2018. július 23. hétfő

júl. 23
12:00
Huszonnégy órás elektronikus gigabuli a PLÁZSon (Blikk)
Huszonnégy órás tömény elektronikus zenei dózist ígér július 28-án Siófokon a One Day Electronic Fest, nappal a nyári ellazulás epicentrumában, a PLÁZSon, éjjel pedig a Balaton fővárosának emblematikus partihelyszínén, a Palace Hungaryben.
júl. 23
12:00
Új arculatot kap a JimJam gyerekcsatorna (Kreatív Online)
Játszva szeretnék tanítani a gyerekeket.
júl. 23
12:00
Két nap és kihirdetik a ponthatárokat - Tényleg elszállnak az albérletárak? (Portfolio)
Napokon belül, július 25-én kihirdetik az egyetemi ponthatárokat, ami a korábbi tapasztalatok alapján a lakások bérleti piacára is erős hatással lesz. Diákok ezrei kezdenek albérletkeresésbe a nagyobb egyetemi városokban, az erősödő...
júl. 23
12:00
A kormány megígérte az otthonápolás rendezését, eddig mégsem történt semmi (ATV)
Noha a Költségvetési Bizottság alelnöke azt ígérte, megoldják az otthonápolást feszítő legfőbb kérdést, és bevonják ebbe az ellenzéket is, ez eddig mégsem történt meg – erről Gréczy Zsolt beszélt az atv.hu-nak. Az egyeztetéseknek még a nyáron meg kellene kezdődniük, hogy szeptemberre rendeződhessen azok helyzete, akik szeretteiket a nap 24 órájában
júl. 23
12:00
Tízezrek tüntettek Horst Seehofer ellen (USAracing)
Több tízezer tiltakozó vonult az utcára tegnap Münchenben, hogy a Keresztényszociális Unió bajor konzervatív párt jobbratolódása és a közbeszéd eldurvulása ellen tiltakozzanak.
júl. 23
12:00
Szalma György: Fake news a baloldalon és a média hitelessége (Tiszta Jövő)
Alaptalanul vádolták rasszizmussal a cserkészszövetséget, majd mikor kiderült a turpisság, csak finomítottak a vádakon. Aztán ártatlan, imádkozó muszlimnak állítottak be egy zavart férfit, aki Ferihegyen randalírozott.
júl. 23
12:00
Előkerült David Bowie első demófelvétele (Könyves Magazin)
Egy öreg kenyereskosárban találták a több millió forintot érő magnószalagot.
júl. 23
12:02
Vágóhídon tartottak kutyaviadalt Mohácson (ATV)
Egy vágóhídon tartott, tiltott állatviadal résztvevőin ütöttek rajta a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységei vasárnap reggel Mohácson, az ügyben három férfi ellen indult eljárás - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság (BMRFK) hétfőn reggel a rendőrség oldalán.
júl. 23
12:03
Jó hírt kapnak a nyugdíjasok (Infostart)
Augusztusban hamarabb, már 10-én utalják a nyugdíjakat.
júl. 23
12:03
Halál élőben: európai szabályozás kellene (Gondola)
Újabb román sofőr okozott halálos balesetet úgy, hogy vezetés közben a telefonját nézte
júl. 23
12:03
Újra elfoglalhatja a Nürburgring trónját a Lamborghini (videó) (Auto Pult)
A Lamborghini nem is olyan régen már megdöntötte a Nürburgring összetett rekordját, és bár sokan csalással vádolták az olaszokat, a téma hamar lecsengett, mivel a Porsche a 911 GT2 RS-sel elég hamar, ráadásul alaposan odapirított a Huracán Performanténak, és azóta is a leggyorsabb sorozatgyártású autónak mondhatja magát a Zöld Pokolban. A Lamborghini azonban nem hagyja annyiba, és az Aventador SV…
júl. 23
12:06
Tovább csökkent az álláskeresők száma (ProfitLine)
A nyilvántartott álláskeresők száma 13,9 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a júniusi zárónapon 240 700 álláskereső szerepelt, ami több mint 38 ezerrel kevesebb, mint egy éve.
júl. 23
12:06
Magyar euró, hazaköltöző dolgozók - Itt a legújabb versenyképességi javaslat (Portfolio)
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) is kidolgozott egy versenyképességi csomagot, amelyet a közelmúltban megküldött Varga Mihály Pénzügyminiszternek. A Magyar Nemzeti Bank (MNB), az Innovációs és Technológiai...
júl. 23
12:06
Itt visszanézheti az ATV déli Híradóját (ATV)
Az ATV Híradó minden hétköznap 12 órától jelentkezik a délelőtt legfontosabb híreivel.
júl. 23
12:06
Hollik: Nem beengedni és nem integrálni kell a migránsokat (Igényesférfi.hu)
Migrációról, keresztényüldözésről és a parlamentben való kérdezési jogról vitatkozott Hollik István.
júl. 23
12:12
Háborúval és pusztítással fenyegeti egymást a két elnök (HírTV)
Donald Trump és Hasszán Rohani ment egymásnak.
júl. 23
12:12
Józsefvárosi választás: nyomoznak a szavazatvásárlási gyanú miatt (HírTV)
Tényi István tett feljelentést az ügyben. Az ellenzék szerint a Fidesz pénzért vásárolt roma szavazatokat.
júl. 23
12:12
Drágul az áram, dühöngenek a fogyasztók (NRGreport)
A lengyel hatóságok leleményessége vetekszik a magyarokéval, ha az adóztatásról van szó. Kitalálták hogyan lehetnek közteher alapjai az elektromos légvezetékek.
júl. 23
12:18
A többség nem kér a paksi bővítésből - kétharmad az orosz hitelből sem (HírTV)
82 százalék szerint az államnak az atomenergia helyett a megújuló energiaforrásokat kellene támogatnia.
júl. 23
12:21
Már csak egy betű hiányzik Orbán Viktornak (Infostart)
Folytatta a visszaszámlálást Facebook-oldalán a miniszterelnök.
júl. 23
12:21
Potápi: a legnagyobb nemzetpolitikai tábor (Gondola)
A jogvédelem, a diaszpórapolitika és a családok éve is szerepel a szerdán kezdődő tusnádfürdői nyári szabadegyetem fontosabb témái között - mondta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna hétfő délelőtti műsorában
júl. 23
12:21
Upsizing – nagyobb alapdízelt kapott a Range Rover Sport (Auto Pult)
Az új WLTP normák miatt rengeteg gyártó kényszerű arra, hogy meglévő erőforrásait teljesen kiiktassa, frissítse vagy éppen újra cserélje. Nem kivétel ez alól a Land Rover sem, ráadásul az angolok a Range Rover Sport lemezei alatt található, belépő szintű kétliteres dízelt egy nagyobb háromliteres egységre cserélték le, ezzel némileg szembe menve a „downsizing” trendjének – habár manapság egyre…
júl. 23
12:23
Újra elfoglalhatja a Nürburgring trónját a Lamborghini (videó) (Auto Pult)
A Lamborghini nem is olyan régen már megdöntötte a Nürburgring összetett rekordját, és bár sokan csalással vádolták az olaszokat, a téma hamar lecsengett, mivel a Porsche a 911 GT2 RS-sel elég hamar, ráadásul alaposan odapirított a Huracán Performanténak, és azóta is a leggyorsabb sorozatgyártású autónak mondhatja magát a Zöld Pokolban. A Lamborghini azonban nem hagyja annyiba, és az Aventador SV…
júl. 23
12:24
Itt a legújabb felmérés: ennyivel drágultak az albérletek Budapesten (Blikk)
en több mint 8300 kiadó lakóingatlan közül válogathatnak a fiatalok, a július második felében felkínált albérletek száma 12 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit – derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amelyet hétfőn küldött el az MTI-nek.
júl. 23
12:24
Vakvágtában, milliárdokért képzi a munkanélkülieket az állam (444.hu)
Van, aki 5-6 tanfolyam után sem kap munkát, de nem reklamál, mert a tanulásért pénz jár, és így a közmunkát is elkerüli. Aki viszont szeretne dolgozni, ráfázhat, mert nem nyilvános, melyik képzőcég tanfolyama ér valamit. Előfordul, hogy egy vendéglátós 9 hónap alatt még egy kocsmapultot sem lát.
júl. 23
12:30
Pénteken lesz az évszázad leghosszabb holdfogyatkozása (ATV)
Péntek este különleges égi jelenségnek lehetünk tanúi: a 21. század leghosszabb teljes holdfogyatkozásának.
júl. 23
12:30
Itt a pontos lista! Ezeket nem teheti terhessége alatt Meghan hercegné (Femcafe)
Újabb megkötések, aminek eleget kell majd tennie.
júl. 23
12:30
Durván drágul az egyiptomi gáz (NRGreport)
Jelentősen, 33,3 és 75 százalék közötti mértékben emelte a lakossági gázárat az egyiptomi kormány - írja az MTI a szombaton megjelent hivatalos közlöny nyomán.
júl. 23
12:33
Kamion balesete az M0-son (Infostart)
Szalagkorlátnak hajtott egy kamion az M0-s autóút 45-ös és 46-os kilométerszelvénye között, Ecser térségében.
júl. 23
12:36
Albérletet keres? Ennyit kell rá költenie (Adózóna)
Budapesten több mint 8300 kiadó lakóingatlan közül válogathatnak az albérletet keresők, a július második felében felkínált lakások száma 12 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit – derül ki az ingatlan.com elemzéséből. A kínálatbővülés ellenére a főváros egyes kerületeiben az albérletárak is emelkedtek néhány százalékkal.
júl. 23
12:36
Nyakunkon a nyári albérletszezon: így úszható meg a gigalakbér (Pénzcentrum)
A fővárosban egy év alatt 16 százalékkal nőtt az elérhető albérletek száma a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése előtt, és a többi egyetemvárosban is bővült a kínálat. A bérleti díjak tavalyhoz képest a legtöbb helyen enyhén...
júl. 23
12:36
Erre a 14 megyére adtak ki riasztást (Háziállat)
Helyenként rövid idő alatt 20-50 mm csapadék is hullhat.
júl. 23
12:36
Az alázatos mester vonásai (autopro)
A Pannónia Stúdióba nem azért jó menni, mert már belépéskor lebombázzák a kiállításlátogató tudatát valami hatalmas, világmegváltó korszakalkotással.
júl. 23
12:36
Elnézést kérünk, de ez a kutya Tényleg tökéletesen ´elénekli´ a Toxic dallamát (Glamour)
Ez az igazi siker
júl. 23
12:42
Végre: női vadász is lesz az új Predator-filmben (Blikk)
A franchise sorozatban hatodik filmjében végre feltűnnek a földönkívüli vadászok között nők is.
júl. 23
12:42
75 milliós bírságot kapott a Deutsche Bank (Portfolio)
75 millió dolláros büntetést kapott a Deutsche Bank két leányvállalata az amerikai tőzsdefelügyelettől (SEC). A német pénzintézet az amerikai letéti jegyeket (ADR) kezelt szabálytalanul az SEC vizsgálata szerint. A Deutsche Bank...
júl. 23
12:42
A fél Alföldre riasztást adtak ki a várható felhőszakadás miatt (Háziállat)
Erre figyelmeztet hétfőn reggel a meteorológiai szolgálat. Hétfőn napközben ismét egyre több helyen alakul ki zivatar. A legintenzívebb zivatarok az Alföldön és a Dunántúl délkeleti peremén fejlődhetnek ki, míg az Alpokalja és az ország északkeleti megyéi (Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg) tűnnek a legkevésbé zivatarosnak. Délután és
júl. 23
12:42
Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat: folyamatosan csökken az álláskeresők száma (AQUA)
Az NFSZ nyilvántartásában a júniusi zárónapon 240 700 álláskereső szerepelt, ami több mint 38 ezerrel kevesebb, mint egy éve.
júl. 23
12:42
Friss kutatás - Ennyibe kerül most egy albérlet Budapesten (Femcafe)
Az albérletek ára jelentősen nőtt.
júl. 23
12:42
Rakusz Lajos: A NER fogságában (Tiszta Jövő)
Orbán a jelenlegi ellenzéket politikai díszletként kezeli. Számára a polgári lét, a civil mozgalom az igazi veszélyforrás.
júl. 23
12:44
Magyarország lemaradt: tízből csak hárman dolgozhatnak otthonról (Portfolio)
A magyar munkavállalók rugalmasságra vágynak, ugyanakkor a hazai vállalatok még le vannak maradva ezen a téren. A Randstad Workmonitor első negyedéves felmérése szerint míg nemzetközi szinten már tízből négy munkavállaló dolgozik rugalmas...
júl. 23
12:44
Novák Katalin: Befektetés a jövőbe (Tiszta Jövő)
Mindig lesznek olyanok, akik megszüntetnék a családokat, eltörölnék a nemzeteket és a vallásokat, összeolvasztanák a kultúrákat. Interjú.
júl. 23
12:45
Kínai és török szálak is vannak a nagyon magyar 2Rule-ban (Menedzsment Fórum)
Mármint szó szerint: Mészáros Lőrinc sportmárkája külföldről szerzi be az alapanyagok egy részét. És kint történik a gyártás 70-80 százaléka is.
júl. 23
12:48
Katonai létesítményt bombázott Izrael Szíriában (HírTV)
Vegyi-fegyvert gyárthattak a bázison.
júl. 23
12:48
Újabb csomagbotrány a Ryanair-nél (HírTV)
Az utasok bőröndjeit ismét kipakolták egy Budapestről a Kanári-szigetekre tartó járatról.
júl. 23
12:48
Heiko Kretschmer: Ha Orbán bukik, az trendforduló lesz Európában is (Igényesférfi.hu)
A 2008-as válság és az arra adott fiskális szigor hozzájárult a Fidesz 2010-es kétharmadához, a menekültválság pedig a mostanihoz.
júl. 23
12:54
Az UniCreditnek adtak igazat Londonban (Portfolio)
Visszautasította az Európai Bankhatóság (EBA) a Caius Capital kérését, hogy indítson vizsgálatot az UniCredit Group 2,98 milliárd eurónyi forráselemének tőkébe való beszámíthatóságával kapcsolatban - közölte az olasz bankcsoport....
júl. 23
12:54
Törékeny a béke Gázában (USAracing)
Tűzszünetben állapodott meg szombat hajnalban Izrael és a Gázai övezetet irányító Hamász radikális palesztin szervezet a halálos kimenetelű támadások után.
júl. 23
12:54
Ingyen megúszhatod a Balatont, ha okosan strandolsz – íme, a trükk! (Femcafe)
Mindegy, hogy az északi vagy a déli partot választod.
júl. 23
12:57
Meglepetés: egy nyugati tekintélytől kapott támogatást Orbán (Privátbankár)
A magyar, lengyel vagy cseh álláspontot ugyanúgy tiszteletben kell tartani, mint a spanyolt vagy a franciát – jelentette ki a német parlament elnöke egy lapinterjúban. Wolfgang Schäuble szerint a globalizáció okozta változások és a migrációs hullám megrengetik a nyugati társadalmakat, és erre Európa eddig nem tudott megnyugtató választ adni.

Keresés