Modern autókban már kötelezőnek számít az azonnali csatlakoztatás, az emberek magától értetődően akarnak menet közben is online szolgáltatásokat igénybe venni. Az Opel ezen a téren már eddig is jól teljesített, de a jövőben még tovább szeretnének fejlődni, és ennek érdekében új generációs infotainment rendszereket fejlesztettek ki, amelyek a következő lépcsőfokra emelik a csatlakoztatást és a…
Tavaly 6,95 százalékkal, 984,5 milliárd forintra nőtt a biztosítási piac díjbevétele - mondta Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) elnöke szerdán Budapesten, a szervezet sajtóbeszélgetésén.
A magyarországi egészségügyi dolgozók csaknem harmada külföldön dolgozik, vagy Magyarországon él ugyan, de elhagyta a pályát - ismertette Svébis Mihály, a Magyar Kórházszövetség elnöke a HírTV beszámolója szerint. Nem elsősorban...
Orbán Viktor 2015-ben a miniszterelnöki utódjával kapcsolatban több szükséges tulajdonságot is felsorolt, köztük azt is, hogy "Nem árt, ha az illető tud ultizni." Lázár János a napokban közzétett videóján éppen ultizni a tanul. Ön szerint miért tanul ultizni Lázár János?
Modern autókban már kötelezőnek számít az azonnali csatlakoztatás, az emberek magától értetődően akarnak menet közben is online szolgáltatásokat igénybe venni. Az Opel ezen a téren már eddig is jól teljesített, de a jövőben még tovább szeretnének fejlődni, és ennek érdekében új generációs infotainment rendszereket fejlesztettek ki, amelyek a következő lépcsőfokra emelik a csatlakoztatást és a…
A vadonatúj Peugeot 508 még februárban mutatkozott be a nagyközönségnek, és bár azóta nem sokat hallottunk róla, reméljük hamarosan a piaci bevezetés is megkezdődik. Addig is azonban az oroszlános márka nem szeretné, hogy feledésbe merüljön az új filozófia alapján elkészült középkategóriás, így most leleplezték a puttonyos, avagy a franciák nyelvén szólva SW változatot is.
Egészen 1962-ig mindössze két játékos mondhatta el magáról, hogy két megnyert világbajnoki döntőben is szerepelt. Két olasz, Giovanni Ferrari, valamint a korszak szupersztárja, a magyar Weisz Árpád által felfedezett, vb-rangsorunk 9. helyére kerülő Giuseppe Meazza.
Magyarország szerint a Közös Agrárpolitika finanszírozására javasolt uniós költségvetés nem elegendő, különösen úgy, hogy a június elsején megjelent jogszabályi javaslatok lényegesen több terhet rónának a gazdákra.
Sokszor úgy érezzük, gyerekünk le sem teszi a kezéből a mobiltelefont, és attól félünk, hogy a digitális eszközök elvonják a figyelmét a fontosabb dolgokról, esetleg számítógépfüggővé válik. Mégis tehetetlenek vagyunk.
Az edirnei börtönből tartott telefonos kampánybeszédet szerdán a Népek Demokratikus Pártja (HDP) nevű kurdbarát tömörülést vezető Selahattin Demirtas. A kurd gyökerekkel rendelkező politikus 2016 óta van börtönben terrorizmus miatt, állítása szerint ártatlanul.
Értékben 8,3 százalékkal nőtt a magyarországi kiskereskedelem forgalma 2018 első negyedéve során az előző év azonos időszakához képest a Nielsen által mért élelmiszer- és vegyiáru-piacon. Ez több mint kétszeresen túlszárnyalja...
Nem csak a befektetett pénz, hanem a befektetett és átadott tudás révén is jobban teljesítenek a külföldi hátterű nagyvállalatok – mondja Beata Javorcik. Az Oxfordi Egyetem közgazdászprofesszora szerint a multik megfelelő szabályozása megakadályozhatja az esetleges visszaéléseket. Interjúnk.
A Jeep még 2014-ben bővítette lefelé a palettáját, méghozzá az addig nem létező Renegade képében. Azóta közel négy év telt el, és a Szabó kolléga által az egyetlen igazi divatterepjáróként aposztrofált típus bizony megérett a frissítésre. Nem is halasztják már sokáig az amerikaiak a ráncfelvarrást, és bár egyelőre semmit nem árultak el arról, hogy mi változik majd a lemezek alatt, néhány képen már…
Ahogy romlik az EU viszonya az USA-val, úgy nő az esélye az oroszok elleni brüsszeli szankciók feloldásának. Trump végső soron Putyinnak kaparhatja ki a gesztenyét.
Nagy erőkkel készülnek a kiskereskedők az idei nyaralási szezonra, több áruházlánc kifejezetten a kedveltebb üdülőkörzetekben erősíti jelenlétét az elkövetkező hónapokban.
Győrtől a Bakonyon át egészen Szegedig több kilométeres sávban alakultak a jelentős villámtevékenységet produkáló zivatarok. Néhány települést elöntött a víz, sok helyen a szélvihar okoz károkat.
Mind a 2017-ben tett új bejelentések számában (27 darab, ebből 26 magánbejelentés), mind a tavaly lezárt vizsgálatok számára (17 darab), mind a 2010-2017 közötti OLAF-ajánlások teljes számában az második, illetve negyedik helyen végzett...
A csatornába esett egy körülbelül két hónapos kiskutya Hajdúhadházon, a Bercsényi utcában - adta hírül Facebook-oldalán az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
A városok élhetőségét befolyásoló egyik legfontosabb tényező a levegőminőség, aminek kapcsán a legtöbben azonnal a közlekedés során keletkező kipufogógázokra gondolnak. Világszerte azonban a teljes szén-dioxid kibocsátás harmadáért...
Váratlan fordulatként toppant be a BMW egy újabb modellel, méghozzá az egyik legfontosabbal, az új X5-tel. Újak az alapok, a formák, megágyazva ezzel az év végén érkező X7-nek.
Mind a 2017-ben tett új bejelentések számában (27 darab, ebből 26 magánbejelentés), mind a tavaly lezárt vizsgálatok számára (17 darab), mind a 2010-2017 közötti OLAF-ajánlások teljes számában az második, illetve negyedik helyen végzett...