreket - Kiderült, hol kapható a legfinomabb (Femcafe)
Ha szeretnél minőségi epret enni, itt kell vásárolnod.
jún. 4
12:12
Romániában megkezdődött a BRUA gázvezeték építése (NRGreport)
A román gázszállítási rendszerüzemeltető, a Transgaz megkezdte a bolgár-román-magyar-osztrák (BRUA) gázfolyosó romániai szakaszának építését - közölte a román energiaügyi minisztérium hétfőn.
jún. 4
12:15
Újabb öngyilkos merényletek Kabulban (Infostart)
Épp a békéről és a terrorizmus elítéléséről tanácskoztak az afgán vallási vezetők, amikor felrobbantották őket.
jún. 4
12:18
A vb-történet ötven legjobb futballistája: 11. Johan Cruyff - a narancssárga legenda (Infostart)
Egy világbajnokság jutott neki, de azon csodálatosan játszott. Úgy emlegették az 1974-es torna legjobbjaként, hogy csapata elveszítette a döntőt. Ám ő a játékával rajongókat szerzett magának, a válogatottjának, s nem túlzás, az országának. Vb-rangsorunk 11. helyezettje minden idők egyik legjobb futballistája: Johan Cruyff.
jún. 4
12:18
Rihanna szakított pasijával, de az okát egyszerűen nem fogod elhinni (Joy)
Rihanna és multimilliomos pasija egyáltalán nem a nyilvánosság előtt élte az életét, kapcsolatukról pedig sosem beszéltek. Ettől függetlenül viszont minden rendben volt közöttük, ám most Rihanna mégis úgy döntött, hogy szakít Hassannal, az ok pedig mindenkit meglepett.
jún. 4
12:18
Napelemes szolgáltatást indít az állami közműcég (NRGreport)
A Nemzeti Közművek elindította országos lakossági napelemes szolgáltatását, amelynek igénybevételével az ügyfelek a napelemes rendszer telepítésével villamos energia felhasználásuk jelentős részét közvetlenül megújuló energiaforrásból fedezhetik.
jún. 4
12:18
Magyar felelőse lett a KKV témának az OECD-ben (Márkamonitor)
Kovács Patrik lett az OECD BIAC KKV Bizottságának Alelnöke. A VOSZ társelnöke, aki egyben a FIVOSZ alapítója is, az egyik legfiatalabb vezetője lett a Párizsi székhelyű, nemzetközi gazdasági szervezetnek.
jún. 4
12:21
Öngyilkos merénylők robbantottak Kabulban, többen meghaltak (Gondola)
Legalább 14 ember meghalt, 17 megsebesült, miután hétfőn öngyilkos merénylő robbantott Kabulban afgán vallási vezetők tanácskozásának közelében, egy másik helyszínen pedig ugyancsak öngyilkos merénylet történt - közölték biztonsági tisztviselők
jún. 4
12:21
Hivatalos fotókon és videón a vadonatúj BMW Z4 M40i (Auto Pult)
A BMW még rengeteg újdonságot tartogat erre az évre, hiszen jön a 8-as sorozat, az új X5 és az X7 is. Ilyen modellek között talán kissé háttérbe szorult a Z4, pedig az izgalmas roadster következő generációja is idén mutatkozik be – a hírek szerint még a nyár folyamán. A bajorok azonban most rengeteg hivatalos fotóval, egy videóval és az egyik legizgalmasabb hajtáslánc bejelentésével is igyekeztek…
jún. 4
12:24
Kiderült, mikor és hol találkozhat Putyin és Kim Dzsong Un! (Blikk)
Szeptemberben Vlagyivosztokban tarthatják majd meg Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető találkozóját a Távol-keleti Gazdasági Fórum alkalmából – közölte hétfőn orosz parlamenti és diplomáciai forrásokra hivatkozva a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség.
jún. 4
12:24
Nagyon nagy tervekkel állt elő a Fiat - A befektetők mégis aggódnak (Portfolio)
Durván felpörgetett gyártás, dinamikusan növekvő árbevétel, érdemben növekvő profitabiltás - ezt ígérte a Fiat Chrysler menedzsmentje, amikor ismertették a cégcsoport 2018 és 2022 közötti időszakra vonatkozó terveit. Mindez egy olyan...
jún. 4
12:24
Önt is meglepheti az időjárás - itt a friss előrejelzés (Háziállat)
A sok napsütés mellett hétfőn főként a déli óráktól lesz erőteljes a gomolyfelhő-képződés, ma elsősorban a Dunától keletre és délnyugaton, kedden nagyobb eséllyel a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén alakul ki zápor, zivatar, néhol felhőszakadás - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
jún. 4
12:24
Micsoda esküvő! Ördögszarvban és talpig pirosban ment férjhez Kat von D! (Glamour)
Ez vajon a férje ötlete volt?
jún. 4
12:26
A naperőművek éve lehet 2018 Magyarországon (Portfolio)
Amint arról beszámoltunk, a 444.hu értesülései szerint a magyar állam hamarosan megvásárolhatja a Mátrai Erőmű melletti 16 megawattos naperőművet. A szóban forgó fotovoltaikus naperőmű jelenleg a legnagyobb Magyarországon, amely mintegy...
jún. 4
12:26
A Kardashian gyerekek szülinapi zsúrja a legkirályabb dolog: UNIKORNISOK mindenhol! (Glamour)
Imádjuk!
jún. 4
12:27
Megkezdték a bolgár-román-magyar-osztrák gázfolyosó építését (Menedzsment Fórum)
Először a romániai szakasz készül el.
jún. 4
12:28
Másnak egy szerény fizetés, Kylie Jennernek egy babahordozó ára! Mégsem dobunk hátast tőle! (Glamour)
Gucci ide, vagy oda
jún. 4
12:30
Dániában betilthatják a gyerekek körülmetélését (Kripto Akadémia)
Koppenhága az első a világon, amely bevezetheti ezt a regulát.
jún. 4
12:30
Folytatódik a szúnyogirtás a Balatonnál és a Tisza-tónál (Alternatív Energia)
A kifejlett vérszívók ellen deltametrin hatóanyagú általános rovarirtó készítményt használnak.
jún. 4
12:30
Az elnök eltűnt - Bill Clinton és James Patterson közös regényt írt (Spa Trend Online)
Clinton: "szeretem a thrillereket".
jún. 4
12:30
Visszakapaszkodott 320 alá a forint (Portfolio)
Mérsékelt erősödéssel kezdett a forint hétfő reggel az euróval szemben, így kicsivel 320 alá tudott visszakapaszkodni a magyar deviza. Közben az euró erősödik, mivel az olasz piaci feszültségek kicsit enyhültek azzal, hogy megalakult...
jún. 4
12:30
Karácsony Gergely elmondta, mikor indulna főpolgármester-jelöltnek (ATV)
Jónak tartja az előválasztás ötletét is. Ugyanakkor a zuglói kerületet nem szívesen engedné el.
jún. 4
12:30
Több focista is távozhat a Fraditól (Sport365)
Minden csapatrészt érinthetnek a változtatások.
jún. 4
12:30
Feljelentette a magyar kormányt az OBT (HírTV)
Az egyik nemzetközi szervezethez fordult az Országos Bírói Tanács a közigazgatási bíróságok átszervezése miatt.
jún. 4
12:30
Varga Mihály: Trianon terhét le tudjuk vetni, ha hiszünk a magyarság jövőjében (Igényesférfi.hu)
A magyarok felismerték, hogy a nemzet nélkül nincs haza, a külhoni magyarság nélkül pedig nincs nemzet – fogalmazott Varga Mihály a Nemzeti Összetartozás Napján tartott megemlékezésen.
jún. 4
12:32
Mérgező lehet az eper, amit a boltban veszünk (ATV)
A Tudatos Vásárlók Egyesülete 22 különböző a hazai szupermarketekben és piacokon kapható földieper növényvédőszer-maradék tartalmát vizsgálta meg laboratóriumban. A teszt eredményei azt mutatják, hogy érdemes kivárni a szezont és inkább piacon vásárolni, ugyanis a bolti eprekben sokkal több vegyszer is lehet, mint a piaciban.
jún. 4
12:32
A „Stop Soros” ellen tiltakoztak a Kossuth téren (Igényesférfi.hu)
Az Amnesty International szervezésében tiltakoztak a „Stop Soros” törvénycsomag ellen hétfőn a Parlament előtt.
jún. 4
12:36
Magyar feltaláló nyerte Brüsszelben Az Év Innovátora díjat (ProfitLine)
Magyar feltaláló nyerte a brüsszeli Európai Üzleti Csúcstalálkozó keretében átadott Az Év Innovátora díjat. Imre Krisztián az elismerést az EVA megálmodásával érdemelte ki, ami egy olyan, gépi látást alkalmazó okosszemüveg, amely a vakok és látássérültek beltéri és kültéri mobilitását segíti. A jelenleg a Start it @K&H inkubátorban működő EVA Visio
jún. 4
12:36
20 dolog, amit biztosan nem tudtál a 20 éves Szex és New York sorozatról (Glamour)
1998 júniusában indult útjára a sorozat, ami mindent megváltoztatott
jún. 4
12:39
Javult a vízminőség a Velencei-tó térségében (Infostart)
Megtisztították az ivóvízhálózatot, lecserélték a télen elfagyott vízórákat.
jún. 4
12:39
Utazási irodával nyaralna? Júliustól kisebb lesz a kockázat (Adózóna)
Július 1-jétől nagyobb biztonságban érezhetik magukat az utazási irodák ügyfelei, két pillérre bomlik az utazásszervezők kötelező vagyoni biztosítéka, elkülönítik a befizetett előlegek, részvételi díjak visszafizetésére felhasználható részt – tájékoztatott Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) kommunikációs vezetője az M1 aktuális csatornán.
jún. 4
12:39
Megtört a jég – szerdától csökken az üzemanyagok ára (Auto Pult)
Már hetek óta csak rossz hírekről számolhattunk be az üzemanyagárakkal kapcsolatban, azonban most végre megtört a jég, és bár több előrejlzés szerint is kismértékű emelésre lehetett számítani, a MOL mégis 2-2 forinttal csökkenti a benzin és a gázolaj árát szerdától – a heteken át tartó folyamatos, nagymértékű drágulás után pedig már ennek is örülünk.
jún. 4
12:42
Szerdától olcsóbban tankolhatunk (Autónavigátor)
Hogy mit hoz a jövő, azt senki nem tudja, az viszont már biztos, hogy június első üzemanyagár-változása mérséklést hoz.
jún. 4
12:45
Tényleg vége: bedarálják a botrányos gyárat (Privátbankár)
Vége a Monsantónak.
jún. 4
12:48
Megvan, hol tarthatják a Putyin-Kim találkozót (ATV)
Szeptemberben Vlagyivosztokban tarthatják majd meg Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető találkozóját, a Távol-keleti Gazdasági Fórum alkalmából - közölte hétfőn orosz parlamenti és diplomáciai forrásokra hivatkozva a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség.
jún. 4
12:48
Udvardy Zoltán (Figyelő): Honfoglalás, kettecskén (Tiszta Jövő)
Száz éve lassan, hogy valakik, egy távoli kastélyban, meghozták Európa történelmének egyik leggyalázatosabb döntését.
jún. 4
12:51
Bajban a legtöbb légitársaság: emiatt utaznak majd kevesebben? (Privátbankár)
Éves alapon több mint egytizedével esik vissza a légitársaságok éves forgalma. Bár ettől függetlenül jónak mondható az év, az egekbe szökő olajár és a bérköltségek hatással vannak a szektorra. Az áruforgalomban jelentős lassulás várható a készletek feltöltése miatt, de a csökkenő jegyárak ellenére is lassul az utasforgalom növekedési üteme.
jún. 4
12:54
Öngyilkos merénylők robbantottak Kabulban, halottak (ATV)
Legalább 14 ember meghalt, 17 megsebesült, miután hétfőn öngyilkos merénylő robbantott Kabulban afgán vallási vezetők tanácskozásának közelében, egy másik helyszínen pedig ugyancsak öngyilkos merénylet történt - közölték biztonsági tisztviselők.

Keresés